Minden csapot elzártak: Európa reggel óta egyáltalán nem kap Ukrajnán keresztül gázt. Kijevben azt mondják: azért, mert az orosz Gazprom leállította az exportot, a Gazpromnál viszont azt közölték, hogy Ukrajna röviddel reggel 7 óra előtt lezárta mind a négy vezetéket, amelyen keresztül az orosz földgázt Európába továbbítják. Moszkvában az este a Gazprom vezetője Putyin kormányfővel tárgyalt, majd bejelentették, hogy holnap Brüsszelben találkoznak az európai partnerekkel.

Elrendelték a második kategóriás nagyfogyasztók gázkorlátozását is

Reggel 8 órától az Földgázszállító részvénytársaság elrendelte a második kategóriába tartozó ipari nagyfogyasztók földgázellátásának korlátozását is. A cég este még csak az első kategóriába tartozó nagyfogyasztók számára rendelte el a korlátozást. Az intézkedés este fél kilenctől lépett érvénybe – közölte a vállalat, amely a döntéssel egyidejűleg értesítette a Magyar Energia Hivatalt is a rendelkezésről. Molnár Csaba energiaügyi miniszter már az este bejelentette, hogy a hideg miatt már akár éjszaka korlátozást kell elrendelni az erőművekben, valamint a cementgyárakban. Ez a korlátozás a 2500 köbméternél több gázt felhasználó ipari nagyfogyasztókat érintette. A szakminiszter azt is közölte, hogy a lakossági fogyasztás korlátozására egyelőre nem kell számítani. A lakossági fogyasztás korlátozására egyelőre nem kell számítani. A földgázellátási krízisbizottság ma is ülésezik, ahol a stratégiai tárolók esetleges megnyitásáról lesz szó. A stratégiai tárolók megnyitása a kereskedelmi tárolók napi 51 és félmillió köbméter maximális kivétele mellett további napi 3,6 millió köbmétert földgáz felhasználását teszi lehetővé.

Az áramellátásban nincs fennakadás

Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója elmondta, hogy a velük kereskedelmi kapcsolatban álló erőműveknek nem jelent problémát az átállás földgázról alternatív tüzelőanyagra, vagyis olajra. Az áramtermelés mintegy 40 százalékát adó paksi atomerőmű teljes kapacitással üzemel, a lignittüzelésű Mátrai és a kőszenet felhasználó Vértesi Erőműben pedig növelik a terhelést.

Teljesen leállt a gáz szállítása Ukrajnából

Emiatt már az éjszaka korlátozást kell elrendelni a 2500 köbméternél több gázt felhasználó erőművekben és cementgyárakban, holnap délelőtt 11 órától pedig azoknak az erőműveknek a gázfelhasználását korlátozzák, amelyek át tudnak állni más energiára, például olajra – hangzott el a szakminiszter, Molnár Csaba tájékoztatóján. Az sem kizárt, hogy további korlátozások is lesznek, de ez csak legutolsó sorban érinti a lakosságot, és a miniszter szerint erre valószínűleg nem lesz szükség. A magyar kormány számára elfogadhatatlan, hogy Oroszország és Ukrajna vitájának az árát az európai gázfogyasztók fizessék meg. Emiatt Gyurcsány Ferenc levelet írt az orosz, az ukrán miniszterelnöknek, valamint az unió soros elnöki posztját betöltő cseh kormányfőnek. Oroszország január 8-án Brüsszelben tárgyal európai partnereivel a gázkérdésről – jelentette be az este a Gazprom vezetője.

