Exit poll: Az Itália testvérei párt szerezte a legtöbb szavazatot Olaszországban
Az Itália testvérei (FdI) párt szerezte Olaszországban a legtöbb voksot vasárnap az európai parlamenti (EP-) választáson, az olasz televíziókban bemutatott felmérések eredményei szerint a Giorgia Meloni kormányfő vezette jobboldali pártra a választók 26-30 százaléka szavazott.Ez az eredmény jelentős – 20 százalékpontos – növekedést mutat a párt 2019-es EP-választási szerepléséhez képest.
Az előrejelzések szerint második helyre a balközép Demokrata Párt (PD) vezette baloldali pártszövetség kerülhet a szavazatok 21-25 százalékával. A Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) 10-14 százalék körüli eredményt érhet el, a Zöldek és Olasz Baloldal Szövetsége (AVS) pedig a szavazatok 5-7 százalékát kaphatta.
Meloni koalíciós partnerei, a Matteo Salvini vezette Liga párt, illetve a Forza Italia eredményét 7 és 12 százalék közé becsülik. Salvini 2019-ben még a voksok 34 százalékát szerezte meg.
Az olaszországi EP-választáson idén rekordalacsony – 50 százalék körüli – volt a részvételi arány.
Giorgia Meloni megköszönte pártja sikerét az olaszoknak
Köszönöm, az Itália testvérei az első párt maradt, túllépve az olasz parlamenti választások eredményét – jegyezte be közösségi oldalán Giorgia Meloni kormányfő hétfőre virradóra, az európai parlamenti (EP-) választások első exit poll eredményeinek közzététele után.
Giorgia Meloni magáról készített fényképet is posztolt, melyen a győzelmet jelképező V betűt mutatta ujjaival.
Az FdI közlése szerint a kormányfő otthonában követte az urnazárás utáni szavazatszámlálás eredményeinek folyamatos közlését.
A belügyminisztérium 25 százalékos szavazatfeldolgozási adatai szerint az FdI 28,6 százalékon állt. A jobboldali párt a 2022 szeptemberében tartott olasz parlamenti választásokon valamivel több mint 26 százalékot szerzett.
Az FdI római sajtóközpontjában Giovanni Donzelli, a párt olasz parlamenti képviselője és országos koordinátora nyilatkozott.
„Az FdI kevesebb mint két éve kormányoz, és sem a kormányszerep, sem a nehéz nemzetközi helyzet nem csökkentette erőnket, ellenkezőleg, erősödtünk. Bizonyítottuk, hogy a jobboldal egyenlő a jó kormányzással” – jelentette ki Donzelli.
Hangsúlyozta, hogy a jobbközép koalíció másik két pártja, a Matteo Salvini vezette Liga és az Antonio Tajani vezette Hajrá Olaszország (FI) is erősödött, vagyis a jobbközép többség a 2022-ben elért 44 százalékot tovább növelte.
A kormányerők erősödésével Giorgia Meloni erőteljesebben tudja képviselni Olaszországot az európai és nemzetközi politikai színtéren – mondta Donzelli.
Ami az EP-ben várható szövetségeket illeti, Giovanni Donzelli kifejtette: Giorgia Meloni kezdettől fogva arra törekszik, hogy a jobbközép „győztes olasz receptjét” Európában is alkalmazza egy hasonló jobbközép többség kialakításával.
Antonio Tajani, az FI vezetője is jó eredményről beszélt, amelyet a tavaly elhunyt pártelnök, Silvio Berlusconi emlékének szentelt. A párt 2022-ben 8,1 százalékot szerzett, a mostani kezdeti eredmények szerint 8,6-ot.
A részvételi arány 49,6 százalékot ért el, ami a mindenkori legalacsonyabbnak számít. Az öt évvel ezelőtti EP-választáson 56,1 százalék volt.