Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Egy kicsit kormányozni éppen úgy nem lehet, mint „egy kicsit terhesnek lenni” – fogalmazott Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke egy vasárnapi lapinterjúban, kiemelve, hogy pártja kitart a 2018 februárjában megkötött koalíciós szerződés mellett, és ezt elvárja a szociáldemokratáktól is.

A CDU, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és az SPD koalíciója Németország szolgálatára hivatott, és nem „traumatizált kormánypártok terápiájára”. Az egész országnak rossz, ha a kormány minden egyes döntése attól függ, „hogyan érzi magát az SPD” az adott pillanatban – mondta a kereszténydemokrata vezető a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjúban.

Aláhúzta, hogy az Angela Merkel kancellár vezette kormány megalakulása óta a CDU és a CSU is elnököt váltott, mégsem követelték a koalíciós szerződés újratárgyalását.

A szociáldemokraták berlini kongresszusán hozott határozat szerint nem kell az egész koalíciós szerződést újratárgyalni, de megbeszéléseket kell kezdeni három témakörben, a kormány szeptemberben elfogadott klímavédelmi csomagja, az állami beruházások élénkítése és a minimálbér emelése ügyében.

Annegret Kramp-Karrenbauer jelezte, hogy nem utasítja el a megbeszéléseket, de nem hajlandó bármit feladni a koalíció megőrzéséért. Kiemelte: nem lehet azon az alapon tárgyalni, hogy a szociáldemokraták azt mondják, „ha ezt vagy azt nem csináljuk meg, akkor mi megyünk”.

Arra a felvetésre, hogy a CDU egyik tekintélyes tagja, Friedrich Merz – aki Annegret Kramp-Karrenbauer ellenfele volt a 2018 decemberi elnökválasztáson – megfontolásra érdemesnek tartja a kisebbségi kormányzás lehetőségét, azt mondta, hogy nem „spekulációkkal”, hanem a kormányzással foglalkozik.

A koalíciós szerződés melletti kiállást sürgette a szociáldemokratáktól a CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője, Ralph Brinkhaus és a CDU egyik alelnöke, Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök is.

Ugyanakkor vasárnapi nyilatkozataikban egyaránt jelezték, hogy a klímavédelmi csomag ügyében van mozgástér. Armin Laschet hangoztatta, hogy a csomagot a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarájában, a Bundesratban is el kell fogadtatni, ahol a kormánypártok nincsenek többségben, ezért meg kell szerezni a Zöldek támogatását, vagyis az egyszer már lezárt csomag eleve „nyitott”, a Bundestag és a Bundesrat közötti egyeztető bizottság előtt van. Erre hívta fel a figyelmet Annegret Kramp-Karrenbauer is, aki azonban kiemelte, hogy „nem lehet megint mindent a nulláról kezdeni”.

Az állami beruházások élénkítésével kapcsolatban azt mondta, hogy nem a pénzzel van gond, hanem a források felhasználásával. Ezért nem lenne értelme feladni az államháztartási egyensúlyt és milliárd eurós nagyságrendű hiteleket felvenni, ha a jogosultak a most rendelkezésre álló támogatásokat sem tudják mind lehívni – fejtette ki a CDU elnöke.

A minimálbér emelése ügyében nem tapasztalható nyitottság a CDU/CSU részéről. A CSU ebben a kérdésben egyenesen hajthatatlannak tűnik, ezt jelzi a bajor tartományi párt főtitkára, Markus Blume állásfoglalása, amely szerint „az SPD baloldali fordulata nem vezet baloldali fordulathoz a kormányban”.