Fotó: shutterstock, archív. Készítette: Szymon Mucha szerk
Malgorzata Kidawa-Blonska és Jacek Jaskowiak
Hirdetés

A jelöltségért a jobbközép párt két politikusa verseng egymással. Kettejük közül a megfigyelők többsége szerint Malgorzata Kidawa-Blonska jelenlegi parlamenti alelnök az esélyesebb. Ő volt az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is az októberi parlamenti választásra. A másik elnökjelölt-aspiráns Jacek Jaskowiak, a nyugat-lengyelországi vajdasági központ, Poznan főpolgármestere.

A két politikus közül a párt december 14-i kongresszusán mintegy ezer küldött választja ki az államfőjelöltet. A kongresszusra Donald Tuskot, az Európai Tanács leköszönő elnökét, az Európai Néppárt frissen megválasztott vezetőjét, volt lengyel kormányfőt, a PO tiszteletbeli elnökét is meghívták.

Tusk november elején közölte, hogy ő maga nem indul az államfői tisztségért. A politikus az utóbbi hónapokban végzett összes felmérésen alulmaradt a jelenlegi államfővel, Andrzej Dudával szemben.

Az előválasztás kampányában a két elnökjelölt-aspiráns végigjárja Lengyelországot, bemutatja programját, majd december 7-én Varsóban előválasztási vitát tartanak.

Mindkét politikus csütörtökön, az északkelet-lengyelországi Olsztynban indította el kampányát, ez alkalomból este a párt helyi tisztségviselőivel is egyeztetnek. Az ezt megelőző sajtóértekezletén Kidawa-Blonska annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az előválasztás nem osztja meg, hanem megerősíti a pártot. Ez arra is vonatkozott, hogy a pártban januárban elnököt is választanak. Kidawa-Blonska egy csütörtöki tévéinterjúban fontosnak nevezte, hogy a párt a tisztújítás után csak az államfőválasztásra összpontosítson.

Az áprilisban vagy májusban esedékes államfőválasztásra még egyetlen párt sem állított hivatalos jelöltet. A kormányzó, jobboldali Jog és Igazságosság vezető politikusai többször jelezték, hogy pártjuk ismét Andrzej Dudát fogja támogatni.

A lengyel elnököt a nép választja, a választás kétfordulós. Ha az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, a két legjobb eredményt elért jelölt részvételével második fordulót tartanak, de ekkor már elegendő az egyszerű többség is a győzelemhez. Az eddigi felmérések szerint szükség lesz második fordulóra. Ebben Andrzej Dudának a közvélemény-kutatások többsége szerint jelenleg határozott fölénye lenne az összes lehetséges ellenjelölttel szemben.