Fotó: MTI/AP/Phil Nijhuis
Hirdetés

A Twitteren megjelent közleményéből arra lehet következtetni, hogy a feltételezett elkövető hajléktalan.

„A gyanúsítottnak nincs állandó otthona vagy szállása” – fogalmazott a rendőrség. A férfit Hága központjában fogták el, és a rendőrségen kihallgatják.

Péntek este Hágában megkéseltek három embert, sajtértesülések szerint egy 13 éves kisfiút és két 15 éves kislányt. Mindhárman könnyebben megsebesültek, már kiengedték őket a kórházból.

A bűncselekmény ötszáz méterre a parlament épületétől, Hága belvárosának leglátogatottabb bevásárlóutcáján történt, amely zsúfolt volt a karácsonyi szezon kezdete, illetve a „fekete pénteki” bevásárlások miatt. A támadó kereket oldott. A holland közszolgálati televízió megszólaltatott két szemtanút, akik azt mondták, hogy a megsebesített kislányok sikítva menekültek az utcáról egy boltba. Egy másik szemtanú pedig arról számolt be, hogy egy atlétikus testalkatú férfi futott el a helyszínről, könnyedén ugrándozva át az útjába kerülő akadályokon.

A hatóságok azóta nagy erőkkel keresték az elkövetőt, a hágai rendőrség minden emberét bevetette a hajtóvadászatban, híradások szerint razziákat tartottak a vasúti pályaudvarokon, ellenőrizték a tömegközlekedési eszközöket.

Az elkövető indítéka nem ismert, de a hatóságok semmit se zárnak ki.