Január elsején a 2014. évi Béke világnapi üzenetében a legnyilvánvalóbb módját határozta meg az annyira vágyott békének: „A testvériség, a béke alapja és útja.” Az évi végi ünnepeken minden megszólalásában a szolidaritást, a gyengék segítését kérte a világtól. Karácsonyra szokatlan, de hasznos ajándékot adott a római rászorulóknak: egy felbélyegzett borítékban telefonkártya, metrójegy, karácsonyi üdvözlőlapok voltak, hogy könnyebben kapcsolatba léphessenek szeretteikkel az ünnepek alatt. Az amerikai Time magazin a 2013-as év emberévé választotta Ferenc pápát. Miközben lassan átalakítja a vatikáni szervezetek működését, új utakat is tervez. Az idén májusban Jeruzsálembe készül, ahol találkozik egyházi vezetőkkel, köztük talán az ortodox pátriárkával is. Elődeivel ellentétben teljhatalmú titkára nincs, mindenről maga rendelkezik. Legújabb döntése szerint markánsan lecsökkentette a katolikus egyházfő által adományozható kitüntetések számát. Egy év sem telt el székfoglalása óta és eddig 6,6 millió ember volt személyesen kíváncsi Ferenc pápára, nőtt a pápai kihallgatások száma, sőt, a Vatikáni Múzeum látogatottsága is. Életéről televíziós sorozatot terveznek, amelyben Bergoglio érsek következetes, Isten parancsait követő életét mutatják be.

Benedektől Ferencig

Bármilyen hatalmasságok is hallatják hangjukat a világban, akire igazán figyel a majdnem 7 milliárd ember, az egy egyszerű, fehér ruhás, jókedvű, mosolygós ember, aki korábban az argentin szegénynegyedek lakóinak püspöke, igazi lelki atyja volt. Globalizálódó világunkban, ahelyett, hogy javulna az emberek életminősége, egyre távolodnak egymástól a társadalom elitje és a gyakorlatilag éhező rétegek. A szakadás napjainkra olyan méreteket öltött, hogy az embernek az az érzése támad, hogy kétféle emberi fajta kezd kialakulni: egy erkölcsi gátlásoktól mentes, egyetemes értékeket nem ismerő, keveset dolgozó és mégis jól élő kisebbség, valamint egy minden törekvése, kimerítő napi munkája ellenére, a létminimum szélén egyensúlyozó többség, akiknek még maradt némi természetes erkölcsi érzéke. Az előbbiek gőgjükben azt hiszik, hogy nekik nincs szükségük segítségre, támaszra, az életet csak olyan szemmel nézik, hogy még mit tudnak kifacsarni belőle. A jövő, mint olyan, nem foglalkoztatja őket, jelszavuk: amíg élsz, addig jól élj. Életük, tevékenységük annyira emberellenes, hogy már átlépték az önpusztítás határát is. A keresztény vallás szerfelett ingerli ezt a réteget, mert emlékezteti őket olyan értékekre, amelyeket már régen igyekeztek elfelejteni. Hatalmi mámorukban tobzódva a harmadik évezredre elérték azt, hogy Európa újra missziós területté vált. Ezért különösen nagy volt a várakozás ez év tavaszán, amikor XVI. Benedek pápa lemondása után ismét összeült a pápaválasztó konklávé.

Az ereje fogytán lévő Joseph Ratzinger, látva azt a hatalmas feladatot, amely Szent Péter utódára vár, a világegyház érdekeit szem előtt tartva belátta: egy egészségesebb, keresztény forradalomra képes, az elesettek érdekeit és az életet mindenáron védő vezető kell Péter trónjára. Csak dicséret és elismerés illeti Benedek pápát, hogy belátva sebezhetőségét, visszavonult és a háttérből segíti az új pápát. XVI. Benedek soha nem vágyott a pápai trónra, különösen nem II. János Pál, a „Nagy Pápa” örökébe lépni. De mivel képessége, tudása, rendíthetetlen hite és hűsége alkalmassá tették erre a tisztségre, engedelmességet gyakorolva elvállalta a Karol Woytila által is neki szánt tisztséget. Amíg erővel bírta, maximálisan teljesítette a tőle elvártakat. Óriási bátorság kellett ahhoz, hogy megtegyen egy olyan lépést, amelyik legalább olyan nehéz, önmagán túllépő feladat volt, mint a pápai tisztség elvállalása.

