„A muszlimok ártatlansága” című film trailere szeptember elején került fel a világhálóra. A Mohamed prófétát frusztrált, beteges elmének bemutató amatőr művet bizonyos Sam Bacile rendezte és ő is osztotta meg az interneten. Később az amerikai hatóságok vizsgálódására kiderült, hogy a mű készítője, Sam Bacile valójában egy Nakoula Basseley Nakoula nevű, emigrációban élő egyiptomi kopt, aki számos társához hasonlóan erős ellenszenvvel viseltetik a muszlimok irányában. Az is kiderült, hogy Nakoulát szoros kapcsolat fűzi az amerikai újkeresztény csoportokhoz, akik őszintén osztoznak muszlimokkal szembeni ellenérzésében.

A film készítésének a célja – kétes művészeti értéke mellett – egyelőre nem ismert. Egyes vélekedések szerint Nakoulának és társainak a szándéka a muszlimok iránti gyűlölet szítása, mások szerint pedig az új egyiptomi iszlamista vezetés megingatása volt. Bárhogy is legyen, az eredmény nem maradt el. Ahogy a 2005-ös dániai Mohamed-gúnyrajzok esetében, most is tüntetéshullám söpört végig az arab és iszlám világon.

A legagresszívabb választ egyértelműen Benghazi adta. Az ügy azonban messze túlmutat J. Christopher Stevens tragikus halálán. Az amerikai nagykövet életét kioltó támadás komoly kérdéseket vet fel az új líbiai vezetés rátermettségével kapcsolatban. Pedig a nyár jól indult. Júliusban békés választásokat tartottak, melyek során mérsékelt, szekuláris pártok is bejutottak a törvényhozásba. Az öröm azonban nem tartott sokáig. A nyár során erőszakhullám söpört végig az országon. Dél-Líbiában rivális milíciák csaptak össze a csempészutak ellenőrzése felett, Tripoliban és Benghaziban pedig ismeretlenek támadásokat intéztek kormányhivatalnokok, illetve -épületek ellen. Augusztusban iszlamista milíciák szúfi sírokat romboltak le és – vélhetően ugyancsak iszlamisták – támadást intéztek egy amerikai követségi jármű ellen Tripoliban, illetve a brit nagykövet autója ellen Benghaziban. Ezek azonban egészen idáig elszigetelt esetek voltak, a nyugati kormányok pedig türelmi időt szavaztak az új líbiai vezetésnek. Stevens nagykövet halála azonban már olyan blamázs, amit egyetlen államfő sem nyelhet le. Különösen akkor nem, ha éppen választásokra készül, mint például Barack Obama. A nagykövetség elleni támadás után amerikai hadihajók sorakoztak fel Líbia Földközi-tengeri partjainál, a líbiai hatóságok pedig vészes gyorsasággal letartóztattak több embert, akinek köze lehet a merénylethez.

Előzetes vizsgálódások szerint nem véletlenszerű, hanem jó előre megtervezett támadás történt, melyet szélsőségesek a líbiai al-Kaida vezető, Abu Jahja al-Líbi ez évi, Pakisztánban való meggyilkolására válaszul terveztek és időzítettek éppen a 2011. szeptember 11-i támadások évfordulójára. A Mohamed-film csupán kapóra jött a merénylőknek. Mindez persze nem mentség a líbiai vezetés kudarcára. Kadhafi ezredes jóslata, miszerint bukása esetén Líbiában a káosz fog uralkodni, immár ijesztő realitássá vált.

Elszabadult a pokol Egyiptomban is. Kairóban a rendőrség könnygázzal védte a tüntetőkkel szemben az amerikai követség épületét. A demonstrálók gerincét radikális szalafiták és tízes-húszas éveikben járó futballhuligánok adták. Noha a demonstrálók száma jelentéktelen volt, Mohamed Murszi elnökre komoly belpolitikai nyomás nehezedett azért, hogy álljon ki Obama ellenében a film rendezőinek bíróság elé citálása érdekében. Murszi kezdetben meg is próbálkozott ezzel, és csak az amerikai elnök dühödt hangvételű telefonhívására hátrált meg.

Ennél is nagyobb visszhangot váltott ki a film híre Szanában. A jemeni fővárosban a tüntetők be is hatoltak a követség épületébe. Az ügy pikantériája, hogy a követséget védő biztonsági erők nemhogy megakadályozták volna a vandálokat, hanem inkább vállukra akasztották AK–47-eseiket és szinte tágra nyitották a kaput a dühös tüntetők előtt. Nem véletlenül. A jemeni központi biztonsági erőket annak idején Ali Abdullah Szaleh elnök alapította, jelenleg pedig az egykori elnök unokaöccse, Jahja Szaleh tábornok irányítása alatt áll az egység, csakúgy, mint a helyi al-Kaida ellen küzdő, amerikaiak által kiképzett egységek. Az ország új elnöke, Abu Rabu Masdu Hadi februári beiktatása idején úgy tűnt, minden rendben van az amerikaiak és Jahja tábornok között. Az új elnök azonban saját embereire kezdte lecserélni a biztonságiak vezetőit, ezzel komoly csapást mérve a Szaleh-féle törzsi, családi és egyéb érdekcsoportokra. Senki nem gondolhatta, hogy a Szaleh-klán harc nélkül adja majd fel a hatalmat. Májusban tanácskozó nagykövetek kerültek az Egyesült Arab Emirátusok követségét körbevevő tömeg fogságába. A szanai követség elleni támadás valójában nem a Mohamed-film következménye, hanem a Szaleh-garnitúra élet-halál harcának egyik állomása.

