Portugália négy fokozattal történő súlyos leminősítése, a svájci frank rekordokat döntő erősödése az euróval szemben, csődközeli helyzet Spanyolországban és Olaszországban is. Olyan júliusi események, amelyek Európa Görögországtól távol eső részeiben történtek, de amelyek mélyebb oka valójában a görög válság.

Az Európai Unió tehetetlenkedése, hogy fél éven át nem volt hajlandó tudomásul venni: a tavaly júniusi hitelcsomag nem húzta ki Görögországot a csődhelyzetből, egyre súlyosabb piaci bizalmatlanságot okozott. Befektetők és elemzők az eurózóna összeomlásáról kezdtek vizionálni, s a „görög fertőzés” veszélye kockázatossá tette az unió által kínált összes befektetési lehetőséget.

Kódolt összeomlás

Alig telt el pár nap, hogy tavaly júniusban az Európai Unió és a Valutaalap döntött a Görögország megsegítésére szóló rekordnagyságú, 110 milliárd eurós hitelről, elemzők máris szóvá tették: a csomag még középtávon sem képes biztosítani az ország pénzügyi egyensúlyát, csupán a csőd azonnali elkerülésére alkalmas.

A Balkán legdélibb országa ugyanis 350 milliárd eurós adósság alatt roskadozott, ami éves nemzeti termékének 130 százalékát jelentette. Ehhez képest viszont soknak tűnt a mentőhitelek 5,5 százalékos kamatszintje, arról nem is beszélve, hogy a pénzeket mindössze hároméves futamidőre biztosította az EU-IMF duó.

Márpedig ennyi idő alatt nyilvánvalóan nem lehet gyökeresen új gazdasági pályára állítani egy mély válságba dőlt országot. Ha később nem, az újabb és újabb kormányzati megszorítások elővezetésével az egész világ számára nyilvánvalóvá vált: a görögök küszködnek, képtelenek olyan mértékben összehúzni magukat, ami érzékelhető módon javítana pénzpiaci helyzetükön.

A kínlódás utolsó fokozataként májusban, két megszorító csomag után az EU 50 milliárd eurós privatizációs csomagot írt elő az ország számára, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a takarékossági intézkedések csak a lakosság életszínvonalán rontanak, ám a költségvetést és főleg az államadósságot nem képesek rendbe tenni (Demokrata, 2011/23). Sőt, bizonyos vélekedések szerint a nemzetközi szervezetek által kikényszerített megszorítások csak rontottak a görög gazdaság helyzetén.

A munkanélküliség az idei évre 15 százalékra ugrott (s becslések szerint év végére 18 százalékra nő), 60 ezer kisvállalkozás ment csődbe, a belső fogyasztás 8,6 százalékkal zuhant, a GDP pedig tavaly 4,5, idén 3,9 százalékkal esik. E hatalmas áldozatok ugyanakkor alig javítottak valamit a költségvetési számokon. A görög államháztartás deficitje a 15,4 százalékról tavaly mindössze 10,5 százalékra javult. Az államadósság pedig tovább nő: a 2009-es 127 százalékról tavaly a GDP 143 százalékára, mostanra pedig elérte a 150 százalékot.

Nyár elején elemzők már 90 százalékos valószínűséggel azt prognosztizálták: Görögországot nem tudja kihúzni a szakadékból az EU-IMF páros, s rövidesen bekövetkezik a csőd. A vészharangokat úgy tűnt, csupán az unió vezetői nem hallják, akik – közös álláspont híján – továbbra sem voltak hajlandók napirendre tűzni a görög válság teljes újratárgyalását.

