„A vizsgálat előzetes eredményei azt mutatják, hogy nem volt rendszerbeli vagy műszaki hiba, ami azt jelenti, hogy minden úgy működött, ahogy kell. Valószínűleg egyéni emberi hiba történt, amelynek következményeként a forgalom elől elzárt sínpáron jelent meg a vonat, vagyis ott, ahol nem lett volna keresnivalója” – jelentette ki Jozef Ráz, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Hozzátette: a sínpárt, amelyen a gyorsvonat haladt, az előző napi heves esőzések következményeinek elhárítása miatt zárták le a forgalom előtt.

Hirdetés

Alexander Sako, a vasúti infrastruktúráért felelős Szlovák Államvasutak (ZSR) vezérigazgatója a tragédia körülményeit ismertetve elmondta: az ütközést megelőzően az egyik sínpáron egy személyvonat haladt el Érsekújvár irányába, majd ezután a sorompók felemelkedtek és az átkelőn áthaladt egy személygépkocsi, majd utána az autóbusz, amelybe viszont beleütközött a másik – elvben lezárt – sínpáron érkező nemzetközi gyors.

Korábban írtuk

A vasúti forgalmat működtető Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) az eddigi vizsgálati eredményekre hivatkozva kizárta annak lehetőségét, hogy a szerencsétlenséget a mozdonyvezető hibája okozta volna. Mint írták: a mozdonyvezető mindent az előírások alapján tett, nem számíthatott az előállt helyzetre és nem volt módjában megakadályozni a szerencsétlenséget.

A szerencsétlenség csütörtökön délután az EC 279 számú, Prágából Budapestre tartó nemzetközi EuroCity járatával történt, amely autóbusszal ütközött egy sorompókkal és szemaforral is ellátott vasúti átkelőnél a dél-szlovákiai Érsekjúvár (Nové Zámky) közelében. Az áldozatok és a sérültek mind a busz utasai, a vonat utasai közül nem sérült meg senki.

A tragédia körülményeinek kivizsgálása folytatódik, az ügyben a rendőrség általános veszélyeztetés bűncselekménye miatt indított eljárást.