A februári rekordszámú előválasztás, az ötödikei „szuperkedd” után még csak azt lehetett tudni, hogy a republikánusoknál John McCainnek áll a zászló. Azóta magabiztosan besöpörte az elnökjelöléshez szükséges voksokat, utolsó vetélytársa, Mike Huckabee is bedobta a törülközőt, így pártja szeptemberi zárógyűlése formalitás lesz. Demokrata oldalon jóval nagyobb volt a küzdelem. Az illinoisi szenátor egymás után tíz államban győzött, de így is csak áprilisban vette át a vezetést Hillary Clintonnal szemben a delegáltak számát tekintve. Ők azok, akik az augusztus végi konvención az elnökjelölt kilétéről döntenek.

Május 31-én vált véglegessé, hogy a túl korán szavazó, ezért megbüntetett Michiganből és Floridából csak minden második szavazatot vesznek figyelembe, így az ezekben az államokban győztes egykori First Lady utolsó esélye is elszállt. Június 3-án, az utolsó előválasztásokon Obama bebiztosította győzelmét, és most már azon gondolkodhat, hogy vetélytársából alelnököt vagy csak egészségügyi minisztert csináljon. Hillary Clinton támogatására feltétlenül szüksége lesz, mert bizonyos, a demokratákhoz húzó társadalmi rétegek körében nem örvend nagy népszerűségnek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy közöttük tulajdonképpen a célfotó döntött: Barack Obama győzelme matematikailag egyáltalán nem vált biztossá, augusztusban még tömegesen állhatnának át Clinton oldalára a kötetlen mandátumú, a véleményüket bármikor megváltoztatható, demokrata kongresszusi képviselőkből és szenátorokból, kormányzókból és a pártvezetésből álló úgynevezett szuperdelegáltak, akik közül a többség most Obamát támogatja. Ez persze igen valószínűtlen, és a hírek szerint a tavaly év végéig toronymagasan vezető Clinton már az utóbbi hetekben is csak anyagi okokból, adósságai miatt, a kampánypénzek bezsebelése végett maradt versenyben, az elegáns visszavonulás, egy jobb alkupozíció lehetőségét keresve. Obama és McCain valójában már hónapok óta egymás ellen készül, és elképzelhető, hogy a két, egyelőre még nem hivatalos jelölt a nyáron közös kampánykörútba és nyilvános vitákba kezd.

A nép gyermeke

A Demokrata februárban bemutatta a 46 éves szenátor üstökösszerű pályafutását (Egy új csillag, Demokrata 2008/7.), akit négy éve alig ismert valaki szűkebb pátriáján kívül. Írtunk arról, hogy neves művészek és sportolók és a Kennedy család több tagja nyilvánosan kiállt mellette, beszédei és eddigi közéleti szereplése művészeti alkotásokat ihlettek. Az afroamerikai lakosság mellett elsősorban a férfiak, a fiatalok és a diplomások között rendkívül népszerű, szemben Clintonnal, aki főleg a nők, az idősebbek, a munkásosztály és a spanyol ajkú népesség körében arat. Obama példátlan összegeket gyűjtött kampánykörútjai során, ami Amerikában azt jelenti, hogy az átlagemberek utalásaiból, támogató dollárjaiból tudott felhalmozni mindenki másnál több pénzt. Azt mondják, ő a leghatásosabb szónok Ronald Reagan óta.

Stábja mesterien kezeli az információs hálózatokat. A népszerű internetes videómegosztó oldalon, a Youtube-on hiába volt fent mindhárom állva maradt jelölt saját felhasználói profillal és több száz feltöltött videóval, McCainről és Clintonról leginkább a komikus vagy bakizó videókat nézik a látogatók. Az illinoisi politikus kampánycsapata ellenben nem tréfál, saját oldalukra több mint ezer (!) videót töltöttek fel, Obama szinte minden szereplését, és ezek közül számosat több mint egymillióan tekintettek meg, a videókat kísérő hozzászólások között pedig nemcsak az Egyesült Államokból, de a világ minden részéből hatalmas mennyiségben özönlenek az Obamát buzdító vagy épp dicsőítő kommentek. A magyar közösségi oldalhoz, az iWiW-hez hasonló, több mint hetvenmillió aktív taggal rendelkező amerikai Facebookon kimagaslik az Obamát támogató klubok és csoportok létszáma, a Clintonellenesek pedig közel annyian vannak, mint a volt First Lady hívei.

A jogi végzettségű politikus beszédeit hallgatva, az ő esetében őszintének tűnhet az a vallomás, miszerint nem akart indulni az elnökjelöltségért, de a támogatóitól érkező levelek, megkeresések, a személyes beszélgetések meggyőzték arról, hogy a Fehér Házban változásra van szükség, és ennek véghezvitelére ő a legalkalmasabb személy.