Közben forrongott a világ, hol innen, hol onnan röpítettek föl olyan híreket a keresztény egyházakból, amelyek igencsak megingatták azok hitét, akik amúgy sem tekintették életük tartozékának Krisztus követését. Az egyházakon belül is érezték, hogy meg kell újítani a hitéletet, új irányt kell szabni a felnövekvő generáció életének. Olyan irányt, olyan utat kell mutatni az eltévedteknek és a keresőknek, amely mentes minden félelemtől és minden helyzetben felmutatja a reményt, ami soha sem hagyja el az embert, ha szeretettel közelít embertársaihoz.

A személyes tanúságtétel az egyik legerősebb eszköz az evangelizációban. A megtörtént esetek mindig is jobban érdekelték az embereket, mint az elméleti fejtegetések. Mert ami más emberrel megeshetett, az megfelelő kegyelmi állapotban velük is megtörténhet. Senki sincs elzárva az üdvösség útjától. Ennél demokratikusabb lehetőséget egyetlen politikai elit sem tudott fölkínálni az emberiségnek. Jól érzékelte ezt XVI. Benedek pápa is, amikor a 2013-as évet a Hit Évének szánta. A hit, a megingathatatlan hűség az alapja mindennek. Ezért találták megfelelő személynek Bergoglio bíborost az Egyház hajójának kormányzására. Alkalmassága már az előző pápaválasztáskor sem hagyott kétséget, de önjáró módszereitől, különcségeknek ható cselekedeteitől többen megriadtak. Pedig csak őszintesége, életszeretete, kitárulkozása, jókedvű egyszerűsége, a szegények szeretete, a keresztényekhez nem illő luxus elítélése, „önkiszolgáló” életmódja váltott ki csodálkozást. Jezsuita szerzetesként Assisi Szent Ferenc nevét választotta mint római pápa, ami egyben előrevetítette kormányzásának sarkalatos pontját is. Milyen érdekes, hogy rajta kívül egyik egyházfő sem választotta a „világ szegénykéjét” követendő példának. Ferenc pápa nem költözött be a szépen előkészített pápai lakosztályba, a Szent Márta Házban lakik és ebédel a többi pappal, mint mondotta, szeret beszélgetni kollégáival és általában az emberekkel. Trónszék helyett egyszerű karosszékben ül találkozóin. A Mercedes cég képviselőitől egy kitűnő minőségű biciklit kapott, mivel nagy volt a valószínűsége, hogy autót nem fogadott volna el. Nem szereti a díszes, csillogó ruhákat, egyszerű, fehér öltözékét csak egy nyakában lógó kereszt díszíti. Alapvető elvárása, hogy az egyház álljon közel az emberekhez. Minden igyekezete ellenére – már csak szokásból is – a balliberális sajtó azonnal félremagyarázta Ferenc pápa egyik első interjúját, megpróbálva éket verni Benedek pápa és Ferenc pápa közé.

Négykezes enciklika

Az egyházfők szolgálatuk során körleveleket fogalmaznak meg, amelyekben az aktuális és a hit alapjaihoz tartozó fogalmakat és elvárásokat magyarázzák meg. XVI. Benedek három enciklikát írt, amelyekből kettő megjelent, a harmadikat már majdnem befejezte lemondásakor. Az első enciklikákban a pápák a programjukat határozzák meg. XVI. Benedek az elsőben a szeretetről, a másodikban a reményről, a harmadik – majdnem kész – körlevélben a hitről értekezett, a Hit Évében. Mivel közben Ferenc pápát megválasztották, mint jó testvérek együtt fejezték be a „Lumen fidei” (a ”Hit világossága”) című körlevelet. Ferenc pápa igen szellemesen ezt a dokumentumot négykezesnek titulálta, nem törve Benedek pápa babérjaira. Így ez a körlevél lett Ferenc első enciklikája. Az ő megfogalmazásai praktikusabbak, egyszerűbbek, mint elődjéé, ami a személyiségükben rejlő különbségből adódik.

