Fotó: MTI/AP/Koreai védelmi minisztérium
A koreai védelmi minisztérium 2024. június 18-án közreadott, dátumozatlan felvétele észak-koreai katonákról a határ közelében a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet dél-koreai oldaláról nézve
Hirdetés

A dél-koreai hadsereg vezérkara szerint a katonák nem szándékosan, hanem a demarkációs vonal közelében lévő taposóaknák felrobbanása miatt menekültek át a határ déli részére.

Észak-Korea több hónapja igyekszik elbontani az országot Dél-Koreával összekötő utakat és vasúti útvonalakat a Szöul és Phenjan között megromlott kapcsolatok nyomán, valamint Szöul értesülése szerint aknákat is telepít a területre.

A dél-koreai egyesített vezérkar főnöke emellett figyelmeztetett arra is, hogy az észak-koreai hadsereg az utóbbi időben több, a határ megerősítésére irányuló munkába kezdett, amelynek egyik célja vélhetően észak-koreai katonák Dél-Koreába menekülésének megakadályozása.

A dél-koreai hadsereg úgy tudja, április óta több észak-koreai katona halt meg aknarobbanás következtében.

Június 9-én már történt a mostanihoz hasonló incidens, akkor mintegy 20 észak-koreai katona jutott át a két Koreát elválasztó demilitarizált övezeten, ám a dél-koreai oldalról érkező figyelmeztető lövések nyomán visszatértek észak-koreai területre.

Korábban írtuk

Az 1950-től 1953-ig tartó koreai háború hivatalosan fegyverszüneti megállapodással és nem békeszerződéssel ért véget, így a két ország technikailag a mai napig hadban áll egymással.