Elpusztítható-e az internet?

Mi történne, ha egy nap arra ébrednénk, hogy nincs internet? Mármint nem csak nálunk, mert a szolgáltató karbantartást végez, vagy a gyerek kihúzta a routert, hanem a világon sehol? Nyilván hatalmas káosz lenne, hiszen egy csapásra leállnának a banki szolgáltatások, nem lehetne receptet felíratni az orvosnál, meghalna a logisztika, a boltokban kígyóznának a sorok, mivel nem működnének az online kasszák, és erről még csak dühös posztokat sem tudnánk írni a közösségi médiában. Természetesen mindez csak a jéghegy csúcsa, ennél ezerszer több területet érintene egy ilyen esemény, hiszen, bármilyen közhelyesen hangzik is, az internet mára közszolgáltatás lett, természetesnek vesszük, mint azt, hogy a csapot megnyitva vízhez jutunk, vagy hogy a vezetéken keresztül folyamatosan kapjuk a gázt és az áramot. Magától értetődőnek vesszük, hogy van, szorongunk, ha egy időre valamilyen okból kifolyólag nincs.

Szerencsére eddig még egyszer sem fordult elő, hogy világszerte probléma lett volna az internetszolgáltatással, de még arra sem volt példa, hogy egy teljes kontinensen meghalt volna a net akár csak rövid időre is. Miért foglalkozunk mégis a lehetőségével? Mert beléptünk a veszélyek korába, és a közelmúltban két olyan esemény is történt, ami miatt hirtelen a középpontba kerültek olyan kérdések, amelyek eddig jószerével senkit nem érdekeltek. Ki gondolta volna, hogy az északi-tengeri gázvezetékek elleni szabotázsakció alapjaiban változtatja meg Európa energiaellátást?

Először is: honnan jön, hogyan jut el otthonunkig az internet, és ami a legfontosabb, elképzelhető-e olyan összehangolt akció, amely ezt a hatalmas globális rendszert romba dönti.

Most még megúsztuk

Március elején vélhetően a jemeni húszi lázadók elvágtak a Vörös-tenger alatti adatkábelek közül hármat, egyes források szerint négyet, amelyek fontos részei a globális internet- és kommunikációs hálózatnak. Azért terelődött rájuk a gyanú, mert a támadás az Asia-Africa-Europe 1, a Europe India Gateway, a Seacom, valamint a TGN-Gulf elnevezésű optikai kábeleket érintette, amelyek a jemeni vizek alatti térségben futnak, pontosan ott, ahol az Irán által felfegyverzett lázadók a legaktívabbak, akik egyébként tavaly decemberben egy hozzájuk köthető Telegram-csatornán keresztül már fenyegetőztek azzal, hogy meg fogják támadni a Báb el-Mandeb-szoroson át húzódó optikai kábeleket. Fontos célpont volt ez, mivel ezek Európa és Ázsia között hatalmas mennyiségű adat- és pénzmozgást továbbítanak, ennek tükrében még nem is tűnik olyan jelentősnek az okozott kár – az adatforgalmat el kellett terelni, sok helyen ez lassulást okozott, de nem lett belőle globális probléma, egyetlen országban sem szűnt meg a szolgáltatás.

Elsősorban Ázsiában érezték meg a hatását, hazánkban is leginkább azoknak tűnhetett fel, akik Ázsiával kommunikálnak valamilyen formában. Önmagában az, hogy egy-egy kábel elszakad, nem okoz jelentős fennakadást, és többnyire nem is rosszindulatú támadás eredménye, egyszerűen a hajók horgonya rongálja meg őket véletlenül, főleg ott, ahol sekélyebb vízben futnak. Ilyenkor általában villámgyorsan a helyszínre érkezik egy erre specializált szerelőhajó, és kijavítja a hibát. Ezúttal is jelezte a Seacom-TGN-Gulf internetes kábelek tulajdonosa, az indiai Tata Communications, elkezdte a hiba felderítését, ám hogy mikor javítják ki, az erősen kérdéses, tekintve hogy a lázadók miatt veszélyes vizekre öngyilkos küldetés volna szerelőhajót indítani.

