Európa új barátja: Kína
Európa legnagyobb kereskedelmi partnere immár Kína, letaszítva a trónról a mindeddig első Egyesült Államokat. Washington persze rossz szemmel nézi a december végi kínai–uniós beruházási alkut, és Peking veszélyes térnyerését látja benne. De valóban hordozhat-e magában kockázatokat ez az egyezség, és hol van most Európa helye a két nagyhatalom közötti konfliktusban?
Kína az Egyesült Államokat megelőzve Európa legjelentősebb kereskedelmi partnere lett az Eurostat 2020-as évre vonatkozó adatai alapján. Az európai kivitel Kínába 2,2 százalékkal emelkedett tavaly, míg a kínai import értéke 5,6 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan az USA-ból származó behozatal 8,2 százalékkal mérséklődött, az export pedig 13,2 százalékkal esett vissza.
Aligha meglepő, hogy éppen a világjárvány okozta gazdasági krízis első évében lépett elő a távol-keleti nagyhatalom – egyben a legkorábbi vírusos eseteket regisztráló ország – Európa legfőbb partnerévé. Kínában a járvány 2019–20 telén történt kirobbanása óta nem hajtottak végre jelentős lezáró, korlátozó intézkedéseket, ellentétben a legtöbb nyugati, uniós állammal. Az ázsiai ország úgy növeli gazdasági befolyását a vén kontinensen, hogy közben a válság még jobban érdekeltté teheti az átmenetileg megroggyant uniót a kapcsolatok szorosabbra fűzésében.
Magyarország, a pozitív példa
Magyarország igen jól használta ki a kedvezőtlen fordulatot, és tavaly a járvány hatásainak leküzdése érdekében fokozta Kínával a beruházási és kereskedelmi együttműködést. 2020. januártól novemberig a Kína és Magyarország közötti kétoldalú kereskedelmi volumen elérte a 10,68 milliárd amerikai dollárt, ami 13,6 százalékos növekedés a 2019-es év azonos időszakához képest.
A kínai állam kétségkívül erősen szorgalmazza az Európába irányuló tőkebefektetéseket, és a beruházások tekintetében az Európai Uniót kiemelkedően fontos célpontnak tekinti. Az ázsiai ország több mint 3200 tőkebefektető vállalatot működtet Európában, és csak tavaly tíz beruházási projektjük kapott zöld jelzést Magyarországon. Ezek a kínai vállalatok ma jelen vannak az EU összes tagországában. Bár a tőkeáramlás mértéke Kína és Európa között továbbra is viszonylag alacsony, így az uniós beruházások Kína külföldi befektetéseinek mintegy öt százalékát adják, míg a Kínát érintő beruházások az unió összes külföldi invesztícióinak alig 3,4 százalékát teszik ki.
December 30-án Hszi Csin-ping kínai államfő és uniós vezetők hivatalosan bejelentették, hogy a Kína és az EU közötti, 2013 óta tárgyalt átfogó beruházási megállapodást (angol rövidítéssel CAI) elvben megkötötték, és így már csak az Európai Parlament jóváhagyására vár. Az EU illetékesei annak reményében kommunikálnak róla, hogy az egyezmény jelentősen megkönnyítheti az európai cégek – de különösen a nyugat-európai, köztük francia és német gazdasági társaságok – tevékenységét Kínában. Az uniós vállalatok így nem kerülhetnek majd hátrányos helyzetbe az állami támogatású cégek beszerzéseinél, és az eljárások is átláthatóbbak lehetnek.
A megállapodás és esetleges buktatói
A beruházási megállapodás főbb pontjai a piacra jutási kötelezettségvállalások, tisztességes versenyszabályok, a vitarendezés és a fenntartható fejlődés garanciális gazdasági-kereskedelmi feltételeire irányulnak. Az egyezség kötelezettségvállalásokat tartalmaz a környezetre és az éghajlatra (többek közt a 2016-os párizsi éghajlatvédelmi egyezmény hatékony végrehajtására) vonatkozóan is. Az egyik legvitatottabb pont a munkaügyi normák kérdése: ezzel kapcsolatban Kína elkötelezte magát a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO általa megerősített, többek között a kényszermunkáról szóló alapegyezményeinek végrehajtására.
