Fotó: Hidvéghi Balázs, Facebook
Hirdetés

A kormánypárti politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában hangsúlyozta: a Fidesz EP-képviselőcsoportja nem támogatta a javaslatot és nem vett részt az erről szóló állásfoglalás szavazásában sem, mert szerintük ez már a sokadik olyan határozat ebben a témában, amikor gyakorlatilag „lehetetlen szövegekről” kellene véleményt mondani.

Hidvéghi Balázs azt mondta: a javaslat szövege egészen elképesztő állításokat és felhívásokat tartalmaz például a fegyverszállítások tekintetében, nemcsak üdvözli például a tankok Ukrajnába küldését, hanem kifejezetten felhív vadászrepülőgépek és nagy hatótávolságú rakétarendszerek szállítására is.

Hozzátette, abból a hamis kijelentésből kiindulva, hogy „ez a mi háborúnk”, egyre inkább belekerül a NATO és a nyugati szövetség ebbe a konfliktusba.

„Alapvetően téves megközelítés, hogy Ukrajna a mi háborúnkat vívja, ez csak további eszkalációt vetít előre” – fogalmazott az EP-képviselő.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a javaslat a tizedik szankciós csomag támogatására is felszólítja az EU tagállamait, illetve a tagjelölteket, azonban az összes fosszilis energiahordozóra és urániumra kiterjedő teljes és azonnali embargó szintén veszélyes és tarthatatlan helyzetet eredményezne.

„Ezek olyan javaslatok, amelyek nem hozzák közelebb a háború végét, ahogyan az elmúlt egy évben sem tették ezt meg, nem csökkent a háború intenzitása, hanem inkább növekedett” – közölte, rámutatva arra: mindez „további öngyilkos, nekünk ártó lépéseket jelentene, amellyel lassan a saját gazdaságunkat, a magyar emberek és a többi európai ember biztonságát, életkörülményeit tennénk tönkre, vagy sodornánk végveszélybe”.

A fideszes európai parlamenti képviselő megjegyezte, hogy ez már nem az első ilyen „szélsőségesen veszélyes javaslat” az Európai Parlamentben.

Hidvéghi Balázs a brüsszeli korrupciós botrányról szóló műsorvezetői kérdésre reagálva azt mondta, a korábbiaknál is biztosabban kijelenthető, hogy az EP és tágabb értelemben a brüsszeli politika története során ez a legnagyobb ilyen korrupciós ügy.

„Látható, hogy egy kiterjedt, hosszú időre visszanyúló korrupciós rendszerről van szó, én azt hiszem, hogy az egész intézményrendszerbe vetett bizalom ingott meg” – fogalmazott.

Kijelentette: a botrány miatt az európai baloldalon tagadási próbálkozás látható, és arról beszélnek, hogy ez néhány személy konkrét ügye csak, holott valójában egy intézményes, a teljes működést manipuláló gyakorlatról van már szó.

Az utóbbi időben egyre inkább áthatja a brüsszeli működést a kettős mérce alkalmazása, aminek például a magyarok is elszenvedői – tette hozzá.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: Brüsszelben egy ideje nem objektív tények alapján, hanem sokkal inkább politikai és ideológiai elfogultságok alapján születnek döntések, ezek pedig egyre inkább szélsőségessé, türelmetlenné és kirekesztővé válnak, ezzel ma már az egész unió működését veszélyeztetik.

„Brüsszelnek számos helyen kellene józanabb, kiegyensúlyozottabb és jobb útra térni, remélem, hogy a jövő évi választások ebben segítségünkre lehetnek” – hangoztatta.

A Fidesz EP-képviselője a műsorban a politikai reklámtevékenység átláthatóságáról szóló EP-javaslatról szólva azt mondta, ez szintén egy veszélyes javaslat, mivel ezzel beleavatkozhatnának az egyes államok választási kampányába.

„Az nem fogadható el, hogy gyakorlatilag egy politikai bizottságként vagy cenzorhivatalként működő intézmény döntse azt el, mit lehet egy reklámba betenni, és mit nem, mi minősül elfogadható vagy jó politikai reklámnak” – hangoztatta a fideszes EP-képviselő, megjegyezve, ez ugyanaz „a tagállami határköröket lábbal tipró, központosító és egyébként antidemokratikus” törekvés, amely ma jellemzi a brüsszeli döntéshozást és az unió központját.

Korábban írtuk