Két Amerika

Obama számára nem az lesz az igazi kihívás, hogy legyőzze McCaint, hiszen erre minden esélye megvan, a legfrissebb közvélemény-kutatások is ezt mutatják. Alaposan megedződött az utóbbi fél évben, amikor keresztül-kasul utazta a földrészt és minden államban napokon keresztül kampányolt, személyesen vitázott többször Clintonnal, ami és aki saját bevallása szerint jobb jelöltté tette őt. Hanem inkább az, hogy hogyan birkózzon meg az Amerika előtt tornyosuló problémákkal. Minden elnökválasztás előtt elhangzik, hogy ez más, mint a többi, de ebben az esetben valóban így lehet. Egyrészt az Egyesült Államoknak először lehet fekete bőrű elnöke, akinek ráadásul a második keresztneve az, hogy „Hussein”, nem beszélve arról, hogy felesége, a szintén fekete Michelle lenne a First Lady. Másrészt az Egyesült Államokat ebben az évtizedben meglegyintette szuperhatalmi státusa elvesztésének szele. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás, az Irak elleni háború megindítása, a nemzetközi közvélemény részéről megnyilvánuló példátlan ellenszenv, az ország gazdasági nehézségei csak a jéghegy csúcsát jelentik. A régi és új világpolitikai centrumok (Kína, India, sőt Oroszország, Brazília és az arab világ) megjelenésével a Szovjetunió bukása óta nem látott földrajzi dimenziókba helyeződött az USA küzdelme világhegemóniájának megtartásáért: az Északi-sark feletti jégtakaró alá éppúgy, mint az űrbe, a tőzsdékre ugyanúgy, ahogy az árukereskedelembe.

Amerika előtt az a kihívás áll, hogy miként lesz képes befolyásolni a küszöbön álló változásokat. Hajlandó lesz-e olyan engedményekre, amelyek lehetővé teszik a békés átmenetet, vagy pusztító háborúkban alakul majd ki az új, többpólusú világrend? Meg tud-e újulni Amerika önmagától, vagy mások fogják erre rákényszeríteni? Némi túlzással azt lehet mondani, hogy a Demokrata Párton belül baloldalinak számító Obama és a potenciális Bush-utód, de a keményvonalas neokon héják között (egyelőre) mérsékelt McCain jövőbeli politikái testesítik meg ezt a két forgatókönyvet.

Kérdés persze, hogy lesz egyáltalán választási lehetőségük. A kampányígéretek ugyanis teljesíthetetlenek. Képes lesz-e Obama arra, hogy elérje, 2025-re az áram 25 százalékát megújuló energiaforrásokból állítsák elő? Hogy megszűnjön az USA külföldi olajtól való függősége, és ne kelljen minden egyes órában több millió dollárt fizetni az import energiahordozókért? Hogy 2050-re nyolcvan százalékkal csökkenjen az ország szén-dioxid-kibocsátása? McCain sem ígér sokkal kevesebbet, de Obama igazi küldetéstudattal rendelkezik: ő a visszafordíthatatlannak tűnő klímaváltozás kezelésének egyik élharcosává tenné az Egyesült Államokat. Mindez hajtűkanyart jelentene a szuperhatalom globális környezetvédelemhez való viszonyában.

A külpolitikai elképzeléseket tekintve valamivel tisztább a kép. A 71 éves arizonai szenátor, ha kell, száz évig is Irakban maradna, és egyáltalán nem zárja ki a katonai erő alkalmazását Iránban. Őt külpolitikájában pragmatikusnak tartják, kérdés, hogy egy kataklizma milyen reakciókat váltana ki belőle, ahogy Bush nemzetközi politikájában sem a kontinuum volt megfigyelhető 2001 szeptembere előtt és után. McCain egyébként Oroszországot és Kínát a nevén nevezte, mint olyan államokat, amelyek lehetséges stratégiai versenytársakként fenyegetést jelenthetnek az Egyesült Államokra.

Obama ezzel szemben azon ritka amerikai politikusok közé tartozik, akik a kezdetektől következetesen ellenezték Irak megtámadását. Megválasztása esetén azonnal megkezdené a fokozatos csapatkivonásokat, és ahogy Irán esetében is, diplomáciai úton próbálná meg rendezni az arab ország helyzetét. Izrael feltétlen támogatása természetesen evidencia, e tekintetben nem figyelhető meg nagy különbség a republikánus és a demokrata jelölt között, ahogy a másik kényes témában és amerikai sorskérdésben, az Egyesült Államokban tartózkodó tízmilliónyi illegális bevándorló ügyében sem. Jellemző egyébként, hogy mindkét aspiráns meredeken növelné a hadsereg méretét.

Annál nagyobb a különbség az egészségügy és a gazdaság vonatkozásában. Obama azonnal bevonná a közel 50 millió biztosítás nélküli amerikait az egészségügyi rendszerbe, míg McCain a jelenlegi szisztémát próbálná meg javítani. A másodlagos jelzálogpiaci válság kezelésének módja helyett inkább az adózás területén figyelhető meg markáns eltérés a két szenátor álláspontja között, ami pártjaik hagyományos szembenállásából eredeztethető: a demokraták azzal vádolják a Republikánus Pártot, hogy adócsökkentéseikkel elsősorban a gazdagoknak kedveznek, utóbbiak ellenben riválisaik adóemelésével riogatnak.

