Egyre nagyobb a botrány Zelenszkij jobbkeze körül
Noha a korrupciós vádak súlyosak és bírósági döntés is született az ügyben, Olekszij Csernisov ukrán miniszterelnök-helyettes a posztján maradhat. A bíróság ugyan – forintra átszámítva – milliárdos óvadékot szabott ki, de nem mentette fel hivatalából Zelenszkij közeli emberét, aki továbbra is tagadja a vádakat.
Olekszij Csernisov, Ukrajna miniszterelnök-helyettese és nemzeti egységért felelős minisztere a korrupciós vádak ellenére is hivatalában maradhat az ukrán legfelsőbb bíróság július 2-i döntése alapján. A politikus egy nagyszabású, jogellenes földszerzéssel kapcsolatos korrupciós ügyben került reflektorfénybe. A bíróság a június 27-én tartott meghallgatásán elrendelte, hogy Csernisov nem hagyhatja el az országot a hatóságok engedélye nélkül, valamint 120 millió hrivnyás (mintegy 980 millió forint) óvadékot szabott ki rá. Azért is váltott ki nagy médiavisszhangot az eset, mivel az ukrán miniszterelnök-helyettest Volodimir Zelenszkij elnök egyik közeli szövetségesének tartják.
A Magyar Nemzet azt írja, a nyomozás szerint Csernisov 2020 és 2022 között, amikor a területfejlesztési tárcát vezette, szándékosan alábecsültette bizonyos földterületek értékét, hogy ezzel egy ingatlanfejlesztőnek kedvezzen. Így ő és társai jelentős kedvezménnyel juthattak lakásokhoz, amelyek összértéke meghaladta a 14,5 millió hrivnyát (117 millió forint).
A vád szerint az ukrán államot egymilliárd hrivnya (8,1 milliárd forint) kár érte.
Csernisov a legmagasabb rangú hivatalban lévő tisztségviselő az ország történetében, akit ilyen mértékű korrupciós vádakkal illettek. Emellett Volodimir Zelenszkij elnök egyik közeli szövetségesének tartják. A botrány akkor robbant ki, amikor Csernisov röviddel a vádak nyilvánosságra hozatala előtt egy üzleti út miatt elhagyta Ukrajnát, miközben két közeli munkatársát letartóztatták. Ez sokakban azt a gyanút keltette, hogy menekülni próbált, ám június 22-én visszatért Ukrajnába, és másnap meg is jelent a NABU (Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda) idézésére.
