Európa stratégiai hurokban

Az EU és az USA között augusztus 21-én létrejött kereskedelmi és gazdasági megállapodás, amelynek részleteit csak fokozatosan hozták nyilvánosságra, komoly aggodalmat keltett az európai gazdasági és politikai elemzők körében. Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője a Magyar Demokratának adott korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a megállapodás a lényegét tekintve olyan Európa számára, mint a versailles-i békeszerződés, csak éppen a sarcok kikényszerítését ezúttal nem fegyveres konfliktus, hanem egy hosszú és átfogó vámháború előzte meg. Az EU ugyanis az érdekeivel ellentétes módon vállalta, hogy 15 százalékos vámot fizet az USA-ba exportált termékei után, három esztendőn át évente 250 milliárd dollár értékben vásárol energiahordozót az Egyesült Államokból, valamint 2029-ig 600 milliárd dollár értékben hajt végre beruházásokat az Egyesült Államokban. A számok önmagukban is azt mutatják, hogy Európa egyfajta gazdasági gyarmati státusba kényszerült, függetlenül attól, hogy milyen ideológiai érvek kíséretében próbálja eladni a polgároknak a megállapodást. Az pedig még vészjóslóbb a jövőre nézve, hogy az első sokk után a közvélemény túllépett a történteken. Ez azt jelenti, hogy Európa nem értette meg, önfeladásának súlyos következményei lesznek.

Az összképet tovább árnyalja, hogy az európai közvéleményt az elmúlt években folyamatosan azzal riogatták: Kínáról „le kell válni”, mert az ázsiai ország gazdaságilag veszélyt jelent Európa gazdasági érdekeire nézve. Mostanra viszont minden abba az irányba mutat, hogy Washington Brüsszel megzabolázása után megegyezésre törekszik Pekinggel, míg az EU inkább elszigeteli magát az ázsiai nagyhatalomtól. A lényegi kérdés pedig jelenleg az, hogy Európa miként tud kilépni ebből a stratégiai hurokból, amelyben gazdasági és politikai szabadságát korlátozzák.

Nem értik az önsorsrontást

A kínai média és a külpolitikai elemzők egy ideje kritikusan, de alapvetően diplomatikusan értékelik az EU önsorsrontó lépéseit. Kínára jellemző, hogy kritikától mentesen, udvarias hangnemben elemzik a külpolitikai történéseket. Kulturális sajátossága ugyanis az ázsiai országnak, hogy senkit nem akarnak megsérteni, sokkal inkább gesztusokkal jelzik a véleménykülönbségeket. Személyes beszélgetések közben ugyanakkor az „agymosottak” a legfinomabb jelző, amivel a brüsszeli vezetést jellemzik a kínai szakértők. A hivatalos formákhoz ragaszkodva azonban a China Daily egyik cikkét idézzük, amely rámutat, hogy az EU függő helyzetben van az Egyesült Államoktól, különösen a biztonsági garanciák miatt, ezért Brüsszel kénytelen mindenbe beleegyezni, amit Washington diktál. A berlini székhelyű Mercator Institute for China Studies (Merics) szerint ez az aszimmetrikus viszony jelentősen gátolja az EU-t abban, hogy önállóan döntsön a sorsáról. A kínai elemzők ugyanakkor értetlenül állnak az EU Kína-ellenessége előtt, hiszen Brüsszel kritikái alapvetően megismétlik az amerikai nézőpontot, miközben Kína soha nem volt az EU érdekeinek ellensége. Vagyis Európa Kína szemében egyre kevésbé tűnik önálló entitásnak, inkább úgy látják, Washington jóindulatát keresve próbál talpon maradni a versenyben.

