Dunja Mijatovic a biztonságos abortusz nemzetközi napja alkalmából kiadott közleményében azt írta: az Európa Tanács számos tagországának jogszabálya továbbra is korlátozza a nőket és a lányokat az abortuszhoz fűződő jogaik teljes körű gyakorlásában. Kijelentette: a biztonságos terhességmegszakítás terén elért fejlődés visszafordítása ellentétes a tagállamok vállalt kötelezettségével. Sajnálatos módon egyes európai országok olyan lépéseket tettek, amelyek visszavetik a szexuális és reproduktív egészséghez fűződő jogok terén elért eredményeket – emelte ki az emberi jogi biztos, majd úgy fogalmazott: „az, hogy Magyarország a közelmúltban miniszteri rendeletet fogadott el, amely előírja a terhes nők számára, hogy a terhességmegszakítás előtt ultrahang-vizsgálatot hallgassanak meg, tovább nehezíti az abortusszal kapcsolatos ellátás igénybevételét”.

Hirdetés

Lengyelországgal kapcsolatban azt mondta: ott több terhes nő életét vesztette amiatt, hogy késett az életmentő sürgősségi ellátás, aminek a rendkívül korlátozó lengyel abortusztörvény volt az oka. Az emberi jogi biztos felszólította az Európa Tanács tagállamait: biztosítsák az abortusz lehetőségét azzal, hogy jogszabályaikat összhangba hozzák az emberi jogi normákkal, és figyelembe veszik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) abortuszellátásra vonatkozó iránymutatását. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a tagállamok figyelmet fordítsanak a fogyatékkal élő, a rosszabb társadalmi vagy gazdasági helyzetben élő nők és lányok, a roma nők, a migráns nők, valamint a leszbikus, biszexuális és interszexuális nők hozzáférését a biztonságos és legális abortuszhoz.

El kell ismerni továbbá a nők és a lányok szexuális és reproduktív egészségéhez fűződő jogainak védelmében tevékenykedő szervezetek erőfeszítéseit. Egyetlen jogvédőt sem lehet munkája miatt közigazgatási vagy bírósági zaklatásnak kitenni – tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Korábban írtuk