A tüntetéseknek máshol is belpolitikai színezete volt. A polgárháborús Damaszkuszban pár száz kormánypárti szimpatizáns demonstrált a mára már szinte teljesen kiürített amerikai nagykövetség előtt. A tüntetésük azonban nem Mohamed kigúnyolása, hanem a szíriai ellenzéknek nyújtott nyugati segítség ellen irányult. A világszintű demonstrációsorozat – de különösen az amerikai nagykövet halála – mind bel-, mind pedig külpolitikailag nagy blamázs Barack Obama számára, aki beiktatásától kezdve nagy hangsúlyt fektetett az Egyesült Államoknak az Iszlám világgal való kapcsolatainak javítására. Az amerikai elnök 2009-ben Ankarában és Kairóban mondott történelmi beszédet, pár évre rá pedig diplomáciai és anyagi támogatást biztosított az egyiptomi, líbiai, tunéziai majd szíriai rezsimek ellen lázadó tömegek számára.

A mostani botrány legkevésbé sem hiányzott a novemberi választásokra készülő Obamának, hiszen az éppen a riválisát, a muszlimokkal hadilábon álló, a bigottan mormon Mitt Romney-t hozza helyzetbe. Pedig a demokrata elnökkel még minidig jobban jár a muszlim világ, mint republikánus ellenfelével, Romney-val, akit mellesleg a „Muszlimok Ártatlansága” film készítői is támogatnak. Különösen, hogy mivel az amerikai alkotmány értelmében egy elnök két mandátumot tölthet be, Obama újraválasztása esetén már nem kényszerül a különféle lobbicsoportok – köztük az arabok által sokat bírált izraeli kötődésű AIPAC – kedvére tenni. Éppen ezért kínos az ügy a frissen megválasztott arab vezetők számára is. Noha Murszi, vagy líbiai kollegája tisztában vannak a politikai realitásokkal, kénytelenek látszólag elfogadni és magukévá tenni népük haragját. Iszlamisták lévén ugyanis teljes hitelvesztéssel járna számukra, ha mentegetni kezdenék az amerikai kormányzatot.

A legtöbb elemző jóslata szerint az indulatok előbb vagy utóbb lenyugodnak, a dolgok pedig visszatérnek egy békésebb mederbe. Számos tény ugyanakkor arra enged következtetni, hogy a benghazi, illetve a kairói követségek elleni támadások csak a kezdetet jelentik a jövő nagy tüntetéssorozataiban. Az amerikai és általában véve muszlim felfogás a sajtó- és véleményszabadságról, valamint a vallásról alapjaiban különbözik. Az arabok jelentős része automatikusan „amerikaiként” kezel minden Egyesült Államokból származó terméket. Mivel pedig nem ismerik az amerikai médiumok logikáját, az amerikai kormánytól várnak bocsánatkérést minden, amerikai polgárok által elkövetett tettért. Ez azonban teljesen ellentétes az amerikai véleményszabadság elvével. A félreértések lehetősége pedig egyre csak sokasodik.

Az információs technológia fejlődése miatt immár bármely film, klipp, újságcikk vagy nyilatkozat – mégoly jelentéktelen legyen is az – azonnal eljut a világ minden pontjára. Öt évvel ezelőtt „Sam Bacile” filmje csak pár tucat műkedvelőhöz jutott volna el, majd örök feledésbe merült volna. A videomegosztó portáloknak köszönhetően ez ma már nem történhetett így. Beszédes tény, hogy míg a 2005-ös botrány esetében szűk egy év telt el a dán gúnyrajzok publikálása, illetve a botrány kirobbanása között, addig a „Muszlimok ártatlansága” esetében ez pár hétre csökkent. Mára már bárki, akinek van számítógépe, képes önálló művet alkotni, melyet sok millió emberhez tud eljuttatni. Jelentéktelen figurák, mint a Korán-égetési botrányáról elhíresült floridai Terry Jones prédikátor, komolyabb energiabefektetés nélkül törhetnek elő az ismeretlenség homályából. Nem mellesleg kellő nézettség generálása esetén egy adott alkotás komoly reklámbevételekhez is juttatja a készítőit. Az iszlámmal kapcsolatos témák pedig – mint a fenti példa is mutatja – kiválóan alkalmasak a nemzetközi érdeklődés felkeltésére. Hamarosan a most még komoly visszhangot kiváltó demonstrációk az élet természetes részévé válnak majd.

Sayfo Omar