A legutóbbi Kína–EU-csúcs előestéjén Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismét Kínát vette célkeresztbe. Azzal vádolva Pekinget, hogy „torzítja a kereskedelmet”, korlátozza az európai vállalatok piacra jutását, miközben hangsúlyozta az úgynevezett „valódi újra-kiegyensúlyozás” fontosságát. A kínai Straight News ugyanakkor megjegyzi, hogy Von der Leyen álláspontja többször is változott az utóbbi időben. Idén januárban és februárban, Trump elnök Fehér Házba való visszatérése után például úgy tűnt, mintha megbékélést keresné Kínával, amikor arról beszélt, hogy nyitott a „kereskedelmi és befektetési kapcsolatok elmélyítésére”. Ezt követően azonban villámgyorsan hangsúlyt váltott, és az úgynevezett „korlátozott piaci hozzáférésről”, az „átláthatatlan támogatásokról” és a „túlkapacitásról” szóló retorikát erősítette, sőt Kína ritkaföldfémexport-korlátozásait is keményen bírálta.

Elemzők szerint ez a hangnem indokolatlan és káros, a kínai diplomácia szerint ugyanis az EU számára az önállóság az egyetlen út a talpon maradáshoz. Ugyancsak a Global Times számolt be nemrégen arról, hogy Vang Ji kínai külügyminiszter a Kínai–Magyar Diplomáciai Párbeszéd konferencián azt hangsúlyozta, hogy Kína nem az USA, és az EU-nak sem kell Amerikát másolnia. A Shanghaji Nemzetközi Tanulmányok Intézetének szakértői ezzel összefüggésben rámutattak, hogy az EU–Kína-kapcsolatot nem szabad az EU–USA vagy a Kína–Oroszország-viszony mintájára értelmezni, hanem mindkét félnek saját álláspontot kell kialakítania a kétoldalú kapcsolatok rendezésére. A Merics elemzői pedig esélyt látnak arra, hogy a túlzó amerikai nyomás végül kijózanítja Európát, és megkezdődhet a kölcsönös előnyöket szem előtt tartó kapcsolatkeresés időszaka. Ez azonban egyelőre elméleti esély. Nem szabad elfelejteni, hogy Macron elnök a Pekingből Párizsba tartó repülőgépen még stratégiai függetlenségről beszélt néhány éve, landolás után azonban kénytelen volt hangnemet váltani és óvatosabb lelkesedéssel kezelni Kína Franciaországnak tett ajánlatát. Végül a vérmes remények kútba estek, valakik meggyőzhették a francia elnököt, hogy rossz irányba tekint a partnerkeresésben.

EU–USA: átalakuló dinamika

Hszin Hua, a Shanghai International Studies University EU-kutatóközpontjának igazgatója szerint az azonban mindenképpen figyelemre méltó változás, hogy míg a Biden-adminisztráció Európát a legfontosabb stratégiai partnerként kezelte, Trump visszatérése óta egy sor súlyos konfliktus jelent meg az USA és az EU viszonyában. A gazdasági és technikai verseny kiéleződött, a koordinációs mechanizmusok szünetelnek, a stratégiai szemlélet pedig átalakult: az EU és az USA már nem tekintik egymást szövetségesnek. Mindezek mellett Hszin professzor háromféle „szorongást” azonosított az európai elit körében, amelyeket figyelembe kell venni: versenyképességi, ellenálló-képességi és erőforrás-szorongást, amelyek mind befolyásolják az EU Kína-politikáját. Az EU 2019-es Kína stratégiai jelentése az ázsiai országot még partnerként, versenytársként és rendszerszintű riválisként említette, az orosz–ukrán háború és az amerikai–kínai rivalizálás következtében azonban a verseny vált dominánssá. A kínai elemzők szerint az EU Kínát egy ideje ellenségként kezeli, noha Peking továbbra is kész a konstruktív együttműködésre.

Ursula von der Leyen újraválasztása az Európai Bizottság élére tovább erősítette a geopolitikai versenyt és a gazdasági kapcsolatok „biztonságosabbá tételének” hangsúlyozását. A Fudan Egyetem és a Sanghaji Európa Társaság 2024-es jelentései arra figyelmeztettek, hogy az EU hozzáállása Kínához alapvetően visszafogott, de negatív irányba tolódik. Az orosz–ukrán háború, az európai választások és a gazdasági lassulás pedig újabb teherként jelentek meg a viszonyban, miközben a kínai elektromos autókra kivetett EU-védővám éles vitát váltott ki a felek között.

