Eljött a drónháborúk ideje

Szeptember 14-én, szombat hajnalban két elemi erejű robbanás történt a szaúd-arábiai Abkaikban. A sivatagi királyság legfontosabb cége, a Saudi Aramco olajfinomítóját és egyik lelőhelyét érte pusztító dróntámadás, amely az ország közel napi kilencmillió hordós olajkitermelését egy csapásra visszavetette ötmillióval. Mivel a szaúdi gigacég a világ legjelentősebb olajvállalata, az abkaiki komplexum pedig a legnagyobb ilyen létesítmény, a támadás után a globális kitermelés is jelentősen csökkent – ennek világpiacra gyakorolt hatása szinte azonnal jelentkezett. A kőolaj ára a tőzsdék nyitása után egyből hatvan dollár fölé ugrott, amit a hazai benzinár is megérzett.

Ám a katonai értelemben vett konzekvenciák legalább olyan súlyosak, mint az új olajárrobbanás. A maradványokat vizsgáló szaúdi szakértők szerint a támadást 18 drón és hét cirkáló rakéta hajtotta végre. Drónflottával ilyen sikeres és jól irányzott csapásra eddig még senki nem volt képes, így a támadás hadtörténelmi mérföldkő a pilóta nélküli járművek alkalmazásában.

Példa nélküli az is, hogy az öböl menti olajmonarchiát, vagyis áttételesen az Egyesült Államok–Szaúd-Arábia-szövetséget ilyen jelentős csapás érje. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy a támadók úgy hatoltak át a minden bizonnyal igen erős védelmi rendszeren, mint kés a vajon. Pedig Szaúd-Arábia az egyik legnagyobb vásárló a globális fegyverpiacon, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság fegyvereladásainak háromnegyede ide irányul. Szinte mindenre vevők, legyen az rakéta, vadászgép, tengeralattjáró vagy légvédelmi rendszer, ez utóbbi lett volna hivatott meghiúsítani egyebek mellett a mostani dróntámadást is. Ráadásul a csapás az Aramco egyik legfontosabb létesítményét érte. Amióta felértékelődött a világban a kőolaj szerepe, a kitermelésével foglalkozó létesítmények, illetve a Közel-Keletet behálózó kőolajvezetékek célpontok is lettek, ezért az érintett országok immár száz éve folyamatos készültségben vannak, hogy megvédjék őket. A világ legértékesebb cége, az Aramco például saját magánhadsereget is fenntart.

Drónháborúk nyitánya

A támadást szinte azonnal magukra vállalták a jemeni húszi lázadók. Ez nem is tűnt hihetetlennek, ugyanis az Irán által felfegyverzett felkelők már jó ideje folytatnak fejlett eszközökkel dróntámadásokat szaúdi célpontok ellen. Júniusban a délnyugat-szaúd-arábiai Abha melletti polgári repülőtér kapott hasonló légi csapást, korábban pedig többször is rakéta- és dróntámadás érte a szaúdi–jemeni határ közelében található Dzsaizán és Nadzsrán repülőterét. Arra is volt példa, hogy a szaúdi légvédelem sikeresen fogott el Jemen felől érkező, robbanószerekkel megrakott drónokat. A mostani támadás azonban – a szakértők véleménye szerint – aligha köthető a felkelőkhöz, ugyanis a drónok és a rakéták észak felől érkeztek, így inkább Iránt sejtik a háttérben.

Ugyanakkor ez a csapás is megmutatta, mennyire felértékelődött a pilóta nélküli repülők szerepe a közel-keleti konfliktusokban. Az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség egyik kézzelfogható jele, hogy rendszeresen lelövik egymás drónjait. A múlt hónapban Izrael azért hajtott végre légi csapásokat Szíria területén, hogy megelőzzön egy iráni dróntámadást, amelyet a zsidó állam északi részén található katonai célpontok ellen hajtottak volna végre, de előszeretettel fenyegetőznek érzékeny izraeli biztonsági támaszpontok, kikötők és nukleáris létesítmények elleni dróntámadásokkal is.