Ukrajna irányából a földgázszállítás tegnap folyamán folyamatosan csökkent, délután fél négykor teljes egészében megállt. Ez hasonló a többi tranzit országhoz, illetve célországhoz: szinte minden irányba jelentősen korlátozták vagy felfüggesztették a szállítást ezeken a tranzitvezetékeken

Nem egy országban – hasonlóan Magyarországhoz – a szolgáltatás teljes leállásáról számoltak be. Egyáltalán nem kapott gázt Szerbia, Bulgária, Horvátország, Bosznia és Macedónia. Ausztriából és Szlovéniából 90 százalékos csökkenésről számoltak be, és csak a szokásos mennyiség 10 százaléka érkezett meg Olaszországba is. Hetven százalékos volt a visszaesés Szlovákiában és Csehországban, és csaknem ugyanekkora Romániában. Megszakadt a Törökországba a Balkánon keresztül továbbított gáz szállítása is, akadálytalanul jutott viszont el az orosz gáz a muzulmán országba a Fekete-tengeren át, a Kék áramlat vezetéken keresztül.

A lakossági fogyasztást valószínűleg nem korlátozzák

Molnár Csaba energiaügyi miniszter bejelentette: a nagy ipari fogyasztóknak holnap 11 óráig le kell állniuk a földgáz használatával. Az sem kizárt, hogy további korlátozások is lesznek, de ez csak legutolsó sorban érinti a lakosságot, és a miniszter szerint erre valószínűleg nem lesz szükség., hiszen van tartalék, körülbelül két-három hónapra elegendő.

Molnár Csaba elmondta: arról, hogy az első csoportba tartozó további nagyfogyasztók felhasználását korlátozzák-e, az éjszakai, és a reggeli fejlemények alapján döntenek, mert a helyzet percről percre változik. A válságbizottság javaslatára előkészítik a stratégiai tárolók esetleges megnyitását. Miközben az ukrajnai szállítás teljesen leállt, Ausztria felől a szerződés szerinti mennyiség mintegy fele, hárommillió köbméter földgáz érkezik. Molnár Csaba este az ATV televízióban azt közölte, hogy a hideg miatt már az éjszaka korlátozást kell elrendelni az erőművekben, valamint a cementgyárakban. A korlátozás a 2500 köbméternél több gázt felhasználó ipari nagyfogyasztókat érinti.

Pécsett ma reggel hat órától vezetik be a korlátozást, az erőmű a szükséges mennyiségnél egyharmaddal kevesebb gázt kap majd. Ez azonban semmiféle problémát sem okoz. Ha a csapokat teljesen elzárnák, akkor sem kerülne veszélybe a város hőellátása – tájékoztatta a Krónikát a PannonPower Holding vezérigazgatója. Olajjal pótolják ugyanis a kieső gázt, ami nem igényel különösebb technikai átállást a kazánoknál. Több mint egy hétre elegendő olajtartalékokkal rendelkeznek, de már megkezdték a tárgyalásokat a készletek további feltöltéséről. Péterffy Attila közölte azt is, hogy teljes kapacitással dolgozik a biomassza blokkjuk is. Itt most több hőt és kevesebb áramot állítanak elő.

Tihanyi László, a Kőolaj- és Földgáz Intézet igazgatója elmondta, hogy több fogyasztói kategória van, amelyeket a lakosság előtt korlátozhatnak Ezek közé tartoznak a hőerőművek – amelyek viszonylag egyszerűen át lehet állítani folyékony tüzelőanyagra a gázról -, az ipari üzemek, a közintézmények és a kórházak is. A kórházakat vagy közvetlenül a lakosság előtt vagy a lakossággal azonos időpontban korlátoznák.

A Fidesz erélyesebb kormányzati fellépést vár

A Fidesz a parlament külügyi bizottságát vezető Németh Zsolt elmondása szerint aggasztónak látja a helyzetet, és a miniszterhez hasonlóan az ellenzéki párt is úgy véli, hogy Brüsszelt rá kell venni a közvetítő szerepre. Ennek érdekében Németh Zsolt szerint ugyanakkor a kormánynak is erélyesebben kellene fellépnie: „Oroszország és Ukrajna szemmel láthatóan a végletekig kívánja ezt a helyzetet feszíteni. Magyarország nem teheti meg, hogy bedugja a fejét a homokba. A magyar kormánynak nem papagájszerűen kell ismételgetnie az Európai Unió álláspontját, hanem fel kell lépnie annak érdekében, hogy az Európai Unió ezt a szerepet vállalja el, és tegye is meg”.