Az EU úgy tűnik hogy esélyt mulaszt el az idei év tekintetében is. Ugyanis 50 éve, azaz 1975. május 6-án Kína diplomáciai kapcsolatot létesített az Európai Gazdasági Közösséggel. Az új évezredben a globális politikai és gazdasági súlypontok gyorsan áthelyeződtek, az EU ereje és nemzetközi súlya csökkent, és a nemzetközi környezet gyors változásai új kihívások elé állítják a kontinens politikai és gazdasági vezetőit. A nagyhatalmak közötti vetélkedés fokozódik, a hard power tényezők erősödnek, miközben Európa hagyományosan a soft powerre és normaközpontú diplomáciára alapozta pozícióját. A Trump-adminisztráció visszatérése jelentősen átalakította az amerikai–európai kapcsolatokat, a napról napra változó politika érezhető gazdasági és biztonsági kockázatokat teremt az EU-ra nézve. Donald Trump politikája pedig bármennyire előnytelen is Európa számára, az EU mégsem Kína felé fordul ellensúly keresése érdekében. Inkább abban bízik, hogy az USA–Kína-konfliktus nyertesévé válhat. Olyan helyzetben reménykednek, amely rákényszeríti Pekinget arra, hogy jelentős engedményeket tegyen az EU-nak. Közben az USA részben csökkenti európai katonai jelenlétét, az elhúzódó orosz–ukrán konfliktus pedig veszélyezteti a kontinens biztonságát.

Az EU nemcsak a globális technikai versennyel, a gazdaság zöldítésével és a digitalizációval kapcsolatos közép- és hosszú távú kihívásokkal néz szembe, hanem rövid távon olyan súlyos problémákkal küzd, mint a gyártás visszaesése, a belső és külső kereslet gyengesége, az energiaellátási lánc átalakulása. 2024 negyedik negyedévében az eurózóna gazdasága stagnált, Németország és Franciaország gyengült, ami Németország estében azt jelenti, hogy két egymást követő év adatai is recesszióra utalnak. A társadalmi kihívások közül pedig kiemelkednek a migrációs hullámok okozta sokkok, amelyek tovább mélyíti a társadalmi megosztottságot, növelik a terheket, gyengítik a versenyképességet.

KÍNA–EU: jövőbeli lehetőségek

A kínai elemzők szerint Peking ajánlata régóta ismert: az EU legyen végre pragmatikus, folytasson reális és önálló külpolitikát, mivel Kína számára az EU potenciális stratégiai partner lehet a most létrejövő multipoláris világban. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az unió képes kilépni a transzatlanti dominancia alól. Ez pedig nem ultimátum vagy ellenségeskedés, mindössze egy tanács. Az ajtó nyitva áll, a kínai elemzők szerint ugyanis EU számára a Kínával való együttműködés a legészszerűbb módja nemzetközi befolyása megtartásának és a gazdasági növekedés megindításának. A felek tárgyalásokkal és hatékony párbeszéddel csökkenthetnék a bizalom hiányából eredő szorongást, megerősíthetnék a multilateralizmust és a szabadkereskedelmet.

Kína türelme azonban elfogyhat. A világ váltakozása ugyanis könnyen teremthet olyan helyzetet, hogy Európa jelentősége drámaian csökken, Kína pedig új utakat keres magának partneri kapcsolatok kiteljesítéséhez. Európa Amerikával szembeni kiszolgáltatottsága pedig rossz precedenst teremt. Globális versenytársaink ugyanis az USA módszereit másolva kerekedhetnek az öreg kontinens fölé. Aki képtelen erőt mutatni, annak keserű sors jut a globális pankrációban.