„Ez Szerbia”
Fáradhatatlanul harcolnak a szülők öt elítélt délvidéki fiú igazságáért
2005 áprilisában előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával a szerbiai bíróság jogerősen 61 év börtönre ítélt öt temerini fiút: Máriás Istvánt, Horváth Árpádot, Szakáll Zoltánt, Uracs Józsefet és Illés Zsoltot. A nemzetközi sajtó is megdöbbent a drákói ítéleten, hiszen háborús bűnösökre szokott ilyen mértékű büntetést kiróni a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság. A szülők minden követ megmozgatnak, nem nyugszanak bele, hogy fiaik 10-15 évet töltsenek emberhez nem méltó körülmények között a mitrovicai börtönben. Három év után most először az ügy váratlan fordulatot vett.
2004. június 26-án éjjel a temerini piactéren szóváltásba keveredett az újvidéki, 38 éves Zorán Petrovics több helyi fiatallal. Szombat este lévén már mindenki ivott valamennyit. Petrovics aznap este már otthon, Újvidéken is verekedésbe keveredett, ezután ment fel Temerinbe. Ott az este folyamán már több szórakozóhelyről is kitessékelték ittas állapota és goromba viselkedése miatt. Éjfél felé lassan minden szórakozóhely bezárt, s Petrovics a piactérre ment, ami a temerini fiatalok kedvelt találkozóhelye, majd itt folytatta a kötekedést: lányokat molesztált, szidta a magyarokat.
Először Szakáll Zoltánba kötött bele, akivel dulakodni kezdett. Kisebb verekedés után otthagyta, és a piactéri padoknál Máriás Istvánba kötött bele, ezért tőle is kapott néhány pofont. Máriás István kérte a férfit, vonja vissza a magyarokra tett sértő megjegyzéseit. Erre Petrovics nem volt hajlandó, így újabb verekedés tört ki a részeg fiatalok között. Petrovics később alsónadrágra vetkőzött, és a lányokat kezdte zaklatni. Valószínűleg ekkor esett ki nadrágja zsebéből egy zacskó kábítószer (nyugtatók és extasy tabletták). Újabb dulakodások kezdődtek, ezt ötven-hatvan fiatal nézte végig. Horváth és Máriás időközben távoztak a helyszínről.
A szülők szerint nem tudni, hogy fiaik vagy mások okozták-e a súlyos sérüléseket Petrovicsnak. Szemtanúk állítják, hogy egy nagy fekete autó hosszan időzött a piactéren, végignézte az eseményeket, de nem tudni, ki ült benne s mit akart ott.
Nincs magyarázat arra sem, hogy miért éppen ezt az öt temerini fiút vitték el a rendőrök. Másnap délelőtt megjelent a rendőrség, és házról házra járva begyűjtötte a fiúkat. A rémült szülőket a temerini rendőrbiztos az elején nyugtatgatta, csak szemtanúként idézik be a fiúkat, mert verekedés történt este a piactéren, ahol ők is jelen voltak. Délutánra már emberölés kísérletével vádolták őket. Ügyvédi jelenlét nélkül vizelet- és vérvizsgálaton estek át. A laboreredmények tanúsága szerint mind az öt fiú vércsoportja nullás, vérükben, illetve vizeletükben csak kismértékű alkoholt találtak.
A temerini vérvételt követte még két vizsgálat is, már Újvidéken, így a szülők arra gyanakszanak, hogy a későbbi vérmintákat használták fel bizonyítékképpen. Ugyanis a szülők egybehangzóan azt állítják, hogy a fiúk, mielőtt elindultak volna otthonról, már bort, pálinkát, illetve söröket is ittak. Ezért is furcsállják, hogy 12-16 óra elteltével nyoma sincsen az alkoholnak a vérükben, amely enyhítő körülménynek számítana az eset megítélésében. A temerini rendőrfőnök szerint mindegyik fiút bódult állapotban vitték el otthonról, ám vallomása nem került be a jegyzőkönyvbe.
– Példát akartak statuálni, ezért kaptak 61 évet – mondja Máriás István, akinek a fia, István a fiúk közül a legnagyobb büntetést, 15 év letöltendő szabadságvesztést kapott. Jóllehet az ominózus este részleteit senki sem tudja hitelesen felidézni, a mai napig sok a homályos részlet. A fiúkat a szerb bíróság azzal vádolta, hogy a temerini verekedés során brutálisan megkínozták és megverték Zorán Petrovicsot: eltörték az állkapcsát, levetkőztették, végbelébe vasrudat nyomtak fel, majd meggyújtották a férfit és levizelték. A kínzást azonban senki nem látta, csak a szóváltásnak és a dulakodásnak vannak szemtanúi. A sértett a kórházban állítólag négy operáción esett át, ám a verekedést követő napon már riportot adott a helyi tévének s a szerb kisebbségügyi miniszternek. A tévéfelvételek is bizonyítják, semmi jele annak, hogy az állkapcsa el lenne törve, égési sérülések sem voltak rajta. Petrovics azt nyilatkozta a sajtónak, hogy semmire sem emlékszik. Arra sem, mi történt, arra sem, hogy hol. Az előzményekből is csak annyit jegyzett meg, hogy ugyanabban a kocsmában iszogatott, ahol a temerini fiatalok szoktak, de nem molesztált senkit. A fiúkat nem ismerte, őt viszont jól ismerték a helyiek. Petrovics büntetett előéletű férfi, hat éve közismert drogdíler volt Újvidéken és Temerinben. