A karácsonyi ünnepkör tizenhét napig, Jézus születésének emléknapjától vízkeresztig tart. A születés napját Krisztus után 350-ben I. Gyula pápa nyilvánította hivatalosan ünneppé.

A téli napforduló idejét a különböző európai népek már jóval Krisztus földi eljövetele előtt is kiváltságos időpontnak tartották, mivel megfigyelték, hogy ettől kezdve a nappalok hoszszabbak, az éjszakák rövidebbek. Így a karácsonyi népszokások egyesítik a hagyományokat és a Jézus születéséhez kötődő szokásokat. A perzsák vallási kultúrájában a Napisten alakja állt a középpontban, az ő közvetítésükkel jutott el a Földközi-tenger partvidékére a napkultusz. A téli napforduló időpontjában a Nap ismét erőre kap, így a fény újjászületésének szimbóluma lett a napfordulat. A rómaiak december 25-én ünnepelték Mithrász, a Napisten születését. Az örökzöld fenyő már az őskorban is a meleg, a fény visszatértét jelképezte, így korán elterjedt az a szokás, hogy fenyőágakat akasztottak a házakra. A rómaiak egymásnak ajándékoztak strenae-t, zöld ágacskát. A germán törzsek a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették fenyőágaikat. A keresztény Európa ünnepi rendtartása a gazdasági év ciklusához igazodik. Gergely pápa 1582-es naptárreformja tette lehetővé az egységes ünnepi rendtartást, ez hazánkban 1587-ben lépett életbe. Az ünnep egységessége ellenére minden nép megtartotta szokásait, ettől vált sokszínűvé a megemlékezés. Tekintsünk át néhány európai szokást, hogy némi ismeretünk legyen arról, hogyan is ünnepelnek az egységesülő Európában. A középkori Magyarországon a karácsonyi termőágat „kincs” néven emlegették. Különböző növények szolgáltak kincsként: boróka, fagyöngy, tüskeág, bürök- vagy kökényág. A termőág a mestergerendán függött. A karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátéka a betlehemezés, betlehemjárás. A szereplők vidékenként változnak, általában József, Mária, angyalok és pásztorok. A bukovinai székelyek betlehemes játéka a csobánolás. A betlehemjárás mellett a karácsonyi kántálás (kórigyálás, pászlizás, angyali vigasság) is elterjedt szokás. Már az adventi időszak alatt kis csoportok járják a falvakat, köszöntőket énekelve. A legrégebbi kántálók közül való a „Csordapásztorok” kezdetű, első ismert alakja az 1651-es Cantus Catholici énekgyűjteményben szerepel. Az ünnepi készülődéshez tartozik a lakószoba és a karácsonyi asztal földíszítése a Kisjézus fogadására. Az asztal alá helyezett kosárba szalma, vetőmag és kultikus szándékkal rájuk tett házieszközök kerülnek. Az utóbbi hagyomány, ha csökevényes formában is, de egész Európában elterjedt. A karácsonyi ételeknek is megvan a jelentésük. A menü vidékenként változik, de vannak állandó ételek is. A kenyérnek és a kalácsnak mindenütt nagy szerepet tulajdonítottak. A bukovinai Istensegíts székely népe vacsorára mézzel ízesített főtt búzát evett még a XIX. században is. Alakos kalácsokat is sütöttek, például Somlóvidéken a csodafiúszarvast, a székely galambost, Szeged vidékén a pipicskét, Bátyán a galambot. A vacsora után megmaradt morzsát összegyűjtötték, embert, állatot gyógyítottak vele, vagy a kertre szórták. A méz, a dió, a fokhagyma, az alma és a só mindenütt szerepel a karácsonyesti vacsorán. A kezdő fogás számos helyen mézzel ízesített ostya. Az alma és a dió egészségőrző szerepet játszott. Székelyföldön a karácsonyi vacsora neve „Mária radinája”, vagyis a gyermekágyas Szűz Mária keresztelői áldomása. Csíkmenaságon a menü bordáslaskás húsleves, galuska, vagyis töltött káposzta, kolbász, kocsonya, kalács, gyümölcs. A szegedi tájon az „angyali kolbász”, vagyis fölmelegített disznótoros vagy „angyali kocsonya” mellé ül a család. Az utóbbi évtizedekben a hal lett a kedvenc szentestei vacsora, a hal pikkelyei okán a szerencse, a gazdagság szimbóluma. Egész Európában a magyar népszokások a leggazdagabbak, ezért fontos a megőrzésük, felélesztésük, hiszen ettől lesz gazdagabb Európa is. Mindenhol élnek ősi hagyományok, amelyek – ha más módon is – a fényhez, Krisztus születéséhez kapcsolódnak. Angliában nem terjedt el annyira