Elon nagybácsi és a többiek

A First Ladynek, vagyis az Egyesült Államok elnöke feleségének mintájára Donald Trump egyik leglelkesebb támogatója, a Tesla atyja, a világ leggazdagabb embere, Elon Musk First Buddynak, „első számú havernak” hívja magát, és a választás napja után gyakorlatilag beköltözött Donald Trump floridai birtokára. A megválasztott elnök egyik unokája azt mondta, lassan Elon nagybácsinak hívják, olyannyira része lett a család hétköznapjainak. Az egykoron még Barack Obama mellett kampányoló, meggyőződéses szabadsághívő Musk és Vivek Ramaswamy korábbi republikánus elnökjelölt-aspiráns, aki szintén saját jogon lett dollármilliárdos, azt a feladatot kapták, hogy vizsgálják meg a kormányzati kiadásokat, tegyék átláthatóbbá az állami szabályozások útvesztőjét, hozzanak létre új struktúrákat a szövetségi intézményrendszerben, és csökkentsék a bürokráciát. Utóbbitól Donald Trump azt várja, hogy több ezer milliárd (!) dollárt spóroljnak majd az amerikai adófizetőknek. A két üzletember által vezetett csapatnak még a neve is magában hordozza Elon Musk szóviccek – és egyben úgy általában a trollkodás – iránti vonzalmát: a Department of Government Efficiency, vagyis a Kormányhatékonysági Minisztérium neve röviden ugyanis DOGE lett, ami egy internetes mémen alapuló, később azonban sikeressé vált kriptovaluta neve is. Visszautalva az elnök azon meggyőződésére, miszerint szabad utat kell engedni a szokásostól eltérő, az állami szabályozástól független fizetőeszközöknek a piacon.

Elon Musk megtestesíti mindazt, ami az alakuló Trump-kabinet általános jellemzője: megkerülhetetlen és összetéveszthetetlen személyiségek, szakmaiság, ám mindeközben lelkesedés az amerikaiak életének jobbá tétele iránt. Itt van mindjárt a mingránsválság és a határvédelem kezelésével megbízott Tom Homan, aki egyértelművé tette: függetlenül attól, hogy egy illegális migráns mióta tartózkodik az országban és hány már amerikai állampolgárságú családtagja van, törvényszegőnek minősül, és bármikor kitoloncolható. És itt van a jobboldali Fox News hírcsatorna műsorvezetőjeként ismert, ám komoly végzettséggel és katonai vezetői múlttal rendelkező, leendő védelmi miniszter, Pete Hegseth, akire azonnal baloldali gyűlöletcunami zúdult, amint kifejtette, hogy harctéri szerepet nem bízna nőkre.

Számunkra itt, az öreg kontinens közepén persze talán kevésbé érdekes az amerikai bürokrácia és a bevándorlási problémák kérdése. Sokkal izgalmasabb, hogy az új elnök és az emberei hogyan és mennyire befolyásolják – és egyáltalán befolyásolhatják-e – a mi mindennapjainkat.

Ebből a szempontból nyilvánvalóan lényeges, hogy mind Donald Trump, mind alelnöke, J. D. Vance Magyarország és az Orbán-kormány közeli barátjának és harcostársának tartja magát. Lassan nem telik el nap, hogy előbbi valamilyen formában ne hivatkozna a magyar miniszterelnökre, utóbbi pedig többször dicsérte a magyar vezetés felsőoktatással kapcsolatos döntéseit, családpolitikáját – így a családi adókedvezmények rendszerét – és a szélsőliberális ideológiák elleni harcát, és tisztában van azzal is, hogy Brüsszel tisztán politikai zsarolási céllal tartja vissza a nekünk járó uniós pénzek jelentős részét; látható tehát, hogy akárcsak az elnöknek, neki is igen pontos információi vannak a magyarországi történésekről.

