A Benes-dekrétumok a XX. századi cseh és szlovák történelem szégyenfoltjai. A több mint 140 rendelet 1940 és 1945 között született. Többnyire Benes londoni száműzetése alatt készültek, és céljuk eredetileg az alkotmányos rend helyreállítása volt. A 140 dekrétumból öt rendelet gondoskodott arról, hogy a Csehországban élő németeket, illetve a Szlovákiában élő magyar kisebbséget jogaiktól megfoszthassák. A jogfosztó rendelkezésekben megfogalmazott kollektív bűnösség elve, aminek alapján az ott élő német és magyar kisebbséget közösségileg nyilvánították ellenségnek és háborús bűnösnek, náci-bolsevik gondolat. Miközben a felszabadítóknak nevezett szovjetek és a demokrácia védelmezőinek tartott amerikaiak megnyitották a hírhedt koncentrációs táborok kapuit sok százezer agyonkínzott zsidó előtt, ugyanezen hatalmak tudtával és beleegyezésével fosztották meg emberek millióit alapvető jogaiktól.

A magyarok és németek kiüldözése az országból egy jól átgondolt, hidegvérrel végrehajtott terv alapján folyt. Benes már a háború alatt, a londoni emigrációban dolgozott a németek és a magyarok elűzésének tervén. A valódi jogalapot viszont az 1945 júliusában tartott potsdami konferencia teremtette meg a kiutasításhoz. A konferencián azonban csak a mintegy 3 millió szudétanémet lakosság eltávolításához járultak hozzá a nagyhatalmak, a magyarokéhoz nem. Ehelyett utasították a magyar kormányt, hogy kössön lakosságcsere-egyezményt a csehekkel, a felvidéki magyarok és a magyarországi szlovákok kicserélésére.

A valóságban azonban már az 1945-ös év elején elkezdődött a németek és magyarok üldözése, ami először a Kassai kormányprogramban, majd azt követően az egymást követő elnöki rendeletekben öltött jogilag is testet. Mire aláírták az 1947-es csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, magyarok százezreit üldözték el lakóhelyéről, internálták marhavagonokban az ország különböző részein található munka- és koncentrációs táborokba. Mintegy 40 ezer embert pedig szétszórtan kitelepítettek Csehországba.

Nem jártak jobban a németek sem. A hatóságok 1945 májusában már a konferencia előtt is faji alapon utasították ki a német kisebbség tagjait, közöttük számos antifasisztát, sőt német ajkú zsidókat is. Így kívánta Benes a német ajkú népesség állítólagos nemzetiszocialista rokonszenvét megtorolni. Az elüldözés fogalma nem került bele a dekrétumokba, ehelyett a hazaáruló szót alkalmazták.

Az 1945-ös év folyamán megalkotott elnöki rendeletek közül az augusztus 2-án kelt hírhedt 33. számú köztársasági elnöki alkotmánydekrétum jelentette a legnagyobb csapást. Ez a kollektív felelősségre vonás elve alapján kiadott rendelet a csehszlovákiai németséget és magyarságot megfosztotta állampolgárságától. Ez azt jelentette, hogy vagyonukat a csehszlovák állam elkobozta, orvosi ellátásban, nyugdíjban és egyéb juttatásban nem részesülhettek, iskoláikat bezárták. A tanárokat, köztisztviselőket, és egyéb állami alkalmazottakat elbocsátották. Minden szempontból törvényen kívül kerültek, bárki akár meg is ölhette őket törvényi felelősségre vonás nélkül.

A fasiszta alapú rendeleteken kívül is számos kegyetlen, egyéni és szervezett megtorlásra emlékeznek az egykori áldozatok. Kelet-Szlovákiában például, a Kassától nem messze található Tornyosnémetiben meztelenre vetkőztetve hajtották át a megalázott magyar családokat a téli fagyban a határon, a Csallóközben megbélyegző jelet kellett a kabátjukra varrniuk, a ma Pozsony egyik városrészét alkotó Ligetfaluban történtek pedig egyenesen hátborzongatóak. A mintegy 90 halottat rejtő tömegsír történetét máig mély hallgatás burkolja ködbe. A titokzatos esetről beszámoló Janics Kálmán által Duna menti kis „Katyinnak” nevezett mészárlás áldozatai minden bizonnyal a nyugati frontról hazafelé tartó, elhurcolt magyar leventék voltak.

A német válasz

A szoboravatásra az érintettek felháborodva reagáltak. Edmund Stoiber, a CSU elnöke a szudétanémetek pünkösd vasárnapján, május 15-én Augsburgban megtartott rendezvényén kijelentette, hogy a cseh állam baráti kéznyújtásának jeleként el kell törölje a Benes-dekrétumokat, amelyek a mintegy 3 millió szudétanémet jogfosztásához és kiutasításához jogalapot szolgáltattak, és amelyek lehetővé tették 1945 májusában Európa egyik legnagyobb etnikai tisztogatását. Stoiber hozzátette, a Benes-törvények mindenkinek büntetlenséget biztosítottak, akik németek ellen követtek el bűncselekményeket. A bajor miniszterelnök többek között Gerhard Schröder szövetségi kancellár külpolitikáját is kritikával illette, mivel az – állítása szerint – az elüldözött szudétanémetek érdekeit nem kívánja érvényesíteni. Stoiber ugyanakkor cseh"német párbeszédet követel. Az Edvard Benesnek állított kétméteres szoborral kapcsolatban a CSU-elnök kijelentette, hogy az tisztán provokáció.

