Egy szabad nép otthonra vágyik

A Dél-afrikai Köztársaság történelmét egymással rivalizáló kisebb-nagyobb afrikai törzsek, majd a világ első multinacionális vállalata, a Holland Kelet-indiai Társaság 1652-es, a mai Fokváros melletti megjelenésével érkező holland, később német és francia hugenotta telepesekből sok viszontagságon keresztül egységes néppé alakuló búrok formálták, akiket az embertelen terrortól sem visszariadó, a koncentrációs táborokban búr anyák és gyermekek tízezreit elpusztító brit birodalom kalapált még keményebbé. A keresztény és családcentrikus búr nép – vagy ahogy magukat hívják, az afrikánerek – rendre erejükön felüli válaszokat adtak a történelem kihívásaira. Barátra, szövetségesre – az afrikai barolong törzs kivételével – soha nem leltek, létüket veszélyeztető ellenséges közegre annál inkább.

A búrok más életterét elvenni nem akarták, letelepedésre alkalmas saját otthont kerestek Afrika gyéren lakott déli csücskében. Az afrikai törzsekkel is megegyezésre törekedtek, ám előfordult, hogy az őslakosok egy szerződéses megkötése után a tárgyalókat és hadra fogható fiaikat tőrbe csalták és lemészárolták. A brit birodalommal sem volt szerencséjük, mert bárhol leltek is otthonra, idővel kiderült, hogy a föld értékes drágaköveket és érceket tartalmaz, és az angolokra onnantól már nem kellett sokáig várni. A kapzsi brit birodalom akkor is a készbe szeretett beleülni, és nem átallotta a búrokat rabszolgamunkára kényszeríteni a bányákban. A búrok amikor tehették, ellenálltak, ebben asszonyaiknak is példátlan szerep jutott. Mindezt fájdalmas őszinteséggel mutatja be a Pretoriában emelt Búr Vándorlók Emlékhelye, a Voor­trekker-emlékmű.

Állam, ami nincs

Évszázados hányattatás után a XX. század hozta el számukra a minőségi létezés esélyét. A kegyelmi állapottal jól gazdálkodtak, felvirágoztatták az országot, úthálózatot, városokat, kórházakat és iskolákat, kormányzati infrastruktúrát, rendvédelmet és korszerű hadsereget hoztak létre. Irigylésre méltó életminőséget teremtettek polgáraiknak, de esélyt és boldogulást kínáltak az afrikai őslakos törzseknek is. A 80-as, 90-es évekre azonban a dél-afrikai állam komoly bajba került. A gazdasági szankciók olyan súlyos károkat okoztak, hogy a politikai rendezést már nem lehetett megkerülni. A fekete népesség rohamos növekedése elengedhetetlenné tette, hogy a kormány hiteles fekete partnereket találjon, akik segíthetik az ország igazgatását. A feketék vezetői azonban elutasították a tárgyalást, kivéve ha az Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC) és az egyéb betiltott, kommunista gyökerű szervezeteket legalizálják.

A konfliktus kiváltó oka a demográfiában található. A XIX. század elején Dél-Afrika lakossága a 100 ezret sem érte el, összetétele a következő volt: 26 ezer fehér, 30 ezer Távol-Keletről behurcolt rabszolga, 20 ezer bennszülött fekete. 2001-ben az akkor már 45 milliós lakosság összetétele a népszámlálás szerint így alakult: 79 százalék fekete, 9,6 százalék fehér, 8,9 százalék mulatt, 2,5 százalék indiai és ázsiai. 2023-ra a népesség 58 millióra nőtt úgy, hogy a fehérek aránya jelentősen csökkent.

