Örményország kezd talpraállni
Egy ezredévnyi szenvedés
Szeptember végén újra fellángoltak a harcok Hegyi-Karabahban. Az összecsapások a támadó azeriek katonai győzelmével és az örmény lakosság menekülésével végződtek. A történet azonban korántsem ért véget. Az örmény kormány most a nyugati kapcsolatok megerősítését és az ország határainak védelmét tekinti elsődleges céljának. A Demokrata Örményországban járt.
Kőből épült vöröses és lilás épületek, évszázados múltú kolostorok és templomok, kopár hegyek, még télen is rengeteg napsütés. Örményország nem véletlenül a világ egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. Nemcsak a 11 milliós örmény diaszpóra látogat előszeretettel haza, de Indiából és Ázsia más területeiről, illetve Oroszországból is szép számmal érkeznek vendégek. Az utóbbi években azonban Örményország kapcsán nem a lenyűgöző épített örökségről, hanem a régóta húzódó területi konfliktus újraéledéséről szólnak a hírek. Azerbajdzsán és Örményország viszonyát három évtizede mérgezi a Hegyi-Karabah hovatartozása körüli vita. Az azeri és örmény csapatok először 1992 és 1993 között vívtak háborút, amely akkor Örményország győzelmével zárult. Azóta viszont Azerbajdzsán gazdaságilag felemelkedett, ami lehetővé tette, hogy évente annyit költsön haderőfejlesztésre, mint a teljes örmény GDP.
2020-ban aztán az azeriek támadást intéztek Karabah ellen, ellenőrzésük alá vonták a vitatott területek jelentős részét, az örmények pedig kénytelenek voltak tudomásul venni a veszteségeket. Egy talpalatnyi Karabah megtartására az adott némi reményt, hogy orosz békefenntartók vonultak be a konfliktuszónába. Az orosz jelenlét azonban nem tántorította el Bakut a háború folytatásától, csapataik 2022-ben elvágták az utolsó útvonalnak számító laçıni folyosót, amely összekötötte Karabahot Örményországgal. Az azeri erők kilenc hónapra blokád alá vonták a területet, így súlyos élelmiszer-, gyógyszerhiány lépett fel, a civil lakosság szó szerint éhezett. Végül 2023 szeptemberében Azerbajdzsán újabb támadást vezényelt Karabah ellen. Az azeri haderő közeledtével 120 ezer civil menekült el, hátrahagyva otthonát, földjét, gazdaságát, temetőben nyugvó őseit. Hegyi-Karabahban egy lélek sem maradt.
A menekültekért megmozdultak a világ örményei. Magyarországon az Örmény Kultúráért Alapítvány 7,3 millió forintot gyűjtött össze magyarországi örmény és magyar magánszemélyek felajánlásaiból. Akopjan Nikogosz, az Országgyűlés örmény nemzetiségi szószólója személyesen adta át a pénzt 34 karabahi családnak. A szószóló elmondása szerint megindító volt megtapasztalni, hogy sokan és gyorsan a zsebükbe nyúltak Magyarországon, amikor szükség volt rá.
A magyarországi örmények gyűjtéséből támogatott családok közül hárman is azt kérték, hogy pénzadomány helyett csirkéket vegyenek nekik, hogy újraépíthessék gazdaságukat az anyaországban. Nincs Örményországban olyan párt vagy csoport, amely ellenségesen viszonyulna a most érkezőkhöz. Feszültségek persze előfordulnak, az ingatlanbérlés és -vásárlás árát ugyanis iszonyatosan felverte a menekültáradat. Illetve vannak olyan hangok, amelyek nehezményezik, hogy azok a karabahiak is részesülnek segélyben, akik amúgy drága személyautóval menekültek. Jóllehet a tehetősebbek valóban rendelkeztek tartalékokkal, illetve sokaknak Örményországban is volt ingatlanuk, a többség mindenét hátrahagyva kényszerült menekülésre.
