Élj érdekes időkben!
Végképp megkérdőjelezte a koronavírus-járvány a szabad piac és a fékevesztett individualizmus mindenhatóságát. Félelmükben az emberek és a gazdasági szereplők is az államra tekintenek megmentőként. A liberális világrend alapjait jelentő játékszabályok felrúgásában éppen a dogmákat másokra kényszerítő Amerika jár az élen.
Azt mondják, ha a kínaiak az etikettet meg nem sértve akarnak valakit megátkozni, akkor azt kívánják neki, hogy éljen érdekes időkben. Rendkívül bonyolult, ugyanakkor elvitathatatlanul pezsgő korszakba lépett a világ. A koronavírus-járvány katalizátorként felgyorsítja az eddig is látható, ám lassan bontakozó folyamatokat. A most záruló korszakban alapként fogadtuk el például azt, hogy a megállapodásokat teljesíteni kell. Emellett ez a világ a liberális értékekre is „szent tehénként” tekintett. A játékszabályok azonban a szemünk előtt változnak.
A liberális világrend virágzásának időszakában felgyülemlett szociális, demográfiai problémák nagysága és a mind aggasztóbb pénzügyi-gazdasági egyensúlytalanság egyre kevésbé tette lehetővé az új kihívások kezelését az általánosan elfogadott játékszabályok és értékek alapján. Egyértelművé vált, hogy a kiéleződő versenyben az nyer, aki a legelőbb rúgja fel ezeket a szabályokat. A keretrendszerből elsőként éppen a liberális világrendet hegemónként uraló Egyesült Államok lépett ki. Washington addig igyekszik sietve megerősíteni a dominanciáját, kihasználni az egyoldalú előnyszerzés lehetőségeit, amíg az elképzelhetetlen méretben felhalmozott adósság fel nem robbantja a kiegyensúlyozatlan gazdaságát.
Amerika egymás után rúgta fel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábban kőbe vésettnek hitt szabályait. A kereskedelmi-gazdasági viták megoldásának bevett módja lett a szankciók bevezetése, vagy az azzal való fenyegetés. De Washington a stratégiai fegyverzetkorlátozási megállapodások sorából is kilépett. Ezzel párhuzamosan Trump elnök folyamatosan azt követeli szövetségeseitől, hogy még több amerikai fegyvert vásároljanak.
A növekvő amerikai agresszivitás a leginkább energetikai téren szembetűnő. A Fehér Ház egyáltalán nem megszokott módszerekkel, ugyanakkor meglehetős hatékonysággal teremt piacot a jelenleg nem versenyképes amerikai energiahordozóknak. Hol politikai bónuszokkal, hol pedig fenyegetéssel próbál rávenni szuverén államokat az amerikai cseppfolyós gáz vagy a palaolaj vásárlására.
A választások közeledtével a koronavírus-járvány következtében leálló világgazdaság okozta gondokat megfejelte az olajár bezuhanása, ezért aztán Donald Trump mindent megtett, hogy visszatornázza valamelyest az amerikai palaolajat padlóra küldő és az ő győzelmi esélyeit így további ötmillió munkahely elvesztésével fenyegető árat. Az amerikai elnök maximális tárgyalókészséget demonstrálva naponta többször is beszélt a kitermelés csökkentéséről Moszkvával és Rijáddal. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor, a tárgyalási pozíciót erősítendő, a Fehér Ház újabb szankciók bevezetésével és az olajra kivetett importvámokkal fenyegette meg partnereit.
A sort még folytathatnánk, hiszen Amerika a járvány idején éppen a szövetségesei elől orozza el az Európában is elengedhetetlenül fontos kínai egészségügyi védőfelszerelés-szállítmányokat. Mint láttuk, Washingtont még az sem zavarta, hogy ezeket már ki is fizették a franciák vagy a németek. Érdemes megjegyezni, hogy a legnagyobb válság közepette a maszkok, a lélegeztetőgépek Kínából, és nem az első számú szövetségestől érkeznek Európába. Ezek után jogosan merül fel a kérdés, vajon érdemes-e Európának a jövőben is olyan politikát folytatnia, amely sokszor saját érdekeinek feladásával jár, avagy ezeket inkább akár a transzatlanti szövetségessel szemben is meg kell majd védeni? ν
