Európa rohan a szakadék felé

Az Európai Unió 2021 májusában indított egyéves eseménysorozatot Konferencia Európa jövőjéről címmel, amely a konstruktív párbeszédet hivatott koordinálni a tagállamok közt. Ha az Olvasó nem emlékszik, mi történt ebben az egy évben, kik hol milyen konklúziókra jutottak azzal kapcsolatban, merre kellene mennie Európának, nem hibáztatjuk. Valószínűleg senki sem emlékszik rá, már csak azért sem, mert az Európai Unió mindent úgy folytatott, ahogy addig is.

Pár hónappal a konferencia vége előtt kitört az ukrajnai háború, Brüsszelben pedig turbósebességre kapcsolták mindazt a gyakorlatot, amiről már kiderült, hogy nem működik, ellenben rendkívül destruktív. Egymást követték a szankciós csomagok, amikhez nagy reményeket fűztek, holott már a Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolása óta is egymást érték a büntetőintézkedések, amelyek szemmel láthatóan nem akadályozták meg a háborút. Az Európai Unió minden korábbinál agresszívabban kezdte el üldözni saját soraiban a renitenseket. Eluralkodott az a szemlélet, hogy aki nem támogatja teljes mellszélességgel a fegyverszállítást Ukrajnának, vagy hogy végtelen mennyiségű uniós adófizetői pénzt öntsünk egy működésképtelen ország költségvetésének feneketlen hordójába, az Európa árulója, azt el kell hallgattatni, meg kell büntetni.

Ursula von der Leyen, aki már addig is minden korábbinál politikaibb irányba vitte el az Európai Bizottságot – amely a szerződések őre, semleges testület hivatott lenni –, nem is törekedett arra, hogy konszenzusos álláspontot alakítson ki, reálisan felmérve Európa lehetőségeit, hanem mindig a lehető legagresszívabb irányt képviselte. Ezt mutatták második bizottságának személyi döntései is, hiszen a külügyek felelőse 2024-ben az észt Kaja Kallas lett, de balti politikus kapta a védelempolitikát is. Az Európai Bizottságban egy ideje már gyakorlat, hogy az apró balti országok politikusait teszik fontos pozíciókba. Korábban ennek az volt az értelme, hogy így pacifikálják a pozíciókért harcoló nagyokat, hiszen kisebb a sérelem, ha valamit nem egy másik nagy ország kap, hanem egy kicsi és súlytalan. Az ukrajnai háború kontextusában azonban már más a helyzet, az Oroszország-ellenes héják pozícióba helyezése egyértelműen ellenséges üzenet Moszkvának és elismerése annak, hogy Brüsszel nem törekszik békére. Egyúttal felveti azt a kérdést is – ami előbb utóbb meg fog érni –, hogy az Európai Unió irányvonalát miért éppen a balti államok szempontjaihoz igazítsuk.

Amikor 2020-ban Joe Biden nyerte meg az amerikai elnökválasztást, a brüsszeli vezetők szívéről nagy kő esett le, hiszen újra olyan lakója lett a Fehér Háznak, aki egy hullámhosszon van velük és ugyanazt az establishmentpolitikát képviseli. A megelőző négy évben ugyanis Donald Trumppal nem volt könnyű dolguk.

Tavaly novemberben tehát ismét úrrá lett a pánik Brüsszelen, visszatért Donald Trump, és okkal sejthették, hogy nem lesz velük túl barátságos, hiszen a megelőző években ott szidták, ahol érték. Azzal azonban láthatóan nem számoltak, hogy ez a Trump-elnökség nem olyan lesz, mint az első. Donald Trump akkor kormányra került ugyan, de hatalomra csak félig, még a legközvetlenebb környezetében is olyan emberek dolgoztak, akik hátráltatni, de minimum elterelni akarták a döntéseit. Ez év január 20-án azonban egy olyan Donald Trump lépett hivatalba, aki már keresztül tudja vinni az akaratát. Négy év alatt valóban megszerezte a Republikánus Párt irányítását, maga mellé állította a világ leggazdagabb emberét, Elon Muskot, és a beiktatás előtt az is nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy techcégek is felsorakoztak mögötte. Donald Trump vámokat lebegtetett be az európai árukra, első intézkedései közt pedig számos olyan döntés szerepelt, amitől az Európai Unió alapvetően liberális vezetése szóhoz sem jutott.

A beiktatás után elindult folyamatok úgy érték meglepetésként az európai vezetőket, mintha nem erre utaltak volna a megelőző hónapok. Donald Trump elmondta, mit fog csinálni, ők pedig csodálkoztak, hogy tényleg megteszi.

A legfontosabb téma, ami meghatározza az európai–amerikai kapcsolatot is, az ukrajnai rendezés kérdése. Orbán Viktor miniszterelnök már tavaly arra figyelmeztetett, hogy Donald Trump el fogja kezdeni a béketeremtést, és ha az európai vezetők nem kapcsolnak, akkor nem lesz helyük az asztalnál, csak a hokedliről követhetik a tárgyalásokat.