Az állam családtagonként 50 ezer forintnyi dramot ad lakhatási támogatásként, amire hat hónapig jogosultak a menekültek. A cél az, hogy minél hamarabb munkába álljon és lakhatáshoz jusson mindenki, aki boldogulni akar. A Karabahból menekült orvosok, tanárok, egészségügyi szakemberek, illetve kétkezi munkások jutnak a legkönnyebben álláshoz. Akik viszont korábban gazdálkodásból éltek, sokkal nehezebb helyzetben vannak. Az örmény nemzeti szolidaritás azonban példaértékű, az anyaországiak sok esetben ingyen ajánlják fel üres vidéki házaikat, hogy segítsék a karabahiak újrakezdését. A nemzetiségi szószóló társaságában mi magunk is meglátogattunk egy kilencfős családot – két szülő, három nagyszülő és négy gyermek –, akik egy vidéki kisvárosban, Artasatban kaptak használatra egy hatalmas, jellegzetesen kőből épült kertes házat. A meleget adó vaskályha füstcsövét az ablakon vezették ki szükségmegoldásként.
Szerény körülmények között, de a közösség szeretete mellett kezdhet új életet a család. Az érzelmi támogatás pedig legalább olyan fontos, mint a lakhatás és az étel. A menekülők ugyanis iszonyatos traumákat éltek meg az elmúlt években.
– Belegondolni is rettenetes, hogy milyen lehet az otthonunkat, egy élet munkáját magunk mögött hagyni. Villámcsapásként sújtott mindenkit a támadás. De úgy érzem, elég volt a harcból. Most az a legfontosabb, hogy mindnyájan biztonságban legyünk – mondja egy artasati tisztviselő, aki a menekült családot segíti.
A temetőkben sok helyen nemzeti zászló leng, jelezve, hogy hősi halottak nyugszanak a hantok alatt. A zenei adók kínálatában is gyakran hangzanak fel a hazafiságot erősítő, az örmény hősiességet, a szülőföldért vívott harcot megéneklő popdalok. A helyiek elmondása szerint viszont az örmények már belefásultak a folyamatos háborús fenyegetettségbe annak ellenére is, hogy egy emberként akarják Karabah visszatérését. Az utcákon azonban nem észlelni a keserűséget, az örmények alkatilag derűs és optimista emberek.
– A szovjet uralmat is túléltük, pedig Sztálin mindent megtett, hogy megnyomorítsa az örményeket – mondja egy hatvanas évei végén járó hölgy.
És valóban, az örmények a kommunizmus legsötétebb időszakait is átvészelték, miközben nemcsak a grúzok térségbeli riválisaiként számíthattak Moszkva rosszallására, hanem a világ első keresztény államaként is gyanakvás kísérte létüket a kommunista rezsimben. Ám az örmények úgy tartják, hogy az Isten nekik nem gazdagon termő földeket, hanem tehetséget és sok napsütést adott, amikor kijelölte hazájukat.
A tehetség pedig többféle lehet, esetükben az egyik ilyen a diplomáciai érzék. Erős szálak fűzik az örményeket Franciaországhoz és az Egyesült Államokhoz, ami nem gátolja meg őket abban, hogy az oroszokkal is jó kapcsolatot ápoljanak. Ugyanakkor az ellenzék szerint Karabah elvesztése a miniszterelnök, Nikol Pasinján számlájára írható. Egyes elképzelések szerint az oroszok és békefenntartóik azért nem védték meg az örményeket az azeri támadástól, mert egy belpolitikai válságtól remélték Pasinján bukását. Az oroszok jó kapcsolatra törekszenek az azeriekkel is, akik kulcsszerepet játszanak energiahordozóik nyugati értékesítésében, azaz a szankciók kijátszásában. Bármi húzódjék is meg a háttérben, a Pasinján-kormány társadalmi támogatottsága továbbra is erős.
– Az emberek bíznak a kormányban, illetve tisztában vannak azzal, hogy bárki lenne hatalmon, kilátástalan helyzetben kellene bravúrt produkálnia – mondja egy nyugdíjas hölgy.
A szorongatott helyzetben az örmények igyekeznek fenntartani az orosz partnerséget, miközben nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy nyugati, különösen európai kapcsolataikat erősítsék. A Franciaországhoz fűződő jó viszonyuk most különösen felértékelődött, a két nemzet barátsága akkor kezdődött, amikor az örmények még az oszmán fennhatóság alatt éltek. Nem hanyagolható el az sem, hogy Franciaországban található az egyik legnagyobb örmény diaszpóra. Párizs nem is késlekedett bizonyítani az örmények iránti rokonszenvét, a közelmúltban nagyszabású fegyvereladási megállapodást kötött a két ország kormánya.
