Európa válaszút előtt

Martin Jacques szerint a hidegháborút követően Európa és az USA fokozatosan távolodni kezdtek egymástól, pontosabban Európa igyekezett biztosítani saját függetlenségét Amerika mellett. Az iraki háború felgyorsította a folyamatokat, az európai törekvések pedig kifejeződtek abban is, hogy kontinensünk egyre szorosabb gazdasági kapcsolatokat alakított ki Kínával.

„Ennek a viszonynak ikonikus alakjává vált Angela Merkel korábbi német kancellár, aki Kínáéhoz igen közeli álláspontot képviselt, miszerint a Németország és Kína közötti geo-ökonómiai kapcsolatok megerősítése a legfontosabb” – írja Martin Jacques.

Az ukrajnai háború kitörésével azonban a helyzet egyszeriben megváltozott, USA és Európa távolodása megállt, a kínai-európai viszony pedig hirtelen fagyossá vált. Mintha a háborút megelőző harminc év tendenciáit egy csapásra kitörölték volna a történelemből. A brit szerző szerint a világ olyanná vált, mintha visszaléptünk volna a hidegháborúba.

Európa ismét az Egyesült Államokhoz iránymutatásai szerint hoz döntéseket, Oroszország a vádlottak padjárra került, a NATO jelentősége és támogatottsága hirtelen megugrott, két újabb európai ország csatlakozását is napirendre tűzték az euroatlanti szövetségbe, mindeközben az európai közvélemény kritika nélkül elfogadta, hogy viselnie kell az ukrajnai háború költségeit.

Másfél év eltelte után azonban továbbra sem látni a háború végét, Európában pedig egyre többen teszik fel maguknak a kérdést, hogy mikor és hogyan fejeződik be végre az ukrajnai konfliktus. Martin Jacques szerint a háború kezdetén felmerült, hogy a gyors fegyverszünet megteremtésében talán Kína közben tudna járni, azonban

„a béke előmozdításának gondolatát hamar háttérbe szorította a szenvedélyes elköteleződés Ukrajna támogatása mellett”.

Egy év múltán végül újra napirendre került a gondolat, hogy Kínának kéne átvennie a békítő szerepet a hadakozó felek között. Ezt a széles körben terjedő vélekedést arra alapozták, hogy Kínának sikerült Szaúd-Arábia és Irán esetében is békét teremteni. Márpedig ami lehetséges volt a két közel-keleti rivális esetében, az megteremthető lehet az ukrajnai konfliktusban is.

A brit professzor szerint Európa Amerikának való kritikátlan behódolása az ukrajnai események kapcsán, illetve részben az USA Kína-ellenes hadjáratában arra figyelmeztet, hogy az európai függetlenségi ügye egyelőre meglehetősen gyönge lábakon áll. A szerző azonban rámutat, hogy az Amerikához való európai ragaszkodás történeti szempontból nagyon is érthető, tekintettel arra, hogy a két kontinens egymáshoz fűződő évszázados kapcsolatai olyan mély gyökerrekkel rendelkeznek, amelyeket nem lehet egyik napról a másikra elválasztan egymástól. A világ azonban gyökeres átalakuláson ment keresztül. A szerző szerint Kína megváltozott, az USA sem ugyanaz, mint korábban, a fejlődő világ pedig sokkal fontosabbá vált, mint korábban bármikor.

Európa számára közben intő jelként szolgált, hogy a világ országainak többsége nem vett részt az Oroszország elleni szankciós hadjáratban, illetve nem is foglalt állást a konfliktussal kapcsolatban.

Ez rá kellett hogy döbbentse az európai vezetőket, hogy a világ a „felismerhetetlenségig megváltozott”, az erőviszonyok súlypontja áttevődött, a Nyugat pedig csupán halvány árnyéka korábbi önmagának.

Martin Jacques szerint Emmanuel Macron francia elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének pekingi látogatása nyílvánvalóvá tette, hogy milyen belső megosztottság feszíti az európai közösséget.

Macron magatartásából kitűnik, hogy nem törekszik Európa Kínához fűződő viszonyainak befagyasztására. Ellenkezőleg. Felismerte azt, hogy Kínának központi szerepe lehet egy esetleges ukrajnai béke megteremtésében, illetve több alkalmommal is egyértelművé tette, hogy Európának függetlennek kell maradnia, az USA-val való szövetsége pedig nem jelenthet vazallusi alárendeltséget. A pekingi látogatással egy időben erősödött fel annak a macroni gondolatnak a hangoztatása is, hogy Európának stratégiai autonómia kialakítása a célja.

A francia elnök azonban nem hagyott sok teret a találgatásokra a céljait és elkötelezettségét illetően. Ötven jelentős gazdasági szereplő kísérte el a kínai fővárosba, amelynek eredményeképpen számos megállapodás megkötésére is sor került a találkozó során.

A francia elnök „útitársa”, Ursula Von der Leyen sokkal negatívabb attitűddel lépett fel Pekingben. Az Erópai Bizottság elnöke a „kockázatmentesítést” hangsúlyozta Európa Kínával való kereskedelmi együttműködésében, illetve nagyobb óvatosságot sürgetett az európai érdekek védelmében. Eközben kijelentette azt is, hogy az EU–Kína-kapcsolatokat nagyban befolyásolja, Kína milyen viszonyt tart fenn Oroszországgal.

A brit szerző szerint mind Emmanuel Macron francia elnök, mind Olaf Scholz német kancellár a Kínával való megegyezés felé hajlana, és mint mindig, most is Franciaország és Németország dönti el végül az Európai Unió Kínával kapcsolatos dilemmáját. A szerző kiemeli azt is, hogy a közép-kelet-európai országok egyértelműen atlantista elkötelezettségűek, a háború kitörése óta pedig még inkább azzá váltak.

Mindeközben érdemes megfigyelni, hogy a nyugat-európai vezetők szinte egymásnak adják a kilincset Pekingben, folyamatosan keresik az alkalmat a párbeszédre kínai partnereikkel. Macron és Von der Leyen áprilisi látogatását a spanyol miniszterelnök, Pedro Sanchez pekingi útja előzte meg, illetve 2022. november végén Scholz kancellár is ellátogatott a kínai fővárosba hivatalos vizitbe.