A felmérés szerint a válaszadók 28 százaléka úgy véli, az EU erejéhez hozzájárul továbbá az uniós tagállamok közötti jó viszony és szolidaritás.

Hirdetés

A felmérésben résztvevők 50 százaléka szerint az ukrajnai háború az első helyen áll az EU előtt álló megoldandó kihívások között. Az EU által további kihívásként kezelendő területként a megkérdezettek 41, illetve 35 százaléka az illegális migrációt, valamint a környezetvédelmet és az éghajlatváltozás említette, ezt követi 29 százalékkal a biztonság és a védelem megerősítése.

Arra a kérdésre, hogy a világ más országaihoz képest mely értékeket testesíti meg leginkább az EU, a válaszadók 53 százaléka az alapvető jogok és értékek tiszteletben tartását, valamint a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát jelölték meg.

A kutatásból kiderül az is, hogy az európaiak 58 százaléka inkább optimista az EU jövőjét illetően, míg 27 százalékuk inkább pesszimista.

Korábban írtuk

Ötvenöt százalékuk az következő öt évre tekintve bízik az EU demokráciájának erejében, míg 41 százalékuk bizonytalan e téren. Az uniós polgárok 64 százaléka aggódik az EU biztonsága miatt a jövőre nézve, 51 százalék továbbra is bízik az EU gazdaságának teljesítményében, azonban 45 százalék szkeptikusabb.