„Leszámolás? Az nem létezik” – idézi a Politico hírportál– a hazánkat gyakran bíráló – Gwendoline Delbos-Corfield francia Zöldpárti képviselőt, aki támogatja azt a javaslatot, hogy az Európai Parlamentben a visszaéléseket feltáró személyeket törvénnyel védjék a feletteseik befolyásától.

Hirdetés

Ahelyett, hogy reagálnának az unió számára káros elemekre és személyekre félrenéznek és nem beszélnek róla”

– fogalmazott képviselőtársairól.

Az Európai Parlament több jelenlegi és korábbi képviselője és az uniós bürokráciában dolgozók ellen indított nyomozást az illetékes belga hatóság korrupció gyanúja miatt.

Hozzátette: bort isznak, de vizet prédikálnak. Szakértői annak, hogy másokra mutogassanak és szabályokhoz kössék őket, de magukkal szemben már nem ilyen kemények

Korábban írtuk

„Noha az Európai Unió zászlajára tűzi a korrupció elleni harcot, az inkább másokra és nem a parlamentre vonatkozik” – írja a Politico. Egy uniós törvényhozóra hivatkozva – mint írják – az EU-ban „mindennapi a kicsinyes korrupció”. Hozzáteszik, hogy a mostani botrány is csak egy „szűkebb kört érint, ám az nem fenyegeti, hogy hamarosan minden visszaálljon a megszokott kerékvágásba”.

A képviselőknek ugyan van lehetőségük „megakasztani a fogaskereket”, sőt már egy 14 pontból álló javaslatot is megfogalmazott Roberta Metsola, az EP-elnöke, amely többek között megtiltaná az extörvényhozóknak, hogy közvetlen azután kezdjenek lobbitevékenységbe, hogy hátrahagyták parlamenti tisztségüket.

Az uniós veteránoknak mindez már ismerős, hiszen már volt ilyen javaslat, szavaztak is róla, de megfúrták, mondván: az alááshatná a szavazók akaratát, emellett pedig a parlamenti képviselők szabadsága szent és sérthetetlen.„

– emlékeztet a lap.

A Politico szerint azonban, Metsola most eltökéltnek látszik a reformokat illetően, ám azokkal „sok ellenséget gyűjthet magának, még a pártján (Európai Néppárt – EPP) belül is. A politikai lap azonban maga is bizonytalan, hogy valóban lesz-e érdemi változás az EP-ben, és nem csak „kidobálják a rohadt almákat” a soraik közül.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.