De legalább ugyanennyire fontos számukra, hogy Donald Trump megnevezte a leendő külügyminisztert. Az 53 éves, kubai menekültek között felnövő floridai szenátor, Marco Rubio könnyedén beleillik a Trump-doktrínába, amelynek a lényege az, hogy békét az erő felmutatásával lehet teremteni. Bár korábban az orosz elnököt gyilkosnak nevezte, néhány hete már azt nyilatkozta, hogy noha támogatja Ukrajnát, a háborúnak véget kell vetni – egészen egyszerűen azért, mert az Egyesült Államok egy olyan konfliktust finanszíroz, amelyhez nem fűződik semmiféle érdeke. Ő volt azon republikánus szenátorok egyike is, akik már áprilisban az újabb Ukrajnának szánt segélycsomag ellen szavazott. Bár például az Egyesült Államok NATO-tagságának kérdésében vannak egyértelmű ellentétek közte és Donald Trump között, és Rubio az utóbbi években finomított néhány külpolitikai álláspontján, számunkra jó hír az ő nevezése. Várható ugyanis, hogy az elnök mellett főszerepet játszik majd annak az ígéretnek a valóra váltásában, hogy republikánus választási győzelem esetén rövid úton véget vetnek az ukrajnai háborúnak.

Szintén különösen kedvező számunkra a titkosszolgálatok élére kerülő Tulsi Gabbard kinevezése. A korábbi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, 43 éves volt nemzeti gárdistától az elnök azt várja, hogy teljes egészében tekintse és szervezze át a titkosszolgálatot, az amerikai mélyállam egyik legmélyebb mocsarát. Gabbard korábban már többször kivívta a liberálisok megvetését, így akkor, amikor azt állította, hogy az Egyesült Államok biológiai laboratóriumokat tart fenn Ukrajnában, 2022-ben pedig egy Bidennek, Putyinnak és Zelenszkijnek címzett videóüzenetben az akkori Twitteren azt mondta: „Itt az ideje, hogy félretegyük a geopolitikát, és az aloha [Hawaiin a jóindulat jelentése], a tisztelet és a szeretet szellemét magunkévá téve megegyezzünk abban az ukrán nép érdekében, hogy Ukrajna semleges ország lesz – nem köt katonai szövetséget a NATO-val vagy Oroszországgal –, és így enyhítsük mind az Egyesült Államok és a NATO-tagállamok, mind Oroszország jogos biztonságpolitikai aggodalmait, mivel nem állomásozhatnának orosz vagy NATO-csapatok a két ország Baltikumon túli határán. Ez lehetővé tenné az ukrán nép számára, hogy békében éljen.” Ez pontosan az az álláspont, amelyet a magyar kormány is képvisel, és ami hazánk érdekével is megegyezik.

A The Hungarian Conservative hasábjain már arról cikkeznek, vajon ki érkezhet Budapestre az Orbán-kormányt nyíltan gyűlölő, a magyar belpolitikába folyamatosan beavatkozni próbáló, Pride-felvonulás-rajongó, hazai liberális celebeket dajkáló nagykövet, David Pressman helyére. A lehetséges utódok között sorolják fel a most 78 éves Nancy Brinkert, aki 2001 és 2003 között a fiatalabb George Bush elnöksége alatt már betöltötte ezt a szerepet; Pressman közvetlen elődjét, a 86 éves David Cornsteint, aki szoros és baráti kapcsolatot ápolt az Orbán-kormánnyal és mindig szeretettel nyilatkozott Magyarországról; illetve az Alapjogokért Központ vezető kutatóját, Pressman nyílt kritikusát, Bryan Leibot.

Továbbra is jó okunk van hát örülni Donald Trump elnökválasztási győzelmének. És ahogy a választási kampányból, úgy az új kabinet összeállításából is tanulhat a magyar politikai elit. Nem baj, ha egy kormányzat nem tökéletesen felejthető beszélő fejekből, ugyanazokat az egyszerű üzeneteket unalomig ismételgető, személyiség nélküli figurákból áll. Nem baj, ha nem mindenről próbáljuk meg elhitetni, hogy tökéletes, nem baj, ha tanulunk a hibákból, nem baj, ha változtatunk, mert változtatni igenis szükséges lehet. Néha pedig kell is.