„Mandela a Nyugat próbakövévé vált” – mondta Margaret Thatcher. A brit miniszterelnök jelezte, hogy Mandela szabadon bocsátása nélkül neki és Helmut Kohl német kancellárnak egyre nehezebb lesz nemet mondania a Dél-Afrika elleni további szankciókra. A 60-as években az az illegálissá minősített terrorszervezetből kommunista párttá alakuló Afrikai Nemzeti Kongresszus a Szovjetunió támogatásával kilépett a nemzetközi porondra. Vezetője, Nelson Mandela 27 év fogság után elhagyhatta börtöncelláját. Szabadulásának napján első és elhíresült fokvárosi beszédében Mandela a kommunizmust már a demokráciáért vívott harc eszméjeként dicsérte: „Tisztelgek a Dél-afrikai Kommunista Párt előtt a demokráciáért folytatott küzdelemhez való folyamatos hozzájárulásáért. Túlélte 40 év könyörtelen üldözését. Az olyan nagy kommunisták emlékét, mint Moses Kotane, Yusuf Dadoo, Bram Fischer és Moses Mabhida, az elkövetkező nemzedékek ünnepelni fogják. Köszöntöm Joe Slovo főtitkárt, egyik legkiválóbb hazafiunkat. Megnyugtat bennünket az a tény, hogy a szövetség köztünk és a párt között ugyanolyan erős marad, mint mindig.”

Ahogy Irina Filatova orosz történész írta, szovjet segítség nélkül az ANC nem létezhetett volna, és Dél-Afrika történelme is egészen máshogy alakul. Nem tört volna ki fegyveres harc, és az ANC-nek nagy nehézségébe került volna a fekete harc fő szimbólumává válni. Az eseményektől sodorva 1990 februárjában, a Szovjetunió összeomlását követően a búr kormány hatályon kívül helyezte a törvényt, amely a kommunizmus népszerűsítését tiltotta az országban. A berlini fal leomlott, jelezve a szovjet birodalom végét. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) újra feltalálta magát, és számos vezetője, köztük Thabo Mbeki látszólag még szakított is a Dél-afrikai Kommunista Párttal (SACP). Dél-Afrikát is utolérte az a naiv várakozás, hogy elérkezett a fukuyamai „történelem vége”, hogy a kommunizmust végleg legyőzték, és az egész világ liberálissá és nyugatiassá válik.

Tévedés volt. Az ország az „Új Dél-Afrikáról” folytatott tárgyalások időszakába lépett, és az egykori militánsan kommunista Nelson Mandela a béke és a szabadság globális ikonjává vált. A tárgyalások 1994-ben értek véget, amikor a korábbi kommunista terrorszervezet került választással hatalomra, és Nelson Mandela lett Dél-Afrika új elnöke. Elődje, Frederik Willem de Klerk utolsó búr elnökként vonta vissza a kommunizmust betiltó törvényeket, legitimálta a korábban illegális szervezetnek minősített kommunista ANC-t és engedte szabadon Mandelát. De Klerket a búrok ma olyan gyenge vezetőnek tartják, aki elhozta a nehéz időket.

Az ölébe pottyant hatalommal az új fekete elit nyíltan rasszista politikát kezdett, és a „Black Economic Empowerment”, a Feketéket Megerősítő Gazdaság Rendszere elnevezésű intézkedési mechanizmus fátyla alatt fekete apartheidet vezetett be, és numerus clausus törvényeket alkotott a fehérek kárára. Ezek kizárták a fehéreket az állami szférából, és megnehezítették gyermekeik hozzáférését a felsőoktatáshoz és a munkapiachoz. A búrok gyerekei egyre nehezebben jutnak be az őseik által alapított, majd a nemzetközi ranglisták élére feljutó állami egyetemekre. Ha mégis, friss diplomájukkal nem kapnak tudásukhoz mért lehetőséget.