Mindez azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. A megegyezés előtt, 2020. december 16-án a német szövetségi törvényhozásban az ellenzék kérdőre vonta a tárgyalások lezárását sürgető Angela Merkelt, mondván, miként írhat majd alá az EU beruházási megállapodást olyan állammal, amely nem tartja tiszteletben a munkavállalói jogokat. A kancellár erre azt válaszolta, hogy az EU komolyan veszi ezeket az ILO-normákat, és jó egyensúlyt fognak teremteni – a kétségeket azonban nem tudta eloszlatni. A bírálók szerint például a kényszermunkával kapcsolatos kitétel nincs kellő eréllyel megfogalmazva a dokumentumban, az egyezség tényleges betartatása, a nyomon követés és kikényszerítés vonatkozásában az Európai Unió túl sok mozgásteret hagyott Kínának, ráadásul a beruházásvédelmi megállapodás aláírására csak a ténylegesen megszületett beruházások után kerülne sor.
A The Diplomat nemzetközi hírportál arról ír, hogy az ázsiai ország kevés korlátozással kap teret beruházásokra az unió piacán, és a CAI javítja a hozzáférést egyes gyártási ágazatokhoz és általában az energiaiparhoz is, bár nem könnyíti igazán meg az atomenergia-befektetéseket. Az Európai Bizottság továbbra is szorgalmazza a védelmi intézkedéseket például a mezőgazdaság, a halászat, az audiovizuális és közszolgáltatások területén. Érvényben maradna a közvetlen külföldi befektetések uniós átvilágítási mechanizmusa is; ez most, a járvány idején azt gátolja például, hogy harmadik országbeli szereplők befektetések révén megszerezzenek az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó eszköz- és termelőkapacitásokat vagy azokkal összefüggő ipari és kutatási létesítményeket. Emellett ott lenne az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok biztonságos kiépítését célzó, hatékony uniós eszköztár is, szoros koordinációval és eszközökkel a nemzeti szintű kockázatazonosításhoz, valamint közös uniós kockázatértékeléssel.
Szembemenve az USA akaratával?
Peking és az Európai Unió közeledésének legfőbb ellenzője természetesen az Egyesült Államok. Joe Biden február 4-én, külügyminisztériumi beszédében Kínát az Egyesült Államok legkomolyabb versenytársának nevezte, hozzátéve, hogy akkor készek együttműködni Pekinggel, amikor ez az amerikai érdekeket szolgálja. Biden bevallottan Kína elleni nemzetközi koalíció felállításán dolgozik, az Angela Merkel által nem véletlenül siettetett beruházási megállapodás viszont arra utal, hogy Európa a reméltnél kevésbé lesz ebben partner. Mindez pedig Kína számára azt is jelenti, hogy Hongkong és Tajvan kapcsán is nagyobb mozgásteret nyer.
Joe Biden elődjénél határozottabb fellépését a Demokrata Párt és a republikánusok fősodra is támogatja. Az új külügyminiszter, Antony Blinken láthatóan minden alkalmat megragad arra, hogy Peking felelősségét hangoztassa az ujgurlakta Hszincsiang autonóm tartomány, Tibet vagy Hongkong helyzete, sőt, még a Mianmarban történt katonai puccs kapcsán is. Washington ezért most rossz néven veszi, hogy az Európai Unió még a deklaráltan a transzatlanti kapcsolatok megerősítését hirdető Joe Biden beiktatása előtt lezárta a gazdasági megállapodását Pekinggel.
Ha az Egyesült Államok és Kína között a gazdasági konfliktusok tovább mélyülnek, a széthúzás erősödése az EU-t is érzékenyen érintheti. Európa és Kína azonban szeretné kölcsönösen kihasználni az egymás piacában rejlő lehetőségeket, a gazdasági együttműködést tovább erősíteni, emellett az unió normalizálná a multilaterális szövetséget azzal az Amerikával, amely Donald Trump elnök négy éve alatt inkább a kétoldalú kapcsolatok menedzselésére épített.
Az EU-ban jobb pozícióra hajtó Kína pedig a csúcstechnikai függőségeket szeretné mielőbb hatékonyan kezelni, és a nagyobb önellátás megteremtésével a globális értékláncokat minél jobban bevonzani a saját területére. Peking tehát igyekszik önállóan is megállni a lábán, amihez Európára is szüksége van.
