Egy nap alatt járta meg oda-vissza a Budapest–Florida utat Orbán Viktor
Őrült menetben járta meg az Egyesült Államokat Orbán Viktor; a Blikk megtudta, miért nem aludt Floridában a kormányfő.
Ahogy arról a Demokrata hírportálja is beszámolt, hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök a floridai Mar-a-Lagóban tárgyalt Donald Trumppal, Elon Muskkal és Michael Waltzcal. A megbeszéléseken részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jászai Gellért, a 4iG elnöke is.
Orbán Viktor a Blikk információi szerint gyakorlatilag egy nap alatt járta meg oda-vissza a Budapest–Florida utat. Hétfőn hajnali háromkor indult Magyarországról a miniszterelnök repülője, ami kedden már vissza is tér.
A Blikk megtudta, Orbán Viktor azért nem aludt a vendéglátójánál, Donald Trumpnál, mert vissza kellett térnie Budapestre, az állatorvosi egyetem felújított épületének keddi átadóünnepségére, ahol beszédet is mond délután.
A Blikk úgy tudja, a kormányfő egy teljesen átlagos, kényelmes, hétköznapi viseletben utazott, majd a repülőn öltözött át, mielőtt Floridába érkezett. Először Elon Muskkal találkozott, akivel komoly gazdasági témákról tárgyalt.
Utána került sor a találkozóra Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel. Vele három órán át tartó tárgyalást folytatott. Arról azonban, hogy pontosan miről, nem szivárogtak ki információk, de pénteken reggel a Kossuth rádióban vélhetően beszámol majd erről – olvasható a Blikk oldalán.