A fekete apartheid a gazdaság szereplőit feketék alkalmazására kötelezi akkor is, ha a fehér jelentkezők képességei jobbak. A búr Szolidaritás Mozgalom szerint ez a mechanizmus egy kis méretű és zárt körű fekete elitet hozott létre, amelynek tagjai egyszerre részesülnek az intézkedési mechanizmus és a Feketéket Megerősítő Gazdasági Rendszer előnyeiből, miközben a fekete közösség legnagyobb része továbbra is mélyszegénységben él. Pedig a Dél-afrikai Faji Kapcsolatok Intézete (IRR) által készített országos felmérés szerint a dél-afrikaiak 82 százaléka egyetért azzal, hogy a legjobb képességű embernek kell a munkát adni, bőre színétől függetlenül.

Ma a búr közösség retteg a holnaptól, és velük retteg a brit birodalom kivonulása után az országban maradt közel kétmillió angol is. Mandela politikai örökségét aprópénzre váltották az utódok. A jelenleg kormányzó korrupt fekete elit már az erőszakos és gyakorlatilag kompenzáció nélküli államosítástól, a búr gazdák és családjaik ellen egyre gyakrabban elkövetett gyilkosságok cinkos támogatásától sem riad vissza. Biztosra mennek. Agrártudományokat ma már szinte csak feketék hallgathatnak: gyorsított tempóban képezik a búrok évszázados tudáson alapuló, csúcstechnológiákkal felszerelt gazdaságainak erőszakos átvételére alkalmasnak vélt fekete gazdákat. Akiknek hozzá nem értő kezei között hónapok alatt omlanak össze az addig eredményesen működő farmok.

Dél-Afrika fehér társadalma válaszút elé került: a létbiztonság megszűnt, az ország gazdasága romokban hever, a közösség feje fölött egyre sötétebb felhők gyülekeznek, ezért a fehér ifjúság és a magasan képzett fehér szakemberek folyamatosan hagyják el az országot a biztosabb élet reményében.

Magad, uram…

A fekete kormányok a mai napig ebből a fehérek által felépített, mostanra egyre romló gazdasági örökségből élnek, újat hozzá nem tesznek, mert a korrupt elit minden működtetési és fejlesztési forrást elszív. A rendőrség nem tudja ellátni rendvédelmi feladatait, a katonaság színvonala méltatlan mélységekbe süllyedt régi nagy hírnevéhez képest. Az egykor híres dél-afrikai közbiztonság megszűnt létezni. Városaikat ellepték a milliószámra betelepülő, részben illegálisan az országban tartózkodó fekete tömegek, akik a brazíliai favellákat is megszégyenítő kiterjedésű nyomornegyedeket, townshipeket építettek országszerte. Ezek a „nem hivatalos települések” – ahogy a kormány hívja őket – váltak a bűnözés új központjaivá. Mivel a rendvédelmi szervekre nem lehet számítani, a búrok saját vészhelyzeti forródrótot, fegyveres biztonsági és járőrszolgálatot, kamerás és önkéntességen alapuló lakónegyed-megfigyelő rendszert építettek ki, és az így is gyakori bűneseteket követően gondoskodnak a rendőrség passzivitása miatt államilag elmaradó feljelentésekről, jogi lépésekről és képviseletről.

Dél-Afrika ma már a világ legveszélyesebb országai közé tartozik. 2012-ben 16213, 2022-ben már 25181 gyilkosságot regisztráltak. Ami a betöréseket illeti, a Statistics South Africa felmérése szerint 2020-ban becslések szerint 1,2 millió betörés történt Dél-Afrikában, ami 891 ezer otthont érintett. 2019-ben megkezdődött az adatgyűjtés a farmtámadásokról és farmergyilkosságokról. Míg a 90-es években 30-40 farmtámadást és 50 gyilkosságot regisztráltak, 2020-ra már évi 400 búr farmerek elleni támadás és 450 gyilkosság jutott. Beszédes tény, hogy a fekete szélsőséges politikai csoportok kedvelt dalának, a Lődd le a búrt, öld meg a farmert!-nek az éneklése a Szolidaritás mozgalom bírósági perei ellenére sem minősül gyűlöletbeszédnek.

