Egy tengeralattjáró üzembe látogatott Kim Dzsongün észak-koreai vezető
Egy tengeralattjáró építését és egy hosszú hatótávolságú föld-levegő rakéta próbaindítását tekintette meg Kim Dzsongün észak-koreai vezető lányával – jelentette csütörtökön az állami média.A keleti part közelében tartott szerdai rakétakísérletben, amelynek célja az atomfegyverrel rendelkező ország felszerelése új típusú, nagy magasságban repülő rakétával, 200 kilométerre fekvő célpontot semmisítettek meg a levegőben – írta a KNCA észak-koreai állami hírügynökség.
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága megerősítette a közép-európai idő szerint reggel 9 órakor végrehajtott rakétakísérletet – jelentette a Yonhap dél-koreai hivatalos hírügynökség.
Egy másik helyszínen Kim megtekintette egy 8700 tonnás atommeghajtású, föld-levegő rakéták indítására alkalmas tengeralattjáró építését – közölte a KNCA, amely a látogatás színhelyére nem tért ki.
A tengeralattjáró-program egyike a kormánypártnak az észak-koreai haditengerészet korszerűsítésére irányuló erőfeszítéseinek, egyike az öt politikának, amellyel a párt fejleszteni kívánja az ország katonai képességeit.
A KNCA által közzétett felvételen az észak-koreai vezető a lánya, Dzsu Ae társaságában látható.
A KNCA jelentése szerint Kim azt mondta: Észak-Korea többfunkciós rombolókat és atommeghajtású tengeralattjárókat épít, és a gyártás felgyorsításán dolgozik, hogy a hajóit különböző fegyverekkel tudja ellátni.
