A dél-koreai vezérkari főnök közölte, hogy a dél-koreai és az amerikai hadsereg elemzi a kilövéseket, amelyeket a keleti part menti Vonszantól északkeletre lévő vizeken észleltek. A hadsereg egyelőre nem közölte a kilőtt rakéták pontos számát és azt sem, hogy milyen messzire jutottak.

Hirdetés

Szakértők szerint Észak-Korea a dél-koreai és az amerikai választások évében fokozza a riválisaira nehezedő nyomást, mert célja, hogy erősnek vélt pozícióból biztonsági és gazdasági engedményeket érjen el.

Kim Dzsongün észak-koreai vezető nyilatkozatában kijelentette, hogy feladja az észak és dél a megbékélése érdekében kitűzött hosszú távú célját és azzal fenyegetőzött, amennyiben provokálják atomfegyverekkel megsemmisíti a délieket.

Dél-Koreában attól tartanak, hogy Kim a két ország közötti vitatott nyugati tengeri határ körül további katonai provokációval igyekszik aláásni az észak és dél között kialakult, amúgy is feszült kapcsolatot.

Korábban írtuk

A manőverező robotrepülőgépek, amelyeket úgy terveztek, hogy repülés közben nagymértékben irányíthatóak legyenek, azon fegyverek közé tartoznak, amelyeket a dél-koreai rakétavédelmi rendszerek kiiktatására Észak-Korea egyre nagyobb számban fejleszt, kiegészítve ezzel az ország hatalmas számú, szárazföldről és tengerről kilőhető ballisztikus rakétáit.

A legutóbbi kilövések voltak Észak-Korea hatodik rakétaindítási kísérletei ebben az évben, beleértve az ország első szilárd hajtóanyagú, közepes hatótávolságú rakétájának január 14-i tesztjét, amely rámutatott arra, hogy Észak-Korea igyekszik a Csendes-óceánon lévő távoli amerikai célpontok elérésére alkalmas fegyvereket kifejleszteni.

Észak-Korea az év elején új, tengeralattjárókról indítható, nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket tesztelt, amelyek adott esetben elérhetik az Egyesült Államok Japánban lévő katonai támaszpontjait is.