Dél-Afrikában, amely adottságai okán a világ villanyárammal legjobban ellátott országa volt, naponta öt-hat alkalommal órákig tartó áramszünet van, helyi nevén „loadshedding”, azaz „tehermentesítés”, amelyet az energiatársaság régióról régió­ra haladva, az áramot le-fel kapcsolva kényszerből hajt végre. Az áramhálózat fenntartására és fejlesztésére szánt, főként fehér közösségektől beszedett adók ugyanis nem érik el céljukat: menet közben Ferrarikká és más luxusautókká, luxusotthonokká és -nyaralókká vagy egyéb vagyontárgyakká és élvezeti cikkekké alakulnak át a kis számú fekete elit életének megszépítésére.

Ez azért komoly gond, mert a közbiztonság megszűnésével a búrok és a középosztályba emelkedett feketék szögesdróttal és elektromos vezetékekkel ellátott kerítésekkel védik otthonaikat és közösségeiket, amelyek a „tehermentesítés” ideje alatt áram nélkül maradnak, és immár csak egy pokróc meg egy létra szükséges a zavartalan betöréshez.

Az elrettentő, nálunk börtönökre vagy honvédelmi objektumokra emlékeztető módon védett falakon belül békés, barátságos világ honol.

A szaporodó áramszünetek azonban védtelenné teszik ezeket a civil erődítéseket.

Minőségi élet ma már csak a saját alternatív energiatermeléssel, akkumulátorokkal vagy transzformátorokkal ellátott búr otthonokban és közösségekben, farmokon lehetséges. Nem árt persze, ha az ember kellően fel van szerelve lőfegyverekkel is. A búrok e tekintetben jól állnak. Ám a bűnözés és a mélyszegénységből érkező feketék tömegeinek beözönlése városaikba feltartóztathatatlan. És ahol a nyomor negyedei megjelennek, ott megjelenik a drog, a fegyverek és a feketepiac is. Mindez annak fényében, hogy Dél-Afrika a kontinens ásványvagyonának tetején ül, szégyen. A 35 aranybánya mellett bőséges készletei vannak még szénből, sőt gyémántot, vasércet és krómot is bányásznak, valamint a világ legnagyobb mangán- és platinabázisa is itt található.

Ehhez képest bajba került az országban az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatás is. Az ok ugyanaz, a fenntartásra és fejlesztésre szánt források valahol valakiknél elcsorognak, és menet közben Mercedesekké vagy BMW-kké lényegülnek át. Mindkettőből sokat látni Johannesburg útjain. A feketéket megerősítő gazdaság rendszert, azaz a fordított apartheidet bevezető és a fehéreket az állami szférából kiszorító kommunista ANC pártot csak a hatalom és a pénz érdekli, a működtetés már nem. Választásokhoz közeledve pedig az egykori vasfüggöny mögött élő szocialista országok lakói előtt jól ismert olcsó ígéretekkel, egy közellenség (a fehérek) elleni hergeléssel, a kialakult helyzetért ezek hibáztatásával, kisebb ajándékok, étel és alkohol osztogatásával mozgósítja a kiszolgáltatott, nyomorgó és írástudatlan fekete tömegeket.

Sok lúd disznót győz alapon az ANC stabilan számíthat a folytatásra. A kormány nem ismeri a munkaalapú társadalom fogalmát, foglalkoztatáspolitikájának lényegi eleme a segélyezés. A lassan már 60 milliós országban 30 millió ember szorul segélyezésre, ezzel Dél-Afrika az egyedüli afrikai ország, amelyik a lakosság felének kénytelen szociális támogatást adni. A munkanélküliség 60 százalékos, az államadósság 2022-ben a GDP 87,3 százaléka volt. Mindez annak fényében, hogy a 90-es években a búrok vezette ország 40 százalék körüli állam­adóssággal működött, lesújtó.

