Erich Honecker harminc éve mondott le

Erich Honecker 1912. augusztus 25-én született a Saar-vidéki Neunkirchenben egy szénbányász hat gyermeke közül negyedikként. Bár a hivatalos propaganda szerint szegénységben nőtt fel, a család az átlagos munkásoknál jobb körülmények között élt. Már tízéves korában tagja lett a helyi kommunista ifjúsági szervezetnek, iskoláit a nyolcadik osztály után hagyta abba. Dolgozott a mezőgazdaságban, majd a tetőfedő szakmát tanulta ki egy rokonánál. A mestervizsgát már nem tette le, mert tizennyolc évesen, immár a párt teljes jogú tagjaként, Fritz Molter fedőnéven a moszkvai pártakadémiára küldték. Egy év múlva meggyőződéses sztálinistaként érkezett haza, élete hátralévő részét főfoglalkozású forradalmárként, majd politikusként élte le.

Németországban 1933-ban Hitler jutott hatalomra, aki azonnal betiltotta a kommunista pártot. Honecker a népszövetségi irányítás alatt álló Saar-vidéken egy ideig még szabadabban dolgozhatott, de a terület 1935-ben népszavazás után visszakerült Németországhoz. Az illegalitásba vonult Honeckert az év végén letartóztatták, s tíz évig, a második világháború végéig fegyházban ült.

A háború után csatlakozott a Moszkvából hazatérő Walter Ulbricht frakciójához, s az 1946-ban a munkáspártok egyesítéséből létrejött állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) egyik első tagkönyvének birtokosa lett. A Német Demokratikus Köztársaság 1949-es kikiáltása után a párt Központi Bizottságának titkára, 1958-tól a mindenható Politikai Bizottság tagja volt. Egy ideig a keletnémet kommunista ifjúsági szervezetet vezette, majd a biztonsági ügyek felelősévé nevezték ki. E minőségében ő irányította a hidegháború jelképévé vált berlini fal felépítését, az 1961. augusztus 13-i eseményekről büszkén vallott 1980-ban megjelent emlékirataiban.

1971-ben szovjet támogatással, csöndes puccsal megdöntötte Ulbricht hatalmát, ezután tizennyolc évig állt az NSZEP élén, és tizenhárom évig volt keletnémet államfő. Vezetése alatt az NDK megpróbálta megvalósítani a „fogyasztói szocializmust”, amely a többi szocialista országhoz képest magas életszínvonalat, stabilitást, lakásépítéseket eredményezett. A külpolitikában sikerült elérnie az NDK elismertetését, s 1987-ben államfőnek kijáró külsőségek közepette fogadták hivatalos látogatásán a másik német államban, a Német Szövetségi Köztársaságban. Ugyanakkor „az első német munkás-paraszt államban” kegyetlenül lecsaptak az ellenzékre, a kemény valutában mindig szűkölködő NDK szó szerint „eladta” az NSZK-nak a politikai foglyokat. Az élet minden területét behálózták a rettegett titkosrendőrség csápjai, a Stasi emberek, családok tízezreinek életét tette tönkre, keserítette meg.

A keményvonalas nézeteiből élete végéig jottányit sem engedő Honecker az 1980-as évek közepén hibásnak minősítette a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár által elindított peresztrojkát és glasznosztyot, visszautasította a reformoknak még a gondolatát is. Sokat idézett mondása volt 1989 januárjában, hogy „a berlini fal még száz év múlva is állni fog, ha nem szűnnek meg a felépítését szükségessé tevő okok”. A keletnémet rezsim azonban 1989 szeptembere után, amikor a magyar vezetés szabad utat biztosított a nyugatra vágyó NDK-állampolgároknak, megroppant, Honecker hatalma hetek alatt összeomlott.

Az országot tízezer számra hagyták el a hivatalos sajtóban „aszociális elemeknek, konzum menekülteknek” titulált, jobb életre vágyó emberek. A maradni vágyó, „jobb” NDK-t akarók a változásért vonultak utcákra, s az egyre gyakoribb és végül százezres tömegeket megmozgató tüntetések hatására a vezetés „vezéráldozatra” szánta rá magát. 1989. október 18-án, az NSZEP KB ülésén lemondatták Erich Honeckert, aki a közlemény szerint „egészségi okokból” maga kérte felmentését, utóda az 52 éves Egon Krenz lett. A döntésről a PB Honeckerrel elégedetlen tagjai egy Berlinbe látogató szovjet delegációval egyeztettek, Gorbacsov pedig tíz nappal korábban arra figyelmeztetett, hogy „aki túl későn cselekszik, azt megbünteti az élet”, de szavai Honeckernél süket fülekre találtak.

Az NSZEP ezzel utolsó kétségbeesett kísérletet tett a hatalom megtartására, egyfajta „fordulat” végrehajtására, a létező szocializmus megreformálására. A felülről irányított változtatás azonban kudarcra volt ítélve, az alulról, a nép által kezdeményezett, a párttal és végső soron az NDK-val való leszámolást célzó békés forradalmat már nem lehetett feltartóztatni. November 9-én leomlott a berlini fal, a mindössze 47 napig hatalmon levő Egon Krenz december 3-án – három héttel a fal leomlása után – az egész pártvezetéssel együtt lemondásra kényszerült. 1990. október 3-án a két német állam ismét egyesült, a keleti tartományok csatlakoztak a Német Szövetségi Köztársasághoz.

Honecker ellen még saját elvtársai indítottak eljárást, ez elől a berlini szovjet követségre, majd Moszkvába menekült. A Szovjetunió felbomlásakor a chilei követségen keresett menedéket, ahonnan hosszú jogi kötélhúzás után végül kiadták és 1992-ben az immár egységes Németországba vitték. Pere 1992 novemberében kezdődött, a 75 vádpont többsége a berlini falnál, a német-német határon eldördült lövésekhez kapcsolódott. Az eljárást elhatalmasodó májrákja miatt két hónap múlva gyakorlatilag beszüntették, majd kiengedték Chilében élő lányához. Az egykori NDK egykori rettegett első embere száműzetésben hunyt el 1994. május 29-én, nyolcvanegy éves korában. Bár soha nem ítélték el, a lehető legnagyobb büntetés az volt számára, hogy meg kellett érnie az NDK bukását.