A magyar kormány számára elfogadhatatlan, hogy Oroszország és Ukrajna vitájának az árát az európai gázfogyasztók fizessék meg. Emiatt Gyurcsány Ferenc levelet írt az orosz, az ukrán miniszterelnöknek, valamint az unió soros elnöki posztját betöltő cseh kormányfőnek. Gyurcsány Ferenc elmondta: arra kérte az unió elnökségét, hogy távolságtartó és közvetítő magatartás helyett lépjen fel a gázvita lezárása érdekében. A magyar kormányfő kijelentette: a mostani helyzet nem befolyásolja a gáz árát. Emlékeztetett arra, hogy a felhasználás arányában Magyarországnak nagyobb gáztárolási kapacitása van, mint például Németországnak, vagy Ausztriának. Hozzátette: Magyarország a gázszállítás ügyében két vasat tart a tűzben, de a Nabucco programnak van elsőbbsége.

Negyven napra elég a német tartalék

Negyven napra elegendőek Németország gázkészletei, ha netán teljesen leállna mindenhonnan az import. Az most már biztosnak látszik, hogy az orosz-ukrán gázviszály Németországot is érinteni fogja, még ha ezt eddig inkább kizárták, mintsem lehetségesnek nevezték a berlini illetékesek.

De időközben hivatalosan jelentkezett a legnagyobb importálók egyike, az E.ON Ruhrgas nevű óriás szolgáltató, és közölte, hogy egyre kevesebb gáz érkezik a vezetékeken. De gazdasági tragédia azért nem fenyegeti az országot, mert a hollandok állítólag képesek hosszabb időn át pótolni az Oroszországból kieső mennyiséget. Németország szükségleteinek nagyobb hányada főként Norvégiából és Hollandiából származik. Az orosz gáz részaránya 38 százalékos.

De szó sincs arról, hogy a németek nyugodtan fogadnák az orosz-ukrán gázviszály fejleményeit, mert mégiscsak sejthető, hogy a két szláv óriás között nemcsak egyszerű árvita, holmi gazdasági pereskedés folyik, hanem komoly politikai csatáról van szó, amelynek beláthatatlanok mind a geopolitikai, mind a világgazdasági következményei. Közgazdászok utalnak rá, hogy a gázháború időben egybeesik egy valóságos katonai konfliktussal, a gázai harcokkal. Mindennek nyomán megint megugorhatnak, akár 100 dollárra is fölkúszhatnak az olajárak a világpiacon.

Szükségállapot Szlovákiában

A szlovák kormány kedden 14 órától szükségállapotot rendelt el a gázellátásban, miután 70 százalékkal csökkent az országnak szállított földgáz mennyisége. Ez még nem jelenti azt, hogy már ma korlátoznák a gázfogyasztást, de lehet, hogy holnaptól már egyes nagy fogyasztók nem használhatnak annyi gázt, amennyit eddig kaptak. Prioritást élveznek a háztartások és a kórházak, illetve az iskolák. Ez utóbbiak többsége csak csütörtökön kezd, mert Szlovákiában holnap ér véget a karácsonyi szünet. Korlátozások nélkül állítólag tíz napra elegendő gáztartalékkal rendelkezik Szlovákia, ez a mennyiség azonban tovább is kitarthat, ha a nagy fogyasztókat visszafogják.

Romániában nem beszélnek korlátozásról

Románia napi gázfogyasztása 61,5 millió köbméter, amelyből 33 millió hazai termelésből és 26 millió a tartalékból származik. Az országba érkező gázmennyiség 4,7 millió köbméter naponta, mindössze 2,5 százaléka a napi fogyasztásnak. Ennek kiesését jelentették egyelőre az orosz gázcsap elzárásával. A gázszolgáltató társaságok megnyugtatták a lakosságot: egyelőre nem kell korlátozó intézkedésekhez folyamodni. Ennek ellenére a Mediafax hírügynökség úgy értesült: a legnagyobb gázszolgáltató, a Transgaz felszólította a nagy energiafogyasztókat: készüljenek fel az esetleges megszorításokra és alternatív üzemanyag felhasználására.