Eközben Gerhard Schröder szövetségi kancellár 2005. május 17-én Prágában tett látogatásán a cseh-német kapcsolatokat méltatta, és Edmund Stoiber CSU-elnök kritikus hangvételű felszólalásait határozottan visszautasította. Schröder Prágában kifejtette azt is, hogy Stoibernek a Benes-dekrétumok eltörléséről szóló korábbi nyilatkozata elfogadhatatlan, mert a cseh-német kapcsolatok kiválóságát egy „önjelölt próféta vasárnapi beszéde” nem szabad, hogy veszélyeztesse.

Markus Söder, a CSU pártfőnöke Schröder prágai fellépéséről megjegyezte, hogy szánalmas modortalanságról tett tanúbizonyságot és éretlen politikai stílusra utal, ha a szövetségi kancellár a saját honfitársairól rosszat szól.

Schröder védelmében a szavak szintjén számos cseh politikus is fegyvert rántott. A cseh szociáldemokrata párt Stoiber bírálatára válaszolva nyilatkozatot tett közzé: „Megszoktuk már a náci Németország führerjeinek Csehország vagy Edvard Benes, volt köztársasági elnök elleni támadásait.” Premysl Sobotka, a cseh szenátus elnöke szerint: „Stoiber úr a történelem meghamisítására irányuló próbálkozásai már az emberi tisztesség határait súrolják.” Vladimir Lastuvka, a cseh külügyi választmány elnöke pedig így fogalmazott: „Stoiber szavai engem 1938, és az azt követő évek hangzatos szólamaira emlékeztetnek.” A kereszténydemokrata Miroslav Kalusek pedig egyenesen kizártnak tartja a Stoiber által meghirdetett cseh-szudétanémet párbeszédet. Edmund Stoibert, a CDU-CSU-frakció Üldözöttek és Menekültek Munkacsoportjának elnöke, Erwin Marschewski vette védelmébe, aki így fogalmazott: „Gerhard Schröder szövetségi kancellár Edmund Stoibert érintő kritikája indokolatlan és arcátlan. A szövetségi kancellár ismét elhalasztott egy lehetőséget, hogy a cseh-német történelem feldolgozásra kerülhessen, és így a két nép kibékülését szolgálhassa. A bajor miniszterelnöknek igaza van akkor, amikor arra utal, hogy elfogadhatatlan a Benes-dekrétumok jelenlegi érvényesülése a hatályos cseh jogban. Ezek az archaikus dekrétumok, amelyek jogi alapot teremtettek egykor 3 millió szudétanémet jogfosztásához és kiutasításához, az Európai Unió jog- és értékrendszerével ellentétesek.”

A magyar lépések

Az eset Magyarországon korántsem kavart ekkora hullámokat, pedig ugyanennyi okunk lett volna rá. A magyar kormány a prágai szoboravatás kapcsán nem fogalmazott meg hivatalos tiltakozást, ugyanakkor kijelentette, hogy elengedhetetlennek tartja a Benes-dekrétumok ügyének tisztázását. Két nappal később végül a magyar Külügyminisztérium a Benes-szobor ügyében levelet intézett a cseh külügyi tárcához, amelyben kifejtette, hogy a kollektív bűnösség elvének felelevenítése érthető módon vált ki ellenérzéseket az érintettekben, ugyanakkor a magyar kormány nem vitatja Edvard Benes szerepét a csehszlovák állam megalakításában.

Lapzártánkat követően zajlott a parlamentben a Benes-dekrétumokról szóló vita, aminek eredményét kíváncsian vártuk. Annál is inkább, mert a szlovák parlamentben ismét nagy vihart kavart, amikor a napokban több parlamenti párt is újra napirendre akarta tűzni a dekrétumok érinthetetlenségét megerősíteni hivatott képviselői indítványt. Az indítványt Ján Mikolaj, a magyarellenes kirohanásairól ismert zsolnai polgármester terjesztette be a soviniszta Szlovák Nemzeti Párt ösztönzésére.

A szlovák államfő, Ivan Gasparovic azonban nem engedte a dekrétumok felülvizsgálatát, amiknek megnyitása, szavait idézve, nem lenne szerencsés. „A II. világháború eldöntötte, mit kell tenni azokkal, akik kiszolgálták a fasiszta rendszert. Az, amit a Magyar Koalíció Pártja a magyarországi politikusok támogatásával követel, ma Szlovákiában teljességgel elfogadhatatlan. A Benes-dekrétumokat a holokauszthoz hasonlítani nagyon erős dolog.” Gasparovic szavait olvasva felvetődik a kérdés, vajon melyik magyarországi politikáról és annak politikusairól beszél?