Repülőtéri források a sajtónak azt mondták, legkevesebb 73 külföldi hagyta már el Egyiptomot egy Isztambulba tartó járaton, és mintegy 100 további, jelenleg is a repülőtéren lévő emberre vár hasonló sors.

Hirdetés

A hatóságok azt közölték, az aktivisták megsértették az országba való belépés szabályait.

A Menetelés Gázába nevű nemzetközi kezdeményezés célja, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre, vessen véget a Gázai övezet blokádjának, valamint az, hogy felhívja a világ figyelmét a térségben dúló humanitárius válságra. Honlapjukon a szervezők azt közölték, június 15-én akarják elérni Rafahot, azonban kiemelték azt is, hogy ez a kairói kormány engedélyeitől függ.

Az egyiptomi külügyminisztérium egyelőre nem reagált a sajtó megkeresésére, korábban azonban figyelmeztetett, hogy minden, az országot az övezettől elválasztó rafahi határátkelőhöz tervezett látogatást előzetesen egyeztetni kell az egyiptomi nagykövetségekkel vagy kormányhivatalokkal és be kell tartani a hivatalos előírásokat.

A menet szervezői szerda esti közleményükben hangsúlyozták, hogy betartottak minden hivatalos előírást, és több a külügyi tárca mellett több mint 15 ország egyiptomi nagykövetségével egyeztettek.

Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter szerdán utasította az izraeli hadsereget, akadályozza meg, hogy tüntetők lépjenek a Gázai övezetbe Egyiptom felől, hozzátéve, hogy a menetelés „veszélyt jelent mind Izrael, mind pedig a térség biztonságára”.

A címlapkép illusztráció.