Azt a tényt, hogy az orosz energiahordozókra kivetett nyugati szankciók, illetve további, még csak lebegtetett embargós intézkedések leginkább Európát hozzák nehéz helyzetbe, a hitelminősítő szervezetek is rendre visszaigazolják. Jó példa minderre a Fitch Ratings minapi döntése, amellyel leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria államadós-osztályzatának kilátását. A lépés indoklásában szerepel, hogy az ország makrogazdasági kilátásait és közfinanszírozási rendszerét kockázatok terhelik, amelyek az energiaellátásból és a magas árakból erednek. A hitelminősítő megemlítette az orosz földgázszállítások esetleges teljes és hosszú ideig tartó leállását is.

Hirdetés

A Fitch ismertette, hogy Ausztria függése az orosz földgáztól még európai összehasonlításban is magas, még azzal együtt is, hogy az orosz import részaránya a teljes ellátáson belül ötven százalék alá csökkent az ukrajnai háború előtti nyolcvan százalékról. Nagy-Britannia államadós-osztályzatának kilátását is rontotta a Fitch Ratings, ahogy ezt tette az S&P Global Ratings is. Ennek hátterében a többi között a brit kormány energia-támogatási programja áll, amely – a részben visszavont – adócsökkentési tervekkel együtt a szervezetek szerint az államháztartási hiány jelentős növekedéséhez vezethet.

Korábbi hír volt, miszerint már a téli gázszámlák megérkezése előtt mintegy 11 millió embernek keletkezett hátraléka az elszálló energiaárak miatt. Ez pedig a háborúnak és az orosz energiahordozókat érintő szankcióknak a következménye. A Fitch még májusban szintén negatívra rontotta Csehország államadós-besorolásának kilátását. A szervezet az indoklásban egyebek mellett kitért a magas inflációra, amely gyengíti a háztartások fogyasztását, valamint az oroszoktól érkező energiaforrások esetleges teljes elakadására. Mindez visszaveti a gazdasági növekedés esélyeit.

A Moody’s Investors Service a minap arra hívta fel a figyelmet, hogy az emelkedő energiaárak és a lehetséges ellátási korlátozások jelentős működési nehézségeket támasztanak több nyugat- és közép-európai bankrendszer nagy energiafelhasználó vállalati adósaival szemben. A távirati iroda tudósítása szerint a jelentés megjegyezte, hogy Nyugat-Európán belül Németországban, Ausztriában és Olaszországban, a közép-európai ­uniós gazdaságok közül pedig Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában különösen érzékenyek a vállalati adósok az energiaárak emelkedésére vagy az ellátás esetleges korlátozására.

Korábban írtuk

Mivel Európa a recesszió közelében jár, a Moody’s várakozása szerint visszafordul az európai bankok hitelezési teljesítményének hosszú ideje tartó javulási folyamata. A hitelminősítő jelezte: a kedvezőtlen hatásokat tompíthatják azok a kormányzati intézkedések, amelyek könnyítik az adósok pénzügyi terheit.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.