– Hogy mikor és hol, azt nem tudjuk, de egészen biztos, hogy lesznek terrortámadások

Hirdetés

– szögezte le a Magyar Nemzet megkeresésére Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.

Múlt pénteken a Moszkva melletti Krasznogorszkban rontottak fegyveresek mintegy 6900 emberre, akik a Crocus City Hall nevű kulturális központban egy koncerten vettek részt. Hétfői adatok szerint legkevesebb 143-an vesztették életüket a terrortámadásban, melynek nemcsak Oroszországban, de Európa más területein is már vannak következményei. Gabriel Attal francia miniszterelnök már vasárnap este bejelentette, a legmagasabb szintre emelik a biztonsági készültséget, és a húsvét közeledtével Olaszországban is megerősítették a terrorellenes készültséget.

Az oroszországi terrortámadást az Iszlám Állam Horaszán nevű, főként Afganisztánban működő ága, az ISIS-K vállalta magára, mely elemzők szerint Európa-szerte kilenc országban 21 támadást tervezett tavaly.

Gyarmati István kiemelte: az, hogy a terroristák éppen Oroszországot támadták meg, egészen meglepő volt.

Korábban írtuk

A szakértő elmondta, a terroristák két logika alapján működhetnek. Az egyik arról szól, hogy olyan európai országokban jelölhetnek ki célpontokat, ahol viszonylag sok muszlim él – akár történelmi okok, akár bevándorlás vagy illegális migráció révén –, ezek közé tartozik például Franciaország, Nagy-Britannia és Svédország. A másik irányvonal lényege pedig az, hogy olyan országokat szemelhetnek ki, ahova könnyen be tudnak jutni.

– A britek és a franciák a legjobban kontrollálják saját biztonságukat, de vannak olyan országok, ahol nem annyira hatékonyak a biztonsági intézkedések

– magyarázta a szakértő, példaként Belgiumot és Spanyolországot említve.

– Mindenhol számítani kell terrortámadásokra, és mindenhol védekezni kell, még Magyarországon is

– szögezte le Gyarmati István. Hozzátette: bár hazánk szerencsére nem számít kiemelt célnak, miután Izraelt erőteljesen támogatja, gondolhatják azt róla – nem helyesen –, hogy könnyű célpont.

A kontinensen egyébként érezhetően nőtt a feszültség, miután válaszul a Hamász palesztin terrorszervezet október 7-i, civilek elleni támadására, Izrael ostromot indított a Gázai övezet ellen. Az elmúlt hónapokban temérdek Izrael-ellenes tüntetés volt a nagyvárosokban, és jelentősen megnőtt a zsidók elleni antiszemita akciók száma.

Gyarmati István szerint a terrorszervezetek aktivizálódása mögött többek közt az áll, hogy kihasználják a létrejött – számukra kedvező – politikai helyzetet, ami tulajdonképpen egy ürügy számukra, hogy támadásokat indítsanak.

A szakértőt arról is kérdezte a Magyar Nemzet, várhatók-e szigorítások az Európába történő bevándorlókra vonatkozóan, ugyanis a 2010-es évek közepén láthattunk arra példákat, hogy a terroristák a migránsok között elvegyülve szivárogtak be a kontinensre. Gyarmati István úgy látja, bár Nyugat-Európában már egy ideje változik az illegális migrációval kapcsolatos politika, a tempó nem elég gyors és az intézkedések sem elég hatékonyak.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.