Tűzkeresztség

Amerika válaszút előtt áll: a gazdasági visszaesés szélén táncol, világhegemóniája tünedezőben, elnöke munkájával minden negyedik állampolgára elégedett és minden percben terroristatámadásoktól fél. Olyan támadásoktól, amelyek két ízben már új irányt szabtak országok külpolitikájának. A 2001-es New York-i és a 2004-es madridi vérengzés baljós előjelek az amerikai választás előtt. Obama visszatérő kampánymondata, hogy nincsen kék és vörös Amerika, nincsenek kék és vörös államok. Novemberi győzelmének kulcsa lehet, ha képes lesz egyesíteni a megosztott országot, létrehozni az „új többséget”.

Az Ázsiában megkínzott, háborús hős McCain előnye vetélytársával szemben nemcsak hazafisága, de az is, hogy fehér. A kutatások szerint több millió fehér amerikainak okoz gondot, hogy egy fekete bőrű jelöltre kellene szavaznia. Ezen kívül, a közvetett választás rendszere és a győztes mindent visz elve alapján McCainnek elég lesz újra nyernie azokban az államokban, ahol Bush győzött.

Sokak szerint az illinoisi szenátor a nehezén már túl van, hiszen legyőzte Hillary Clintont. Nem tudni, McCain milyen kemény dió lesz, de az eddigi jelek alapján egyre valószínűbb, hogy Obama könnyen maga mögé utasítja majd. Számára a neheze így 2009 januárjában következik. Mert elnökválasztást már többtucatnyian nyertek Amerikában, de új irányt szabni egy világhatalomnak, kivívni az utókor tiszteletét, és bevonulni a történelembe csak keveseknek sikerült.

Monostori Tibor

Obama mondta

„Mindannyian tudjuk, hogy mi a tét. Meghatározó pillanat ez a történelmünkben. Nemzetünk háborúban áll. A bolygót veszély fenyegeti. Az álom, amelynek megvalósulásáért annyi nemzedék küzdött, elillanhat. Soha nem fizettünk még ennyit az egészségügyi ellátásért és az iskoláztatásért. Egyre nehezebb megtakarítani és nyugdíjba menni. De mindenekelőtt, elveszítettük a hitet abban, hogy a vezetőink képesek-e vagy fognak-e bármit tenni ez ellen. […] Most megvan az esélyünk arra, hogy az országban létrejöjjön egy új többség…”

„Nem hiszem, hogy a klímaváltozás ügye csak kampánytéma lenne, amivel könnyű bármikor előhozakodni. Azt gondolom, hogy ez nemzedékünk egyik legnagyobb erkölcsi kihívása.”

„Ha ön egyike annak a 45 millió amerikainak, akinek nincs egészségbiztosítása, akkor önnek is lesz, amint ez a terv törvénnyé válik. Senkit sem fognak elutasítani betegsége vagy más, az egészségét érintő körülmény miatt.”

„Azért küzdök ebben a versenyben, hogy elvegyem az adókönnyítéseket azoktól a vállalatoktól, amelyek a munkahelyeiket a tengerentúlra költöztetik, és betegyem a keményen dolgozó amerikaiak zsebébe, akik azt megérdemlik. […] Ezért veszek részt ebben a kampányban. Hogy megvédjem az amerikai munkást. Hogy harcoljak az amerikai munkásért.”

„Azért indultam, amiért egykor Chicago utcáin harcoltam, munkáért a munkanélkülieknek, reményért a remény nélkülieknek, […] hogy életben tartsam az amerikai álmot azoknak, akik még mindig vágynak a lehetőségre, akik még mindig szomjasak az egyenlőségre.”

„Véget vetek az iraki háborúnak. Be fogom zárni Guantánamót… Befejezem az Al-Kaida elleni harcot. És vezetni fogom a világot a 21. század mindenkit érintő fenyegetései: a nukleáris fegyverek és a terrorizmus, az éghajlatváltozás és a szegénység, a népirtás és a betegségek ellen.”

Barack Hussein Obama

1961-ben született Hawaii államban, Honolulun, kenyai apától és amerikai anyától. Hattól tízéves koráig Indonéziában, Jakartában élt anyjával és indonéziai mostohaapjával. A Columbia egyetemen és a Harvard Law Schoolban tanult, közösségszervezőként, jogászként, egyetemi oktatóként dolgozott, 1990-ben ő lett a Harvard Law Review című folyóirat első fekete bőrű elnöke. 1996-ban szenátor lett Illinois államban. A 2004-es, demokrata párti elnökjelölő gyűlésen elmondott nyitóbeszédével vált országosan ismertté, néhány hónappal később választották meg az Egyesült Államok Szenátusába, Illinois történetének legnagyobb különbségével verte republikánus ellenfelét, és lett az USA történetének ötödik afroamerikai szenátora. 2007 februárjában jelentette be, hogy indul az elnökjelöltségért. Két könyve jelent meg. Nős, két lánygyermek apja.