Európai iszlamista politikusok kezébe kerülhetnek az atomfegyverek?
JD Vance amerikai alelnök komoly figyelmeztetést intézett az európaiakhoz: véleménye szerint az elhibázott tömeges migráció oda vezethet, hogy a jövőben iszlamista politikusok kezébe kerülhetnek az európai atomfegyverek. Az alelnök, aki a washingtoni adminisztráció nevében rendszeresen bírálja az európai globalista törekvéseket, úgy látja, hogy a muszlim országokból érkező bevándorlási hullám nemcsak a nyugati szövetség alapjait, hanem közvetlenül az Egyesült Államok biztonságát is veszélyezteti.
JD Vance az Unherd nevű brit médiumnak adott interjújában fejtette ki, hogy Amerikának „közvetlen érdeke” megakadályozni, hogy az olyan országokat, mint Franciaország vagy az Egyesült Királyság, „elárasszák a pusztító eszmék”. Az alelnök szerint reális veszély, hogy olyan emberek szerezzenek politikai befolyást az atomfegyverekkel is rendelkező államokban, akik súlyos károkat okozhatnak az Egyesült Államoknak.
JD Vance rámutatott: az európai országokban már most is vannak olyan iszlamista nézeteket valló, vagy azokhoz közel álló politikusok, akik tisztségeket szereztek maguknak.
Bár szerinte ez a forgatókönyv a következő öt évben még nem valószínű, tizenöt éves távlatban már abszolút elképzelhetőnek tartja.
Az alelnök hangsúlyozta, hogy Amerikát minden más térségnél szorosabb kulturális, gazdasági és vallási kötelékek fűzik Európához, éppen
ezért tartja szükségesnek, hogy az Egyesült Államok nyíltan beszéljen az európaiakkal a közös nyugati értékekről és erkölcsről.
Úgy véli, a katonai szövetség és a nukleáris elrettentés miatt az erkölcsi kérdések és a kulturális alapok közvetlenül érintik Amerika nemzetbiztonsági érdekeit is.
„Azt akarjuk, hogy Európa erős és élettől duzzadó legyen” – fogalmazott JD Vance, kiemelve az egyetemek közötti cserekapcsolatok és a katonai együttműködés fontosságát.
Hozzátette ugyanakkor, hogy mindez lehetetlen közös kulturális alapok nélkül, amelyeket azonban hosszú távon elveszíthetünk. Az alelnök már hivatali idejének kezdetén, a februári müncheni biztonságpolitikai konferencián is jelezte: Európa legnagyobb ellensége nem Kína vagy Oroszország, hanem a saját gyengesége.
A Trump-adminisztráció nem elégszik meg a figyelmeztetésekkel, folyamatos nyomás alatt tartja az európai vezetést. A Fehér Ház által nemrég közzétett nemzetbiztonsági stratégia is hasonlóan borús képet fest: eszerint Európának a saját „civilizációs megszűnésével” kell szembenéznie, ha nem változtat radikálisan a tömeges migrációt támogató politikáján és a szólásszabadságot korlátozó cenzúrán. Washington szerint a Nyugat jövője a tét, és az elhibázott liberális migrációs politika olyan biztonsági kockázatot teremt, amely beláthatatlan következményekkel járhat az egész világra nézve.