a karácsonyfa-állítás, mint a kontinens többi országában. Helyette zöld-piros színbe öltöztetik a házakat, és fagyönggyel díszített fenyőkoszorút tesznek az ajtó fölé. A fagyöngy egykor a téli napforduló szent növénye volt, skandináv mítosz szerint Balder napisten halálát is fagyöngymérgezés okozta. A kelta druidák aranysarlóval gyűjtötték az ünnepi szertartás részeként a fagyöngyöt. A kelta „fa-ábécé” utolsó fája, egyúttal a napév utolsó hónapjának jelképe a mérges bogyójú tiszafa volt. Az írek kéthetes ünnepséggel karácsonyoznak. Az első rész már december 13-án megkezdődik, ez a Little Christmas. Szentestén elmaradhatatlan az esti mise, miközben az ablakba gyertyát tesznek. Az ünnepi ebéd karácsony másnapján van, ekkor bontják ki az ajándékokat is, amit a rénszarvasfogattal érkező Mikulás hoz. A finnek szenteste feldíszítik a karácsonyfát, majd a családok közösen kilátogatnak a temetőbe elhunyt szeretteikhez. A karácsonyfát csak húsz nap múlva bontják le. Ajándékukat kecskebak hozza, amelyet a ház elé állítanak egy gabonakereszttel együtt. A kecskebak Svédországban is megfordul, ajándékot osztogatva. Norvégiában már december elsején kezdik díszíteni a lakásokat, virágokkal, szalmával, fenyőágakkal. Lengyelország mélyen vallásos népénél a karácsonyesti vacsora közös imával kezdődik. Szenteste kezdetét a sötét égbolt első csillagának feljövetele jelzi, amit a gyermekek figyelnek. A feldíszített fenyőfa ekkor már kivilágítva áll a szobában, alatta az ajándékokkal. A házba szalmakötegeket állítanak, a padlót szalmával és szénával szórják be. Napjainkban már csak az asztalterítő alá tesznek szénát vagy szalmát. Mielőtt a család asztalhoz ülne, ostyát törnek és egymás ostyájából fogyasztanak. A felszolgált fogások száma sok és páratlan számú kell legyen. Az ételek böjtösek, húst nem fogyasztanak, az első fogás halleves, céklaleves, borscs, gombaleves és aszalt gyümölcsökből főzött leves. A főételek: pácolt hering, sült ponty, gombával és káposztával töltött pirog, majd mákos-mézes tészta, sütemények. Utolsó fogásként aszalt gyümölcsökből készített kompótot, gyümölcszselét fogyasztanak. Vacsora után énekelnek. Évente megrendezik a krakkói Fő téren a jászlak versenyét, december első csütörtökén. Mára több jászolépítő generáció nevelődött föl. A románok görögkeleti vallásúak, így szokásaik bizonyos vonatkozásban különböznek hazánk más vallású hagyományaitól. A karácsonyi ünnepkör egyik legszínesebb formája a kolindálás. A kolindáló csoportok házról házra járnak, különféle jókívánságokkal. A kolindák vallásos tartalmúak, Krisztus születését vagy szenvedéseit beszélik el, de számos adománykérő kolinda is van. A karácsonyeste színes szokása a turka-maszkos alakoskodás. A turka nem megy minden családhoz, csak rokonokhoz, ismerősökhöz. Meghatározott dallamra, sajátos táncot járva lép be a házba; a táncot hegedűvel, dobbal, énekkel kísérik. A neki szánt adományokat nehezen elérhető helyre teszik: gerendára vagy a földre, így a turka nehezen fér hozzá, mert hosszú szarvai vannak. A készülődés Ignác-napi disznóöléssel kezdődik, december 20-án. A szenteste böjti fogásokból áll, rántás nélküli bablevesből, mákos gubából, aszalt gyümölcsből. Az étkezést pálinkával kezdik és borral fejezik be. Az örmények mintegy hétszáz éve hagyták el az anyaországot. Főleg Erdélyben telepedtek le, Szamosújváron, Erzsébetvárosban, Csíkszépvizen, Gyergyószentmiklóson vannak nagyobb közösségeik. A karácsonyi vacsora a „vacsoracsillag” (esthajnalcsillag) feljövetelekor kezdődik. Híres az örmény „zöld leves”, az „ángád-zsabur”; erős húslevesbe vékony levestésztába csomagolt, erősen fűszerezett hússal töltött „fülecskéket” főznek bele. Igazi karácsonyi édesség a dalauzi, amely dióból, mákból, mézből és ostyából készül. A magyarörmény karácsony mára lassan átvette a befogadó magyarság szokásait, kivéve a halételeket karácsonykor, hiszen az örmény valaha hegyvidéki nép lévén, nem vízparti ételekhez szokott. A szerb karácsony más időbeosztás szerint zajlik. A születést megelőző böjt 40 napos, szemben a katolikus