Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

A koronavírus-járvány kezdete óta az idén először vehetnek részt külföldiek a háddzson.

A szaúdi kormányzat biztosítani kívánja a zarándokok biztonságát, egyszersmind arra ügyelve, hogy az egész világból érkező muzulmánok közül minél többen vegyenek részt az idei háddzson – közölte a tárca.

Az évente megtartott mekkai zarándoklat egyike az iszlám öt pillérének, és minden muzulmán kötelessége, hogy életében legalább egyszer elzarándokoljon Mekkába, amennyiben módjában áll. Hagyományosan a világ egyik legnépesebb vallási rendezvénye: 2019-ben mintegy 2,5 millióan vettek részt rajta.

A világjárvány kitörése után a szaúdi hatóságok 2020-ban ezer, 2021-ben pedig hatvanezer szaúdi lakos részvételét engedélyezték. A résztvevők számára kötelező volt a Covid-19 elleni védőoltás és sorsoláson választották ki őket.

Korábban írtuk

A korlátozások feloldását a hívők világszerte nagy örömmel fogadták.

A háddzs keretében öt napon át különböző vallási szertartásokra kerül sor az iszlám legszentebb városában, Mekkában és a környező térségekben.

A háddzs presztízskérdés a szaúdi vezetők számára, s egyben jelentős bevételi forrás. A két legnagyobb zarándoklat, a háddzs és az umra mintegy 12 milliárd dollár bevételt jelent a gazdasága kőolaj-függőségén változtatni kívánó vahabita királyságnak. Tavaly augusztusban Rijád már megnyitotta a határokat az év bármelyik szakaszában elvégezhető kis zarándoklatra, az umrára érkező külföldiek előtt.

Az idei háddzson 65 évnél fiatalabb, védőoltással rendelkező zarándokok vehetnek részt. A külföldről érkezőknek három napnál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell bemutatniuk. A sivatagi királyságban egyébként március elején oldották fel a pandémia miatt bevezetett korlátozásokat.