A török elnöki sajtóiroda által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török elnök a pénteki imán vesz részt az isztambuli Hagia Sophia székesegyházban 2020. július 24-án. A Krisztus utáni hatodik században épített ortodox keresztény bazilikát Erdogan elnöki rendelettel nagymecsetté nyilvánította, és ez az első nagy közös muzulmán ima az előző 86 évben múzeumként mûködő épületben
Fotó: MTI/AP/Török elnöki sajtóiroda
Hirdetés

„Görögország ismét megmutatta, hogy az iszlám és Törökország ellensége, és mindezt amiatt, hogy a Hagia Sophia megnyílt az imádkozók előtt” – írta egy nyilatkozatban Hami Aksoy, a török külügyminisztérium szóvivője.

Hozzátette: a minisztérium élesen elítéli a görög kormány és parlamenti képviselők szavait, amelyek célja szerinte a közvélemény fellázítása volt, és elítéli azt is, hogy török zászló égettek Szalonikiben.

A görög külügyminisztérium erre nyilatkozattal válaszolt, amely szerint „a nemzetközi közösség megdöbbenve figyeli a mai Törökország nacionalista és vallási tévelygését”.

Ezt megelőzően Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő kijelentette, hogy Törökország „bajkeverő”, a korábban múzeumként szolgáló székesegyház mecsetté alakítása „ütközik a 21. századi civilizációval”.

A török szóvivő a nyilatkozatában azzal érvelt, hogy a mecsetté alakítás „a török nemzet akaratának felelt meg”.

Pénteken több ezer hívő – köztük Recep Tayyip Erdogan török elnök – részvételével megtartották az első imát az isztambuli nagymecsetben.