Úgy gondolom, érdemes megvizsgálni Elon Musk más országokkal folytatott együttműködését és/vagy kapcsolatait is – válaszolta a Twitter, a Tesla és a SpaceX milliárdos tulajdonosával kapcsolatos újságírói kérdésre Joe Biden amerikai elnök szerdán. A demokrata politikus ezt követően sietve hozzátette:

Hirdetés

Nem utalok arra, hogy bármi nem helyénvalót tenne. Csupán azt mondom, hogy érdemes megvizsgálni.

Hogy Musk fenyegetést jelent-e az amerikai nemzetbiztonságra, annak kapcsán merült fel, hogy a Twitter 44 milliárd dolláros vételárának kifizetésében Alwaleed bin Talal szaúdi herceg mintegy 1,9 milliárd dollárral segítette. A herceg vállalata a Kingdom Holdings ugyanakkor már 2011 óta befektetője a mikroblog közösségi oldalnak, amelyet jelenleg 4 százalékban birtokol – így Elon Musk után a második legtöbb részvénnyel rendelkezik.

Érdekesség, hogy nemcsak a szaúdi herceg, hanem egy, a katari államhoz köthető befektetési alap is komolyabb részesedéssel bír a közösségi oldalban. Musk Twitter-felvásárlása komoly aggodalmat váltott ki több amerikai politikusban is, köztük Chris Murphy szenátorban, aki azonnali nemzetbiztonsági vizsgálatot sürgetett a milliárdos ellen.

A demokrata szenátor indoklása szerint Muskot „komoly nyomás” érheti olyan külföldi országok részéről, amelyek megpróbálnak majd beleszólni a közösségi oldal moderálásába. A politikus Szaúd-Arábia mellett kimondatlanul is Kínára utalt. 

Korábban írtuk

Utóbbi ugyanis Musk Tesla autógyártó cégének az egyik legfontosabb piaca, illetve tavaly éppen a sanghaji gyár adta a cég profitjának a felét – nem mellesleg az itt elkészült autók minőségét a vásárlók jobbra értékelték, mint az Amerikában elkészülteket. Mint az közismert, Musk hétfőn – a félidős választások előtti napon – a republikánus jelöltek támogatására buzdította az amerikai választókat a kiegyensúlyozott hatalommegosztással érvelve.

A Twitter új tulajdonosa korábban egyébként a kínai–tajvani konfliktus megoldására azt javasolta, hogy a sziget adja át területének egy részét Pekingnek. Musk emellett azt is javasolta, hogy Ukrajna véglegesen adja át a Krím félszigetet Oroszországnak – noha a Starlink műholdrendszerén keresztül éppen Kijevet támogatja a háborúban.

Ian Bremmer, az Eurázsia Csoport politikai tanácsadó cég vezetője egy Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Musk azt állította neki, hogy közvetlenül beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán. Elon Musk később tagadta Bremmer kijelentését, és úgy fogalmazott: 

Egyszer beszéltem Putyinnal és annak is már 18 hónapja.

Elon Musk cégeit egyébként az amerikai szervek rendszeresen monitorozzák, ugyanis például a SpaceX repülőgép-ipari cége milliárd dolláros értékben szokott állami megbízásokat elnyerni – a vállalat az amerikai űrügynökséggel, a NASA-val működik együtt.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.