Bár a revansista csoportok hangja és ereje nem becsülendő alá, az örmény elit realista, egyelőre szóba sem jöhet területszerző akció. Örményország ennek ellenére képessé akar válni arra, hogy megvédje az ország maradék területét. A helyzet ugyanis Karabah elfoglalása után is instabil maradt, az azeriek ragaszkodnak az úgynevezett Zangezur-folyosó létrehozásához, amely Örményországon áthaladva kötné össze Azerbajdzsánt és a hozzá tartozó Nahicseván Autonóm Köztársaságot. A korridor létrejöttében Törökország is érdekelt, mivel biztosítaná a közvetlen összeköttetést Azerbajdzsánnal. Ankara szintén ellenségesen viszonyul Örményországhoz. Ami már csak azért is visszás, mert a törökök bitorolják az örmények számára szakrális jelentőségű Ararát-hegyet, ami sokkal fontosabb az örmények számára, mint a magyaroknak a Hargita vagy a Kárpátok bármely csúcsa.
Örményország azonban ha vonakodva is, hajlana a megállapodásra. Az önérzetükön esett csorba nem olyan súlyos, mint az azeri–török fenyegetés. A kormány ezért a kapcsolatok helyreállításában érdekelt, a labda viszont most az azeri térfélen pattog. Az örmény vezetés abban reménykedhet, hogy valamelyik nagyhatalom közvetítésével végül béke születik. A Nyugat azonban akkor tudna igazán segíteni Örményországon, ha vállalnák a konfliktus költségeit, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy időlegesen le kellene mondani az azeri energiahordozókról, illetve haderőt kellene Örményországba telepíteni.
Ameddig viszont a Nyugat nem tesz ajánlatot az örményeknek, maradnak az orosz csapatok, amelyek bilaterális egyezmény keretében ha tessék-lássék is, de garantálják az ország biztonságát. A Moszkvával ápolt kapcsolatok mellett szól az is, hogy jelentős számban élnek oroszok Örményországban, ahogy Oroszországban is 2,5 milliós örmény diaszpóra található. Az ukrajnai háború kirobbanását követően hivatalosan 110 ezer orosz telepedett le, az időszakosan ott tartózkodók számát csak megbecsülni lehet. Mindemellett 2500 egyéni vállalkozást és 4000 orosz céget jegyeztek be az elmúlt másfél évben. A napfényes, európai kultúrájú és nem mellékesen keresztény Örményország valóságos paradicsom a nyugalomra vágyó orosz középosztály tagjai számára. A boltok tömve orosz áruval, a vendéglők kínálata is részben az orosz vendégekre van szabva. Ráadásul most Örményország is gazdasági felemelkedést él meg, ami az örmények legendás üzleti érzékén és szorgalmán túl leginkább a világpolitikai helyzetnek köszönhető. A nyugati áruk ugyanis immár a szankciók miatt közvetítőkön keresztül áramlanak Oroszországba.
A vészterhes idők ellenére Örményország egyedi szeglete a Kaukázusnak. Minden ízében a mi kultúránkhoz tartozó, 29800 négyzetkilométer Európa a Kaukázus szélén. Nekünk, magyaroknak pedig minden okunk megvan rá, hogy erőfeszítéseket tegyünk a kapcsolatok fejlesztése érdekében. Bár a gazdasági tényezők figyelmünket Azerbajdzsánra terelik, nem tagadhatjuk meg azokat, akikkel több évszázadnyi közös sors köt össze. Erdély és Székelyföld kultúrája sem képzelhető el az örmények nélkül, illetve a teljes magyar kultúra is sokat köszönhet az örményeknek. Szerencsés fejlemény, hogy a közelmúltban újraéledtek a diplomáciai kapcsolatok a két ország között. Szijjártó Péter Jerevánban találkozott örmény kollégájával, valamint nagykövetség létesült a két fővárosban. Orbán Viktor miniszterelnök pedig tavaly kitüntetést kapott az örmény katolikus pátriárkától az üldözött keresztények érdekében tett magyar erőfeszítések elismeréseként.