Az első, katonai célpontok elleni tömeges dróntámadásra Szíriában került sor. Tavaly, január 6-án tizenhárom bombával felszerelt pilóta nélküli gép csapott le két orosz támaszpontra. Noha ilyen koordinált légitámadásra korábban nem volt példa, az oroszoknak sikerült a drónok egy részét lelőniük, másik része felett pedig át tudták venni az irányítást, és földre kényszerítették a gépeket. A támadókat tüzetesen átvizsgálták – kiderült, hogy házilag barkácsolt, amatőr eszközök, viszont modern vezérléssel felszerelve; arról azóta sincs nyilvános információ, kik állhattak a légicsapás hátterében.

A légi fölény már a múlté

A katonai használatra gyártott drónokat a NATO-csapatok, elsősorban az Egyesült Államok fegyveresei honosították meg a Közel-Keleten, ahol ezek a pilóta nélküli légi járművek (UAV-k) a kétezres évek elején gyakorlatilag egyed­uralkodók voltak.

Az USA totális légi fölényét egy ideig az sem veszélyeztette, hogy Irán bejelentette, drónok fejlesztésébe kezdett, de az sem keltett komoly visszhangot, amikor az iráni IRTV televíziós csatorna riportfilmmel jelentkezett, amelyben pilóta nélküli repülőgépek tömeges gyártását mutatta be. Ezek többsége az amerikai ScanEagle másolata, de feltűntek olyan drónok is, amelyek a szintén amerikai RQ–7 Shadow típussal mutattak gyanús hasonlóságot.

2017-re viszont fordult a kocka: az amerikai légierő gépei már heti rendszerességgel konfrontálódtak iráni katonai drónokkal, amelyek jelentős fejlődésen mentek keresztül. A Shahed–129 például huszonnégy órát is a levegőben tölthet, és ha kikerül a földi kezelőszemélyzet hatóköréből, előre beprogramozott pályán is képes repülni. Ráadásul akár nyolc irányított levegő-föld rakétát is szállítani tud. Bár kiegyenlített erőviszonyokról továbbra sem beszélhetünk, az amerikai fölény továbbra is elsöprő, a korábbi helyzethez képest elkezdődött az elmozdulás, amint a múlt heti abkaiki támadás is megmutatta.

Egyébként az Egyesült Államokban sem számoltak azzal, hogy hosszú távon megmarad az egyeduralmuk. Beszédes hír, hogy már 2014-ben héliummal töltött, nyolcvanméteres léghajókkal erősítették meg Washington védelmét, kifejezetten azért, hogy a földi radarberendezéseknél is korábban kiszúrhassák a drónokat és a manőverező robotrepülőgépeket.

Háború vagy béke?

Már az abkaiki légicsapás másnapján elkezdődött a találgatás: vajon nyílt háborúba torkollik-e az USA és Irán között régóta parázsló konfliktus? Ha igen, úgy ez lesz az első olyan háború, amelyhez dróntámadás szolgáltatta a casus bellit. Szaúd-Arábia Iránt tette felelőssé, és Mike Pence amerikai alelnök a katonai válaszlépés lehetőségét is megpendítette, Mike Pompeo külügyminiszter pedig kijelentette: ez iráni támadás volt, és Ali Hámenei ajatollah keze nyomát viseli magán. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter is úgy nyilatkozott, „nem bizakodom, hogy elkerülhetjük a háborút”, sőt azt is hozzátette, ez a háború nem lesz korlátozott.

Ám azóta egyre inkább úgy tűnik, mégsem szeretnék a felek az összecsapást. Trump elnök elég visszafogottan reagált. „Meglátjuk, mi lesz. Van egy legutolsó lehetőség, és vannak annál enyhébbek… A legutolsó ez esetben azt jelenti, hogy háborúznunk kell” – mondta, miközben az amerikai–szaúdi válaszcsapás több mint egy hete késik. Bár azóta kiderült, hogy amerikai katonák indulnak megerősíteni közel-keleti szövetségesüket, még ez sem tekinthető konkrét háborús készülődésnek, hiszen kevesen vannak, és a légvédelem támogatására érkeznek. Vélhetőleg úgy értékelték Washingtonban, hogy a szaúdi légelhárítás felkészültsége hiányos, ezért lehetett sikeres az Aramco elleni támadás. Az is a béke megőrzésére tett lépésként fogható fel, hogy az Irán által mozgatott jemeni felkelők a napokban békeajánlatot tettek Szaúd-Arábiának, egyúttal megígérték, hogy leállítanak minden Szaúd-Arábia területét érő akciót. Persze ez még nem garancia semmire, hiszen Rijádban aligha néznék jó szemmel a síita lázadók térnyerését.