A cél: csökkenteni a lemaradást az Egyesült Államokhoz képest, megerősíteni a hadseregeket, és eleget tenni a NATO által támasztott követelményeknek. Júniusban a tagállamok abban egyeztek meg, hogy GDP-jük 3,5 százalékát fordítják katonai kiadásokra – ez az összeg csak az EU 23 NATO-tagjára vetítve évente mintegy 270 milliárd eurót jelentene, a Bruegel agytröszt számításai szerint.

Hirdetés

Az, hogy ez a hatalmas pénzösszeg milyen irányba mozdítja el Európa iparát, alapvetően attól függ, mely országokban és milyen vállalatoknál csapódik le a megrendelésállomány. A nagy kérdés: helyi gyártókat erősítünk, vagy tovább növeljük a függést az amerikai hadiipartól?

Amerikai technológia vagy európai önállóság?

A NATO ugyan ajánlásokat tesz a kiadások szintjére, de az, hogy melyik ország milyen fegyverrendszert vásárol és kitől, a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ennek megfelelően eltérő stratégiák rajzolódnak ki: egyes országok az amerikai technológiákra építenek, míg mások az európai önállóságot tartják szem előtt.

Az USA-ból származó csúcstechnológiai eszközök – például az F–35-ös vadászgépek vagy a Patriot légvédelmi rendszerek – gyors, látványos fejlesztést tesznek lehetővé, igaz, meglehetősen magas áron. Egy Patriot üteg ára például 1 milliárd dollár is lehet, míg egyetlen elfogórakéta 4 millió dollárt kóstál. Ennek ellenére több európai ország is újabb amerikai rendszerek megrendelése mellett döntött, miközben az olcsóbb, európai alternatívák – mint a francia–olasz SAMP/T és Aster 30 rakéták – háttérbe szorulnak.

Kapcsolódó cikkünk

Franciaország és Spanyolország hosszú távon az európai hadiipari önállóságot tartja kívánatosnak. Mindkét ország csatlakozott a Németországgal közösen indított FCAS-programhoz, amely a kontinens saját, következő generációs vadászgépét hivatott kifejleszteni, válaszul az amerikai dominanciára.

Lengyelország más utat jár

A gyors beszerzések híveként Lengyelország az egyik legnagyobb védelmi kiadóvá vált Európában. Varsó prioritása az, hogy minél előbb növelje katonai kapacitásait – függetlenül a fegyverek eredetétől. Ennek jegyében nemcsak F–35-ösöket rendelt, de Dél-Koreából is jelentős mennyiségű haditechnikai eszközt vásárolt: többek között K2-es harckocsikat és helikoptereket.

Az ukrajnai háború kitörése óta Lengyelország mintegy 2,24 milliárd euró értékben vásárolt használt haditechnikát is – ez a pragmatikus megközelítés ugyan gyors eredményeket hoz, de kérdéseket vet fel a hosszú távú ipari önállósággal kapcsolatban.

Az amerikai függőség ára

Évtizedek óta bevett gyakorlat, hogy az európai országok amerikai fegyverek beszerzésével próbálják elmélyíteni kapcsolataikat az Egyesült Államokkal. Azonban Donald Trump visszatérése a politikai porondra sokakat elgondolkodtatott: vajon valóban biztonságot jelent-e az amerikai hadiipari jelenlét, vagy inkább kiszolgáltatottságot?

Sokan attól tartanak, hogy a túlzott amerikai jelenlét elnyomja az európai hadiipart, és visszaveti a helyi gyártási kapacitások kiépítését. Mivel a NATO célkitűzései nem tesznek különbséget hazai és importált technológia között, elegendő csupán költeni – akár látványos, ám alacsony hasznosságú eszközökre is. A gyors beszállítók – főként az USA és Dél-Korea – így versenyelőnybe kerülnek, míg az európai gyártók gyakran kapacitáshiánnyal küzdenek, különösen a rakéta- és lőszergyártás terén.

Egyre drágább a fegyverkezés

A globális fegyverpiacon megindult keresleti hullám máris árrobbanást idézett elő. Egy NATO-szabványú 155 mm-es tüzérségi lövedék ára például négyszeresére emelkedett: a korábbi 2000 eurós ár mára elérte a 8000 eurót. Ez nemcsak a költségvetéseket terheli meg, de stratégiai tervezési kockázatokat is rejt.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő arra figyelmeztetett: a GDP-arányos kiadási cél nem feltétlenül jár együtt valódi védelmi képességek növekedésével. Spanyolország például kevesebb pénzből is képes teljesíteni a szükséges feladatokat – szerinte nem a kiadások mértéke, hanem azok hatékonysága a kulcs.

Egy dolog biztos: a nyomás fokozódik

A NATO júniusi hágai döntése után a következő évek az ígéretek betartásáról fognak szólni. A szövetség rendszeres értékeléseket végez majd a tagállamok előrehaladásáról, ami további nyomást helyez a kormányokra – különösen ott, ahol a politikai és ipari érdekkörök nem egyeznek.