Elfogyott a kolbász

Németország sokak fejében a jólét, a gazdagság, a szociális biztonság szinonimája, ezért Magyarországon ma is sokan szívesen cserélnének a német polgárok életszínvonalával. Ám ennek vége, a kerítésből elfogyott a kolbász: egyre többet hallani a leszakadó középosztályról, az elszegényedő rétegekről és a nyomorgó nyugdíjasokról.

Két hete Hansjörg Müller, az Alternatíva Németországnak (AfD) parlamenti ügyvivője mondta a Demokratának, hogy a német jólét már a múlté. Egy ideje közgazdászok is kongatják a vészharangot. Marcel Fratzscher, a Német Gazdaságkutató Intézet (DWI) vezetője Elosztási háború, avagy miért nő Németországban az egyenlőtlenség? című könyvében statisztikák tömkelegén keresztül mutatja be, hogy a második világháború óta egyre nőttek a társadalmi különbségek Németországban. A gazdagok egyre tehetősebbek lettek, miközben a középrétegek elszegényedtek. Európában minden bizonnyal még ma is sokan cserélnének a német középosztállyal, ám Fratzscher azt állítja, a helyzet korántsem olyan rózsás, mint gondolnánk: szerinte a „szociális piacgazdaság halott”. Ezt a megállapítást egyebek között arra alapozza, hogy a leggazdagabb tíz százalék a német összvagyon kétharmadát, a leggazdagabb egy százalék pedig közel harmadát birtokolja. Ez az EU-ban a legegyenlőtlenebb elosztás, mivel a fennmaradó kilencven százaléknak szinte nincs, vagy alig van vagyona.

Míg más országokban 70-90 százalék a saját ingatlannal rendelkezők aránya, Németországban alig több mint 40 százalék. A társadalom fele kevesebb mint 51 ezer eurónyi (16 millió forintnyi) össz­va­gyon­nal rendelkezik, míg Olaszországban például átlagosan 170 ezer euró az ingó és ingatlanvagyon. Ráadásul a bér is kevesebbet ér, mint 15 éve.

A biztonságot nyújtó vagyon hiánya miatt a németek az államtól várják a jólétet, mondja Fratzscher. Az egyenlőtlenség növekedése ezért együtt járt a jóléti állam túlburjánzásával, ami viszont a befektetések visszaesését és a gazdasági növekedés lassulását okozta. Mivel egyre kevesebb az állam által szétosztható bevétel, egyre ádázabb küzdelem folyik az állami juttatásokért, és egyre kilátástalanabb a jövő.

A Demokrata kutatásai alátámasztják Marcel Fratzscher megállapításait.

A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt években az átlagos havi bruttókeresetek az alábbiak szerint alakultak:

A bérek forintra átszámítva magasak, azonban nem lehet egyedül a bérszínvonalból kiindulni. Az adók és járulékok is nagyok: egy 3022 eurós bruttó jövedelem nettó már csak 1900-2200 eurót, azaz 570-660 ezer forintot ér.

A családi adózás hat adóosztályt különböztet meg, az adósávok a fizetés mértékével nőnek. Az 5000 eurós bruttó bér már a legmagasabb, a 42 százalékos adósávba tartozik, ami sokak szerint igazságtalan, hiszen hiába keres valaki jobban, ha végül alig visz haza többet, mint egy kevésbé kvalifikált munkakörben dolgozó és ezért kevesebbet kereső kollégája.

A betegbiztosítás a másik nagy érvágás: a tb-járulék alaphangon 15 százalék, de ha valaki magasabb szintű egészségügyi ellátást szeretne, kiegészítő biztosítást is kötnie kell. A járulékok sora ezzel még nem ért véget. Nyugdíjjárulékot, szolidaritási hozzájárulást, sőt, háztartásonként a közszolgálati televízió után is adót kell fizetni.

Megdöbbentő ezek után, hogy az átlagos öregségi nyugdíj nem éri el a 860 eurót (258 ezer forint) a német nyugdíjbiztosító adatai szerint. A nyugdíjasok jelentős része ennél lényegesen kevesebbet kapott. A német nyugdíjbiztosító adatai szerint tavaly 18,13 millió polgár kapott törvényes öregségi nyugdíjat, átlagosan 857 eurót. Az a 783 ezer friss nyugdíjas, aki 2016-ban ment nyugdíjba, már csak 837 euró nyugdíjat kap átlagosan.

Az úgynevezett szabályos öregségi nyugdíj ennél alacsonyabb. Ezt azok kapják, akik 1947. január elseje előtt születtek. Nekik még 65 év volt a nyugdíjkorhatár, ami a később születetteknél lépcsőzetesen 65-ről 67 évre nőtt. Ebben a korcsoportban az átlagos öregségi nyugdíj 612 euró (190 ezer forint). A 18 millió német nyugdíjas csaknem fele, 7,8 millió fő ebbe a korcsoportba tartozik.