E tehetetlenkedés következtében azonban egyre több szakértő vélekedett úgy, hogy valósággá válhat az eurózóna szétesése. S a piacok elbizonytalanodása júliusban áttörte a kritikus szintet. A befektetők svájci frankot kezdtek vásárolni, aminek eredményeként a tavaly még 1,5-ös árfolyamon jegyzett valuta – ahogy 2011/25. számunkban megjósoltuk – 1,15-ös szintig erősödött, s a befektetők eltűntek a spanyol, olasz államkötvényjegyzésekről is. Utóbbi következtében az olasz állampapírok hozamát 6 százalékra kellett emelni, ami hosszabb távon csőd felé tolta volna az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságát – az olasz parlament sebtében el is fogadott egy 48 milliárd eurós, hároméves megszorító csomagot. Recsegett-ropogott tehát az EU egész építménye, amelynek vezetői – mint történelmük során annyiszor – ismét az utolsó pillanatra halasztottak egy létfontosságú döntést.

Nem csődnek hívják

Az eurózóna harmadik és negyedik legerősebb gazdaságának megrendülése Brüsszelben is megnyomta a vészcsengőt. Nicolas Sarkozy és Angela Merkel éjszakába nyúló szerdai találkozóján megszületett a két legnagyobb tagállam régóta várt egyetértése a görög helyzet megoldásáról (eddig a németek a görögök szemére hányták, hogy nem tettek meg mindent a válság önerőből történő leküzdésére, a puhább szemléletű franciák viszont a szolidaritás hiányával vádolták a németeket), amit csütörtökön már el is fogadott az euróövezeti miniszterelnökök csúcstalálkozója.

A 16 pontos tervezet értelmében Görögországot félig-meddig engedik csődbe menni – bár technikailag másként nevezik a fizetéskönnyítési eljárásokat. Mindenekelőtt az ország hozzájut a fizetőképességének fenntartásához szükséges újabb 159 milliárd eurós hitelcsomaghoz. Ebből 73 milliárdot az Európai Unió, 36 milliárdot a Nemzetközi Valutaalap áll, további 50 milliárdot pedig magánbefektetők – nagyrészt pénzintézetek – biztosítanak.

Az EU-IMF hitel feltételei azonban a korábbiaknál jóval kedvezőbbek. A futamidő 15-30 év, a törlesztés megkezdését illetően tízéves türelmi idővel, a kamat pedig mindössze 3,5 százalék. Athén további 15-20 milliárd euróra számíthat vissza nem térítendő uniós beruházási támogatásokból – ennek felhasználásába azonban beleszólnak majd a brüsszeli illetékesek.

A görög válságcsomag azért értelmezhető csődként, mert a lejáró hitelek megújítása mellett olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek veszteséget jelentenek az ország hitelezői számára. Egy eddig soha nem alkalmazott megoldással lehetővé teszik például, hogy a görög kormány jelenlegi – vagyis a névértéknél nyomottabb – piaci áron visszavásárolhassa saját államkötvényeit.

Az eljárás hasonló, mint amikor magánadósok rossz hiteleit féláron, harmadáron behajtó társaságoknak adják tovább a bankok, csak itt most maga az adós kapja meg a felvásárlás lehetőségét. A Görögországnak hitelező – főleg német és francia – nagybankok közül harminc már jelezte, hogy partner az elképzelésben, vagyis hajlandó a veszteségeket állni, s 2014-ig 54 milliárd eurót is hajlandók így megújítani az államadósságból.

Az unió egyébként 21 százalékkal alacsonyabb visszavásárlási árfolyamot javasol. A felvásárláshoz szükséges pénzt pedig Görögország szintén uniós hitelből, az úgynevezett Ideiglenes Válságkezelő Alapból (EFSF) kapná. Összességében a hellének így a GDP 25-30 százalékára rúgó adósságelengedést érhetnek el.

Döntés született arról is, hogy a jövőben Brüsszel kibővítené az EFSF hatáskörét. A tavaly létrehozott alap a jövőben önállóan is dönthetne arról, hogy vásárol a bajba jutott országok államkötvényeiből. Ez már túlmutat a görög válságon, hisz alkalmas arra, hogy piaci apályok időszakában Portugáliának, Írországnak, talán Spanyolországnak is gyors segítséget nyújtson. S az uniós vezetők azt is elhatározták, hogy a jövőben minden bajba jutott euróövezeti ország esetében a most elhatározott módszereket (vagyis alacsony kamatokat, türelmi időszakkal megtoldott hosszú futamidőt) alkalmaznak.

