Donald Tusk: orosz megrendelésre gyújtották fel tavaly az egyik varsói vásárcsarnokot
Az orosz titkosszolgálatok álltak a Marywilska utcai varsói vásárcsarnok tavalyi felgyújtása hátterében – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap késő este az X-en.„Már biztosan tudjuk, hogy a Marywilska utcai nagy tűzvész az orosz titkosszolgálatok megrendelésére történt gyújtogatás eredménye volt” – áll Tusk bejegyzésében. A kormányfő hozzátette: a bűntettet egy Oroszországban tartózkodó személy irányította, az elkövetők egy részét már letartóztatták, másokat azonosítottak, és körözik őket.
„Mindenkit elfogunk!” – húzta alá Tusk. A kormányfő közlése arra a tavaly május 12-én történt tűzesetre vonatkozik, amelyben nagyrészt leégett a Marywilska utcai vásárcsarnok, ahol elsősorban vietnami és lengyel kiskereskedők béreltek boltokat. Ugyanazon a napon a főváros más helyein is nagyobb tűzeseteket jelentettek. Az eset kapcsán vasárnap éjjel közös nyilatkozatot tett közzé Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter és Adam Bodnar igazságügyi miniszter és főügyész is, akik a Tusk által is említett hatósági megállapításokról írnak.
Aláhúzták: a nyomozást „rendkívüli eszközök” bevetésével folytatták, az ügyben Varsó együttműködik Litvániával, ahol az elkövetők egy része szintén szobatázsakciókat hajtott végre. A litván főügyészség már márciusban közölte: a Marywilska utcai vásárcsarnok felgyújtása hátterében az orosz katonai hírszerzés áll, az elkövetők pedig ukrán állampolgárok voltak. A litvániai nyomozók szerint a varsói tűzvész összefüggésben volt a vilniusi Ikea áruházban történt gyújtogatással. Lengyelországban az utóbbi hónapokban több, jelentős károkat okozó tűzeset történt, amelyek ügyében jelenleg nyomozás zajlik.
