Jörg Junhold, az állatkert igazgatója szerint az, hogy a Yushka nevű nőstény „minden látható ok nélkül abbahagyta a nevelést. Az emberek számára ugyan érzelmileg szomorú, de az állatvilágban ez a tapasztalatlan anyák viselkedési repertoárjának része”.

Hirdetés

Két nap alatt a szerdán este világra jött kistigrisek kihűltek és egyre gyengébbekké váltak.

„Ezen a ponton, amikor a kölykök már nem mutatnak aktív viselkedést, és ezzel az anyaállatban sem váltanak ki ösztönzést a gondoskodásra vagy a tejtermelésre, nekünk kell vállalnunk a nehéz felelősséget, és megkímélni a kölyköket az éhhalál okozta szenvedéstől”

– ismertette Andreas Bernhard állatorvos. Az állatkert tájékoztatása szerint a kölykök emberek általi felnevelése nem jöhetett szóba, mert nem tudták volna biztosítani a vadállatok fajuknak megfelelő felnevelési módját.

A PETA állatvédő szervezet bejelentette, hogy az ügyben büntetőfeljelentést tesz annak kivizsgálására, hogy jogszerű volt-e az állatok elpusztítása. Peter Höffken aktivista szerint arra törekednek, hogy megtörjék „a tenyésztés és öldöklés ördögi körét”.

„A tenyésztési programok azonnali leállítását követeljük, mivel a szibériai tigriseknek semmi keresnivalójuk Lipcsében”

– tette hozzá. Junhold ugyanakkor közölte, hogy az állatkert nem hagy fel a tenyésztési programmal, és megtartja a Yushka nevű nőstényt is. Az utóbbi időben több európai állatkert is viták középpontjába került, így például a nürnbergi vadaspark is, ahol helyhiány miatt elpusztítottak 12 egészséges páviánt.

A dániai Aalborg állatkertje pedig azzal a felhívással váltott ki indulatokat, hogy feleslegessé vált, kiöregedett állatokat – lovakat, csirkéket, nyulakat, tengerimalacokat – fogad adományként, hogy ragadozóinak a természetes táplálékukhoz jobban hasonlító eledelt biztosíthasson.