Mindezért a búroknak kell „elvinniük a balhét”, ők az örökös bűnbakok, és politikai ellenfeleik a hibáztatás eszközrendszerét csúcsra is járatják velük szemben. A búr közösségnek az önszerveződés folyamatos megújítása és az öngondoskodás jól felépített rendszerének kiterjesztése és állandó fejlesztése maradt. Ezt az öngondoskodó rendszert álmodta meg és működteti a mai napig Flip Buysnek, a modern búr nemzet atyjának Szolidaritás Mozgalma és egyedülálló közösségfelfogása. A mozgalom nem politikai szerv, nem az éppen soron következő választás, hanem a következő generációk sorsáért való munkálkodás adja a létjogosultságát, erejét és lendületét. A közel félmillió tagot számláló és a családtagokkal együtt kétmillió főt átkaroló intézményt a fekete kormányok búr közösséggel szembeni antagonizmusa hívta életre 2002-ben.

Van remény

Fokvárostól nem messze, egyórás autó­útra találhatók a hugenotta franciák által alapított Franschhoek híres borászatai és borbirtokai. Aki ide látogat, XIX. századi épületek mellett sétálgathat. Az ember itt nem érzi az országra súlyos teherként nehezedő társadalmi és gazdasági nyomást. A táj mesébe illő, a hegyek a látogató előtt férfiasan kihúzzák magukat, a völgyek mediterrán hatásúak, és a szőlősorok a fejlett csepegtető­rend­szereknek hála harsogó zöld színben pompáznak. A búr szőlősgazdák által üzemeltetett borászatok hatalmas, fehérre festett kőkapukkal várják a vendéget, és éttermeikben mindent kínálnak, amire az éhes és szomjas közönség vágyik. Maga a földi paradicsom.

Előkerülnek a szebbnél szebb borok is, a pinotage, a shiraz, a cabernet sauvignon és a pinot noir, hogy csak párat említsünk. Este a házigazdák begyújtják a halomba rakott namíbiai fákat a híres, félbevágott hordószerű grillsütőikben, és kezdetét veszi a braai, a búrok grillezése. A menü marhahús és bárány, de itt-ott a kanyarban csirkét is látni. Köretként a grillen készülő híres braaibroodjie szolgál, ami valójában egy vajjal, sajttal, sonkával és bazsalikommal jól megpakolt lapos kenyér. Van itt minden, hiszen nagy az ország. A búr gazdák és állattenyésztők egy nyugat-európányi területen gazdálkodhatnak, ezért nem ismeretlen a több százezer hektáros gazdaság fogalma sem. Így aztán ami a sütögetéshez kell, minden mennyiségben megtalálható.

Mesevilág ez, de senkit ne tévesszen meg a látszat. A békésnek és biztonságosnak tűnő borvidékeket is diszkréten elrejtett, de a városi élet biztonsági követelményeinek megfelelő szögesdróttal és villanyárammal ellátott kerítések és fegyveres őrök védik. Dél-Afrika a világ legveszélyesebb országainak dobogós hellyel jutalmazott tagja, és a közbiztonság problémája már a XIX. századi holland építészeti emlékekkel teli kisvárosok és turisztikai térségek életébe is beszüremlett.

Afrika déli csücskében is eljön minden egyes nap az este, a búrok pedig sötétedés előtt elindulnak hazafelé, mert nem tanácsos éjjel az utakon maradni. A nap elkíséri a hazafelé tartókat még egy darabig, majd narancssárga színű palástjában méltóságteljesen levonul, és átadja az utak feletti őrködés jogát a hideg kék ragyogással érkező holdnak. A dél-afrikai éjben egymás mellett köszön be az európai fül számára idegen afrikai állatvilág egzotikus szimfóniája és a létéért küzdő fehér középosztály védelmi berendezéseihez áramot szolgáltató dízelgenerátorok morgása.

A búrok útja című összeállításunk további cikkei ide kattintva olvashatók.