Ha valakinek nincs megtakarítása, vagyona, életbiztosítása, nyugdíjasként ebből a járandóságból gyakorlatilag nyomorog, még a lakbért sem tudja kifizetni. A másik óriási kiadás ugyanis a lakbér.

Németországban 2015-ben a háztartások száma 40,8 millió volt. A leg­gya­ko­ribb az egyszemélyes háztartás, az összes háztartás 41,4 százaléka. Ezeknek az egyedülálló embereknek a 72,4 százaléka bérlakásban él, és jövedelmük harmadát-negyedét lakbérre költik. A lakbér mértéke országosan 45 millió embert érint, mivel a németek 57 százaléka bérlakásban él.

A lakások bérleti díja változó: a nagyvárosok drágábbak, mint a vidék. 2010 óta a német lakásbérleti díjak mértéke folyamatosan nő. A legdrágább München, ahol 17,3 euróba kerül a bérlakások négyzetmétere. Egy 80 négyzetméteres lakás a bajor fővárosban 1384 euró (432 ezer forint) havonta, egy ugyanekkora berlini lakás 936 euróba (292 ezer forint) kerül. Az átlagos lakásbérleti díjak országosan 500–1800 euró (156-560 ezer forint) között mozognak. A bérleti díj mértéke függ a fekvéstől, a felszereltségtől és a lakás méretétől, de nem tartalmazza a rezsit (fűtésköltség, meleg víz, a házmester vagy gondnok díja, a közös helyiségek takarítása, szemétszállítás), illetve az áramszolgáltatás díját, a tévé, telefon, internet költségeit, amelyekre a bérlő a szolgáltatóval külön szerződést köt.

Magas a fűtés, a víz és az áram ára is. Az éves fűtésszámla attól is függ, hogy mivel fűtenek. A legdrágább a távhő, évi 13,30 euróba (3990 forint) kerül négyzetmétere. Egy 80 négyzetméteres lakás fűtési költsége tehát 26 ezer 600 forint havonta. A földgázzal fűtött lakások egy négyzetméterre eső fűtési költsége 11,60 euró, ami havi 23 ezer 200 forintnak felel meg. A legolcsóbb a tűzifa, költsége 14 ezer 200 forint havonta. A németek emellett használnak szélenergiát, de fűtenek háztartási tüzelőolajjal és szénnel is.

Az elhibázott energiapolitika következménye az áram árában tetten érhető. Egy kilowattóra ára 30 eurócent, azaz 90 forint. Nálunk a rezsicsökkentés következtében egy kilowattóra áram kevesebb, mint a felébe, 40 forintba kerül. 3500 kilowattóra éves fogyasztással számolva Németországban havonta 87,5 eurós áramszámlával kell kalkulálni, ami 26 ezer 250 forintnak felel meg.

Az élet drága és tovább drágult. A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly tovább emelkedtek az élelmiszerárak. A növekedés mértéke 3,6 százalék. Többet kell fizetni a dohánytermékekért, nőttek az energiaárak és a lakbér is. Csökkenés csak a telekommunikációs szolgáltatások díjában következett be, ezek ára 0,7 százalékkal csökkent.

Az élelmiszerárak ezzel együtt nem térnek el jelentősen a hazaitól. Egy liter tej átszámítva 189 forintba, 25 dkg vaj 387 forintba kerül. A szolgáltatások viszont a duplájába-háromszorosába kerülnek. Drága dolog étteremben ebédelni, szállodában lakni, taxizni, és az uszodák, a jégpályák, a fitnesztermek használata is 30-50 százalékkal kerül többe, mint Magyarországon. Ugyanez a helyzet a színház-, illetve koncertjegyekkel, a kulturális rendezvényekkel is. A jó minőségű ruházati cikkekért, a bútorokért és a műszaki cikkekért is többet kell fizetni, mint Magyarországon.

Ha két kereső van a családban, és átlagos a jövedelmük, jól élnek még akkor is, ha nincs saját vagyonuk. Ki tudják fizetni a lakbért, fenn tudják tartani az autót, és nyaralásra is telik. Ha azonban elveszítik a munkájukat, a megszokott életszínvonalnak azonnal vége. Még rosszabb a helyzet a nyugdíjba vonulóknál. A német nyugdíjak alacsony szintje az elöregedő korfa miatt tovább csökken. A bevándorlás ezt lett volna hivatott orvosolni, azonban az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bevándorlás nem hoz, hanem visz, így az adók további emelése elkerülhetetlenné válik. A Die Welt információi szerint egy évvel ezelőtt mindössze 7000 migránsnak volt állása, miközben 2015 nyara óta több mint másfél millió bevándorló érkezett Németországba.

Hernádi Zsuzsa