A február közepén tartott Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián aztán elcsattant az a pofon is, amiből még nem tudott felállni Európa. Ez a konferencia hagyományosan a nagy nyugati, atlantista egyetértés fóruma. Aztán jött J. D. Vance amerikai alelnök, és kemény kritikát fogalmazott meg Európával szemben: nem fékezik meg az illegális migrációt, cenzúrázzák az elitnek nem tetsző véleményeket, visszaszorulóban van a demokrácia, az establishment politikai ellenfeleit ellehetetlenítik – példaként említette a megsemmisített román elnökválasztást – vagy kizárják. Beszéde után pedig elment és találkozott Alice Weidellel, az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnökével, akit nem engedtek be a konferenciára. Ezzel párhuzamosan Washingtonból is megüzenték, hogy megkezdődnek a béketárgyalások orosz és amerikai részvétellel, Ukrajna és az EU nélkül.

Egymást érték az európai vezetők felháborodott nyilatkozatai, de bármilyen hangosan toporzékoltak is Brüsszelben, nem hatotta meg Washingtont. Az európai vezetők elindultak Washingtonba, ahol változatos fogadtatásban részesültek. Kaja Kallasnak Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel kellett volna találkoznia, aztán lemondták a találkozót. Az üzenet egyértelmű: Washingtonból nézve nem számít, mint mond az észt hivatalnok. Kaja Kallas ettől persze nem lett szerényebb, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök katasztrofális fehér házi látogatása után ugyanis levonta a következtetést, hogy Donald Trump helyett „a szabad világnak új vezetőre van szüksége”. Nem csodálkoznánk, ha ezen Donald Trump jót nevetett volna.

A tagállami vezetők mostanra alighanem felismerték, hogy Brüsszel és Washington már egészen biztosan nem lesz jóban, Von der Leyent és csapatát nem veszik komolyan, szóval valaki másnak kell Európa nevében tárgyalnia Donald Trumppal. Emmanuel Macron francia elnök régóta törekszik erre a szerepre, nem esélytelenül, hiszen bár saját politikai hátországa nem túl erős, még mindig jobb helyzetben van, mint a megbukott Olaf Scholz német kancellár vagy várható utóda, Friedrich Merz. Emmanuel Macron és Donald Trump tárgyalása a Fehér Házban nem volt feszültségmentes, de az amerikai elnök érezhetően komolyan veszi francia partnerét, akinek az is belefért, hogy a sajtótájékoztatón kijavítsa vendéglátóját azzal kapcsolatban, hogy az Ukrajnának nyújtott európai támogatások nagy része nem visszatérítendő, ahogy Donald Trump állította.

Az európai vezetők tehát néhány nappal később újra intenzíven borzolni kezdték a tollaikat, amikor az egész világ végignézhette, hogyan semmisül meg Volodimir Zelenszkij az Ovális Irodában. Az unió mainstream reakciói kritikátlanul védték Zelenszkijt, megerősítve, hogy támogatják Ukrajnát, sűrűn bírálva Donald Trump és J. D. Vance agresszív viselkedését. Az először megjelent tízperces felvételen Volodimir Zelenszkij úgy ült ott, mint egy diák, akit épp lehord az igazgató és az osztályfőnök egyszerre. A teljes felvétel azonban már jócskán más képet mutat, a közvetlen előzmény ugyanis az volt, hogy Volodimir Zelenszkij agresszívan számonkérte J. D. Vance-t. Az ottani mutatványa alapján józanabb támogatói alighanem elgondolkodtak azon, tényleg jó lóra tettek-e.

A Zelenszkij-katasztrófát követően a hisztérikus közösségi médiás vitézkedésen túl is voltak érdemleges javaslatai európai vezetőknek. Giorgia Meloni olasz kormányfő EU–USA csúcstalálkozót sürgetett a nézeteltérések rendezésére, Emmanuel Macron pedig megerősítette korábbi javaslatát a közös védelmi képességek erősítéséről. A Donald Trumppal való összefeszülésnek van egy olyan elemzői olvasata, hogy Európa megerősíti saját képességeit, felismerve, hogy egyre kevésbé számíthat az amerikai gyámkodásra. Donald Trumpnál ugyanis minden benne van a pakliban, az is, hogy nemcsak fenyegetőzni fog, hanem tényleg megadja a lehetőséget Európának, hogy ha már ilyen karakán nyilatkozatokat tesznek az irányítás kézbevételéről, akkor tessék, csinálják egyedül. Ez nagyon várhatóan be is fog következni Ukrajna támogatásának kérdésében, Donald Trump ugyanis láthatóan nem akar több pénzt elégetni erre a háborúra. Az uniós vezetők viszont egymásra licitálva ígérik, hogy Európa ki fog tartani Ukrajna mellett. Európának legfőbb ideje leszállnia a háborús vonatról, ugyanis nyilvánvalóan szakadék felé tart.