négy hét adventtel. A karácsonyi ünnepkör tetőpontja a karácsonyi tuskó (Badnji dan). Ezt a szokást csak a böjt kapcsolja az ünnephez, nem nyilvántartott egyházi ünnep. Amíg az asszonyok a konyhában tevékenykednek, addig a házigazda az erdőben kivágja a „tuskót”, ami keményfa kellett legyen. Letették a ház elé és Badnji dan reggelén meggyújtották. A család egyik fia őrizte a tüzet, időnként borral meglocsolta, sőt a hazai Lórév településen mézzel is megkenték. A tuskó hamujának gyógyerőt tulajdonítanak. Naplemente után kezdődik a szalma behordása, ami a ház urának vagy egy fiúgyermeknek a feladata. A szalmahordót a háziasszony várja, akit így köszönt az érkező: „Krisztus született!” A válasz: „Valóban megszületett.” Az ünnep főszereplője a kalács, vagy „nagy kalács”. Korábban holdat, napot, szőlőt, állatokat, madarakat ábrázoló formákat sütöttek. Kenyérlisztből sütik a kalácsot, tetejére két sodrott tésztadarabból kereszt készül. A megsült kalácsot kerek szakajtóba teszik, alája búzát, kukoricát, almát, szilvát, diót, hagymát tesznek, jó termést remélve a következő évre. Az ebéd húsleves, sült bárány vagy malac. A karácsonyi kalács alatt lévő almát a családfő felvágja annyi szeletre, ahányan vannak és még a leves előtt elfogyasztják. Az utóbbi időben a pravoszláv szerbek megünneplik mindkét karácsonyt, a december 25-it és a saját, január 6-it, vízkereszt napján. A különbség oka az eltérő naptárhasználat. A bolgárok most lesznek az Európai Unió tagjai, újabb színnel gazdagítva Európa kultúráját. Szentestén böjtös vacsorát esznek. Hét, kilenc vagy tizenkettő fogásból áll az ételsor, főtt bab, rizzsel töltött paprika vagy szőlőlevél, főtt búza, tökös rétes, kompót (aszalt gyümölcsből), fokhagyma, méz, dió és külön erre az alkalomra sütött kenyér kerül az asztalra. Egy fokhagymagerezdet piros cérnára fűznek, és a gyerekek kezére kötik, amit Iván napig (január 7-e) hordanak; a bajtól védi őket. A karácsonyi asztal alatt a bolgároknál is szerepe van a szalmának. Görögországban a karácsony tizenkét-napos periódus, úgynevezett „dodekameron”, amely december 24-től január 6-ig tart. Az Úr születésével kezdődik és vízkeresztkor – Theofánia – ér véget január 6-án. A vacsorához igyekeznek mind többen összegyűlni, és ma már karácsonyfát is állítanak. Fontos a Krisztus-kenyér sütése, amely kelt tésztából készül, és olyan alakúra formázzák, ami a család foglalkozására utal. Az asztalnál a főhely a Krisztus-kenyérnek van fenntartva. Észak-Görögországban a települések főterein nagy tüzet raknak, és azt körülállva éneklik karácsonyi énekeiket. Gyakoriak az állatbőrökbe bújt maskarák, akik köszöntőket mondanak. A görögkeleti egyházban nincs éjféli mise, de az emberek éjfélig virrasztanak, mert a néphagyomány szerint szenteste megnyílik a menny. Aki ezt észreveszi, kívánhat bármit, azonnal teljesül. Német nyelvterületen nagyon hasonlítanak a karácsonyi szokások a hazaihoz. Nem véletlen, mert több szokást tőlük vett át a magyarság. Karácsonyfát is ott állítottak először, nem szólva a díszítésekről és a Stille Nacht világsikert aratott hangjairól. Olaszországban vidékenként eltérő időben karácsonyoznak. Északon december 25-én érkezik meg a Babbo Natale (Karácsony-apó), másutt Luca-napon (13-án) örülhetnek az ajándékoknak. Rómában a Befana – seprűn közlekedő, jó boszorkány – a kéményen csempészi be az ajándékokat. Az olaszok étrendjében szenteste elmaradhatatlan a halétel, a különböző finom kuglófok, kalácsok speciálisan karácsonyra sütve. Az éjféli misén mindenki részt vesz, az az ünnep fénypontja. Az első jászolt is olaszok készítették. A karácsonyi szokásoknak, hagyományoknak számtalan változatát lehetne még fölsorolni, az örökzöld növényt, a szalmát, a gyertyafényt mindenütt megtaláljuk, igazolva, hogy az európai kultúra a kereszténység talaján született és virágzott ki, természetesen ráépülve a korábbi hagyományokra. Az egységes Európa csak úgy reménykedhet megmaradásában, ha ezt az összekötő kapcsot megtartja, ápolja, különben részekre szakad ez a jobb sorsra érdemes földrész. Hankó Ildikó