A világ ütőere

Miért olyan fontosak a víz alatti kábelek? Mert ezeken keresztül zajlik a kontinensek közötti kommunikáció 99 százaléka. Az óceánok alatt futó internetkábelek hálózata hatalmas, és több ezer vezetéket tartalmaz világszerte. A pontos szám és a hosszuk folyamatosan változik az új kábelek telepítésével és a régiek felújításával. Az újak telepítésével együtt becslések szerint több mint 400-450 kábel aktív jelenleg, ezek együttes hossza több mint 1,3 millió kilométerre tehető. Irdatlan hosszúság ez, többszöröse a Hold Földtől mért távolságának, amely durván 384 ezer kilométer. A mélytengeri kábelek összesen 27 milliárd eszközt kötnek össze, és napi szinten tízezermilliárd dollárnyi tranzakciót bonyolítanak le. A globális internetes adatforgalmat 2023-ban naponta átlagosan több mint tíz exabájtra becsülték, az előrejelzések szerint 2024-ben meghaladhatja a napi egy zettabájtot is, ez nem kevesebb mint egymilliárd terabájt.

Az optikai kábelek a 80-as években kezdtek el feltűnni, a fejlesztők akkor már gőzerővel dolgoztak a sávszélességen. Az első üvegszálas technológián alapuló transzatlanti kábelt, a TAT–8-at 1988-ban fektették le, és egy csapásra akkora kapacitást produkált, mint 40 ezer hagyományos telefonvonal. Érdekesség, hogy szinte pontosan azokon az útvonalakon futnak ma az internetes kommunikációt kiszolgáló kábelek, amelyeken az 1850-es években elkezdtek kiépülni a távírókhoz használt vezetékek, majd később a telefonvonalak. Az óceánok alatt futó internetkábelek általában erős, speciális anyagokból készülnek, hogy ellenálljanak az óceánok mélyén uralkodó nyomásnak és a tengeri élőlények behatásainak, illetve hogy csökkentsék az emberi tevékenységből adódó kockázatokat, például a hajóforgalom vagy a halászat által okozott véletlen károkat. Bizonyos esetekben különleges védelmi rendszerekkel is ellátják őket, például érzékelőkkel, amelyek figyelik a kábel környezetét és jeleznek, ha valamilyen veszély fenyeget, így számottevő kárt leginkább csak szándékos szabotázsakcióval lehet tenni bennük.

Ami pótolható

Ha a húsziknak sikerült a kábelvágás kicsiben, az más rosszindulatú szereplőnek sikerülhet nagyban is. Lehetséges-e a globális kábelhálózatot olyan mértékben megrongálni, hogy világszerte ellehetetlenítse az internethasználatot?

– Az elvágott kábeleket minden esetben lehet pótolni más eszközökkel. Önmagában a tenger alatti vezetékek jelentős száma is megoldja a problémát, csak Európa több mint 250 vezetéken keresztül kapcsolódik a globális adatforgalomhoz, pár elvágott vezeték legfeljebb kellemetlenséget tud okozni – mondta a Demokratának Kis-Benedek József.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyobb baj esetén más eszközökkel is meg lehet oldani az adatok áramlását, például műholdak segítségével, de azt is hozzátette, a húsziknak tulajdonított művelet nem tipikus. Noha nem hangzik bonyolultnak egy kábel elvágása, valójában nem sokaknak van birtokukban a képesség, hogy ezt mélytengeri körülmények között, jól védett hálózatokkal szemben megtegyék. A NATO-n belül önálló részleg foglalkozik a kritikus tenger alatti infrastruktúra védelmének koordinálásával, de még ha sikerül is egy-egy támadás – ahogy azt éppen most láthattuk –, a biztonságpolitikai szakértő szerint az szinte kizárt, hogy annyi kábelt sikerüljön egyszerre megrongálni, amit a párhuzamos rendszerekkel már ne lehetne pótolni.

Kis-Benedek József a Demokrata kérdésére azt is elmondta, egy-egy ország vezetése dönthet úgy, hogy határain belül lekapcsolja az internetet, mert háborús helyzetben vannak arra eszközök, hogy az ellenség területén zavarják a hozzáférést, arra viszont egyetlen állam sem képes, hogy globális szinten problémát okozzon. Az internet ugyanis egymástól független, autonóm rendszerek hálózata, ezért közkeletű tévedés az is, hogy az Egyesült Államok kormánya az egész világon lekapcsolhatja. Ezt legfeljebb tőlünk független események tudják előidézni. A tudósok szerint például egyes napviharok olyan erősek lehetnek, hogy az internet világszerte hetekig akadozhat vagy akár teljesen le is állhat.