A SONNA szomáliai hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva azt közölte, hogy Abdirahman Sirvak asz-Szaíd – álnevén Lahúr – a Puntföld északkeleti részén fekvő Al-Miszkad hegyvidéki térségében feladta magát.

Hirdetés

Abdikadir Dzsama Diri, Puntföld Bari régiójának rendőrfőparancsnoka megerősítette az elfogás hírét. Szaíd a terrorszervezet gyilkosságokért felelős csoportját vezette, az akciók biztosítására pedig helyi vállalkozóktól zsarolt ki pénzt.

A puntföldi hatóságok decemberben jelentették be, hogy nagyszabású offenzívát indítanak az Iszlám Állam és egy másik, a térségben tevékenykedő iszlamista terrorszervezet, az al-Shabaab ellen, majd később arról adtak hírt, hogy az Iszlám Állam több bázisát is elfoglalták.

Az utóbbi években az Iszlám Állam Szomáliában aktív dzsihadistái – a külföldi harcosok beáramlása és az agresszívabbá váló bevételszerzési technikák miatt – egyre erősebbé váltak. A biztonsági erőknek – több mint három évtized polgárháború után – még mindig nem sikerült Szomália minden részét ellenőrzésük alá vonni.