A körlevél négy fejezetből áll. Az első rész címe „Hittünk a szeretetnek”. A hit Isten önzetlen ajándéka, amely alázatot és ráhagyatkozást követel. Az enciklika hangsúlyozza, hogy a „hit nem magán­ügy”, ahogy azt sokan igyekeznek elhitetni, illetve azzal Isten megváltása elől kitérni. Nem is privát vélemény, bár az életükből Istent kizárni akarók ezt szeretnék.

A második rész a „Ha nem hisztek, nem fogtok megérteni” címet viseli. A hit igazság nélkül csak szép mese marad, nem üdvözít, nem teszi biztonságossá lépéseinket. Napjaink kultúrájában csak a technológia igazságait akarják elfogadni: igaznak azt tartják, amit az ember képes megalkotni és tudományával igazolni. Holott egy újabb emberi alkotás relativizálja az előzőt, amit egykor szintén igazságnak hittek. Ugyanakkor Jézus kinyilatkoztatása, az isteni szeretet az állandóságot biztosítja, igazsága nem kérdőjelezhető meg.

A harmadik fejezet címe: „Azt adtam át nektek, amit kaptam.” Egyszerű és érthető megállapítást közöl. Eloszlat minden kétséget afelől, hogy az evangelizáció során hallott közlések valakinek a saját kompilációi. Teljesen világossá teszi ez a fejezet, hogy az igehirdetők csak azt tudják átadni, amit ők is kaptak. Ők a közvetítők Isten és ember között. A hit átadása a keresztségben történik. Egyedül nem lehet hinni. A hit természete szerint kitárul a „mi” felé. A hit egységének és sértetlen továbbadásának szolgálatára adta az Úr Egyházának az apostoli jogfolytonosság ajándékát. A negyedik részben „Isten várost épít számunkra” közléssel a hit és a közjó kapcsolatát tárgyalja. A családban a hit csecsemőkortól végigkíséri az embert. Örökké tartó szerelmet csak akkor lehet ígérni valakinek, ha az ember fölfedez magában egy, a saját elgondolásainál nagyobb tervet, Isten tervét velünk. A nők említését sem hagyja ki programjából Ferenc pápa. Máriában a Jézus megtestesülése előtti hit letéteményesét látja. Jézus anyjában a hit gyümölcsözőnek bizonyult, és az angyali üdvözlet hallatára öröm fogant meg benne.

A Lumen fidei hatalmas programot ad a Szentatyának és rajta keresztül a megváltott emberiségnek. Figyelve Ferenc pápa működését, észrevehető, hogy mindaz, amit mond és tesz, összhangban van azzal az elgondolással, aminek indíttatására vállalta feladatát az egyik legnehezebb történelmi korban. Az időnként rendezetlennek látszó intézkedései mesterien állnak össze egységes egésszé, és az embereket leginkább érdeklő, gyors megoldást igénylő témákat veszi előre. De mindegyik része egy, az emberiség hitét, boldogulását és reményét megtartó kirakós játéknak, ahol minden igazság beleillik a maga helyére. A Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón a pénz és a hatalom illúziójától óvta a mintegy egymilliós fiatal tömeget Rio de Janeiro-ban. Szellemes megfogalmazással, „kopernikuszi fordulatot” vár a fiataloktól, ahol maguk helyett Istent kell hogy helyezzék a középpontba.

Az elesettek, a betegek, a szegények, a gyermekek, a fiatalok és az egyszerű élet pápája ismét döntő fontosságú lépésre készül. Ferenc november 30-án, András-napon a Vatikánban magánkihallgatáson fogadja Vlagyimir Putyint. A keletre nyitás ugyancsak egy komoly terv első, tétova lépése, ugyanis az orosz állam 1917 óta először ápol jó kapcsolatot az orosz ortodox egyházzal. Márciusban Bertalan, konstantinápolyi pátriárka részt vett Ferenc pápa beiktatási miséjén, az pedig egyedülálló esemény volt a szkizma (1054) óta.

Nem vitás, hogy Ferenc pápát támadások sora fogja érni azok részéről, akik rettegnek egy tiszta, átlátható, demokratikusan működő egyházi szervezettől és egy új vallási reneszánsztól. Pedig ez lenne az egyetlen olyan út, ami kivezethetné a világot a minden téren megjelenő válságból.

Hankó Ildikó