Szerbiában csak néhány órára elég a gáz

Szerbiában alig van tartalék, ráadásul épp az ortodox karácsony idején alakult ki a gázhiány. Az ünnep hangulatára rányomja a bélyegét a frissen érkezett bejelentés, miszerint az oroszbarát balkáni országot sem kíméli meg az orosz-ukrán gázvita nyomán kialakult gázhiány. Késő este a belgrádi illetékesek elismerték azt, amiről egész nap hallgattak, hogy délutántól nem érkezik több gáz Oroszországból. Vélhetően azért hallgattak a bejelentéssel, mert nem akartak pánikot előidézni a szentestét megelőzően.

A belgrádi Bitz napilap internetes kiadása arról számol be, hogy kritikus éjszaka elé néznek a szerbiai gázfogyasztók, hiszen az ország alig néhány órára elegendő tartalékkal rendelkezik, és az éjszaka megkezdik a kikapcsolásokat. A nagyfogyasztóktól máris megvonták a gázt. Rendkívüli ülésén a szerb kormány más fűtőanyag használatát rendelte el mindazon fogyasztók számára, akik ilyen lehetőséggel rendelkeznek, és bejelentette, hogy azonnal intézkedik villanyáram-behozatal ügyében. Ugyanakkor arra kérte a fogyasztókat, hogy ne terheljék le a villanyhálózatot sem, mert félő, hogy a rendszer összeomlik.

Fel van adva a lecke az EU-nak

Az Európai Unió elnöksége és az Európai Bizottság elfogadhatatlannak tartja az orosz gázszállítások radikális csökkenését, és követeli a normális viszonyok helyreállítását. A Brüsszelben kiadott rövid közlemény tudatja azt is, hogy a cseh elnökség intenzív tárgyalásokat kíván folytatni, annak érdekében, hogy megállapodást érjen el, vagyis, hogy ismét akadálytalanul jöjjön a gáz Oroszországból.

De Brüsszelben nincs válsághangulat. Napközben a délkelet-európai tagországokból érkező riasztó hírekre még mindig technokrata stílusban reagáltak a tisztségviselők. Az energiaügyi biztos szóvivője például egy uniós direktívát emlegetett a bulgáriai krízishelyzet kapcsán, azt is mondta, még nem tartunk ott, hogy életbe lépjenek a szolidaritási intézkedések, amikor a nagyobb tartalékokkal rendelkező tagállamok a bajba jutottak segítségére siethetnek. Erről az úgynevezett gázkoordinációs csoportnak kell döntenie. Ez a fórum pénteken ül össze, és az ülésre meghívták Oroszország és Ukrajna képviselőit is.

A valóságban ugyanis nemcsak orosz-ukrán gázár-vita zajlik. Vlagyimir Putyin nem véletlenül élő tévéadásban utasította a Gazpromot a csap elzárására. E teátrális külsőség politikai üzenet az orosz közvéleménynek, de Európának is. Az unió szakértői ma Kijevben tájékozódnak, és szó van egy találkozóról Berlinben a Gazprom vezérkarával is.

Oroszország január 8-án Brüsszelben tárgyal európai partnereivel a gázkérdésről – jelentette be az este a Gazprom vezetője. Alekszej Miller Vlagyimir Putyin kormányfővel tartott találkozója alkalmával állt a kamerák elé a hírrel. A Vesztyi orosz hírtelevízió közvetítésében Miller megismételte azt a korábbi állítását, hogy Ukrajna, a területén átmenő, európai országoknak szánt orosz gáz közel 15 százalékát ellopja. Ukrajna korábban is kategorikusan tagadta az orosz vádakat, és úgy érvelt, Oroszország juttat kevesebb gázt a vezetékbe, hogy lejárassa Ukrajnát.

(MR)