Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka
Donald Tusk lengyel miniszterelnök (j) fogadja Narendra Modi indiai kormányfőt a varsói miniszterelnöki hivatalban 2024. augusztus 22-én
Hirdetés

A kétoldalú tárgyaláson a két kormányfő tisztázta „a világszerte izgalmat keltő ügyekre” vonatkozó álláspontját – jelentette ki a sajtókonferencián Donald Tusk. Örömét fejezte ki, hogy Narendra Modi „megerősítette készségét személyes szerepvállalására a háború igazságos, békés, gyors befejezése érdekében”.

„Mindketten meg vagyunk győződve arról, hogy India e tekintetben nagyon komoly és pozitív szerepet tölthet be” – tette hozzá Tusk. Utalva arra, hogy Modi Lengyelországból Kijevbe tart, a lengyel kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a látogatás „történelmi jelleggel bírhat”.

Az indiai kormányfő először látogat Ukrajnába a háború kezdete óta. Látogatására csaknem egy hónappal azután kerül sor, hogy Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Narendra Modi a sajtótájékoztatón úgy ítélte meg: az ukrajnai helyzet „komoly aggályokat kelt”. Aláhúzta: a konfliktusok nem az emberéleteket követelő háborúk útján oldhatók meg. „Ezért támogatjuk a párbeszédet, valamint a béke és a stabilitás minél gyorsabb visszaállítását célzó diplomáciai erőfeszítéseket” – fogalmazott. India ennek érdekében kész együttműködni „más, jó szándékú nemzetekkel a minél nagyobb támogatásnyújtás érdekében” – tette hozzá.

Narendra Modi a lengyel-indiai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából látogatott el Varsóba. Indai kormányfő – Morardzsi Deszai személyében – utoljára 45 évvel ezelőtt járt Lengyelországban. Szerdán megkezdett kétnapos varsói látogatása során Modi a kétoldalú gazdasági együttműködésről is tárgyal. Csütörtök délután Andrzej Duda lengyel elnök fogadja az indiai kormányfőt.

Korábban írtuk