Érvénytelenítették a romániai elnökválasztás első fordulójának eredményét
A román alkotmánybíróság (CCR) érvénytelenítette az elnökválasztás november 24-én lebonyolított első fordulójának eredményét pénteken, és elrendelte a teljes választási folyamat elölről kezdését – közölte a testület, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a választás eredményét nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozás befolyásolta.Megfellebbezhetetlen határozatában az alkotmánybíróság arra az alkotmányos előírásra hivatkozik, amely szerint „felügyeli a Románia elnökének megválasztásával kapcsolatos eljárás betartását és igazolja a szavazás eredményét”.
Az alkotmánybíróság egyhangúlag elfogadott döntésében a Románia kormányára bízta, hogy dolgozza ki az elnökválasztás megismétlésének menetrendjét.
A tisztségéből december 21-én távozó Klaus Iohannis román államfő szerdán feloldotta azoknak a titkosszolgálati és belügyminisztériumi jelentéseknek a titkosítását, amelyek alapján múlt héten a CSAT megállapította, hogy „Románia állami és nem állami szereplők, kiváltképpen Oroszország ellenséges kibertevékenységének célpontjává vált”.
A CSAT november 28. rendkívüli ülésén a belső elhárítás (SRI), a külföldi hírszerzés (SIE), a belügyminisztérium és a választási infrastruktúrát működtető különleges távközlési szolgálat (STS) jelentését meghallgatva arra a következtetésre jutott, hogy a TikTok közösségimédia-platform nem tartotta be a központi választási bizottság (BEC) előírásait, és az első fordulóban élen végző, választási kampányát kizárólag a közösségi médiában folytató Calin Georgescu független jelölt üzenetei esetében nem tüntette fel, hogy választási hirdetésről van szó, és ezzel olyan mértékben juttatta előnyhöz, hogy az a voksolás eredményét is befolyásolta.
A titkosítás feloldása nyomán publikussá vált titkosszolgálati jelentések egyebek mellett azt állítják, hogy Georgescu kampányüzeneteinek az utolsó hetekben végbement exponenciális elterjedése nem magától, hanem irányított módon, „egy állami szereplő” beavatkozása révén ment végbe, a jelölt felfuttatását vállaló TikTok-influenszerek honoráriumára pedig egymillió eurót költött egy romániai felhasználó.
Az elnöki hivatal honlapján közzétett dokumentumok alapján a román legfőbb ügyészség hivatalból indított eljárást, miután felmerült a választási jogszabályok megsértésének gyanúja, és – bár hétfőn az alkotmánybíróság az akkor rendelkezésére álló adatok alapján érvényesítette az elnökválasztás első fordulóját – csütörtökön négy újabb óvást terjesztettek be az elnökválasztás eredményének megsemmisítése érdekében.
A Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA), a Totalitarizmust Tanulmányozó Nemzeti Intézet (INST), a Calea Europeana (Európai út) című lap szerkesztősége és az első fordulóban 9. helyen végzett Cristian Terhes államfőjelölt (akinek az első, elutasított óvása miatt újraszámoltak 9,5 millió szavazatot) arra hivatkozva kérték a szavazás megismétlését, hogy a legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu független államfőjelölt a CSAT következtetése szerint bejelentetlen külföldi forrásokból finanszírozta elnökválasztási kampányát.
A közéletben korábban ismeretlen, ellenfelei által szélsőjobboldalinak tartott, „Moszkva emberének” nevezett, az egykori antiszemita, magyarellenes Vasgárdával szimpatizáló Calin Georgescu független államfőjelölt interjúiban és a választási bizottságnál leadott hivatalos bevallásában is azt állította, hogy egyetlen lejt sem költött választási kampányára.