A RIAS azt közölte, hogy 994 – átlagosan napi 29 – incidenst jegyeztek fel, ami 320 százalékos növekedést jelent 2022 azonos időszakához képest. A csoport az október 7. és november 9. között eltelt hónapot vizsgálta.

Hirdetés

A 994 antiszemita eset között három szélsőséges erőszakos cselekedet, huszonkilenc támadás, hetvenkettő ingatlanrongálás és harminckettő fenyegetés is szerepelt.

Sok németországi zsidó tapasztalt antiszemita támadásokat a mindennapokban, és még azok is, akik nem voltak kitéve ilyesminek, bizonytalanságról és félelemről számoltak be – hangsúlyozta a RIAS.

Az intézet szerint ötvenkilencen jelentettek otthonuk vagy az emberek lakókörnyezete elleni cselekményeket. A délnyugati Giessen városában két férfi tört be erőszakkal egy izraeli állampolgár otthonába azzal a céllal, hogy eltávolítsa az ablakon lógó izraeli zászlót.

Korábban írtuk

Több zsidó arról is beszámolt, hogy otthonaikat Dávid-csillaggal jelölték meg.

Az egyik legsúlyosabb antiszemita bűncselekmény során, október 18-án, egy berlini zsinagógát ért támadás.

A németországi egyetemeken is növekedett a zsidó- és Izrael-ellenes propaganda; összesen harminchét ilyen eseményt jegyzett fel a RIAS. Zsidó diákok olyan esetekről számoltak be, amikor diáktársak személyesen őket hibáztatták Izrael politikájáért. Néhányuk felfüggesztette az órák látogatását, mert attól tartottak, hogy megtámadják őket.

(forrás)