Évtizedes haladék

Megtörtént tehát az, amit a kétezres évek első felében mindenki elképzelhetetlennek tartott: csődbe ment az eurózóna egyik tagállama. Mindezt már az EU sem vitatja, bár Brüsszelben úgynevezett puha csődről beszélnek: technikailag Görögország csak néhány napig lesz fizetésképtelen, s az Európai Unió erre az időszakra is garantálja a görög állampapírokat.

A hitelminősítők ugyanakkor ködösítésnek tartják az efféle beszédet, a Fitch máris jelezte: a döntés Görögország korlátozott nem fizetővé válásának felel meg, ezért mihelyt megkezdődik a „bukott kötvények” visszavásárlása, az országot a „nemfizetési időszak utáni” besorolással látja el, és a bóvli sáv aljára helyezi. Bár ez már-már mindegy a görög kormánynak, hisz jelenleg úgysem akar senki görög állampapírt venni.

Azt ugyanakkor a Fitch is elismeri: fontos és kedvező döntés született az euróövezet stabilitása szempontjából. Ahogy a Barclay Capital elemzői is „kellemes meglepetésnek” minősítették a hirtelen összerántott adósmentő csomagot. S jól reagált a piac is: a görög államkötvények kockázatát jelző CDS-ek ára (vagyis az az érték, amennyiért a biztosítók hajlandó jótállni az adott ország kötvényeiért) 2500 bázispontról 1660 bázispontra esett – s emellett csökkent az összes európai, például a magyar CDS ára is. Az 1660 bázispont egyébként még mindig magas: azt jelenti, hogy a biztosításért a kötvények értékének 16,6 százalékát elkérik. S emellett erősödött az euró is a svájci frankkal szemben.

Valamit tehát tagadhatatlanul sikerült elérnie Brüsszelnek: Görögország úgy ment félig csődbe, hogy a pénzpiacok most kevésbé érzik a csőd kockázatát.

Tagadhatatlan: a hosszú távú konstrukcióknak köszönhetően az EU most jó néhány évvel kitolta, hogy Görögország miatt az újabb csődnek akár az árnyéka vetüljön az euróra. Elméletileg ennyi idő alatt a görög kormány – brüsszeli segítséggel – meg is találhatja a válságból kivezető utat. A helyzet azonban azért súlyos, mert az elképesztő görög államadósság mögött valójában a gazdaság strukturális problémái állnak. Vagyis hogy az ország – a turizmuson kívül – semmiféle versenyképes terméket nem képes kínálni a világnak. Ez ügyben pedig az elmúlt években semmiféle változás nem történt. S a probléma újbóli megjelenését valószínűsíti az is, amire a Capital Economics felhívja a figyelmet: Görögországnak az adósságcsökkentési eljárás lezárása után is a GDP 130 százalékán marad az államadóssága. Amennyiben pedig fennmarad a hitelminősítők rossz besorolása, az ország magas kamatot lesz kénytelen fizetni államkötvényeiért, ha majd visszatér a piaci finanszírozáshoz, amit ekkor adósságra vetítve képtelenség kigazdálkodni. Vagyis – öt-tíz év múlva – akár kódolva lehet az újabb görög csőd is.

– A fogyasztásra alapozott nyugati életmód fenntarthatatlan, összeomlás következik, aminek az államadósság az oka – mutatott rá az adósság és strukturális problémák összefonódására Orbán Viktor hétvégi tusnádfürdői beszédében. Kifejtve, hogy a helyzetre megoldást egyedül a munkaalapú társadalom adhat. Nagy kérdés persze, hogy az eddig inkább görög modellt követő magyar társadalom képes lesz-e átállni sikereket munkával megalapozó német modellre? Ahogy az is: meddig lesz képest az egyedüli „munkás” német állam a hátán cipelni az uniós egységet?

Kárász Andor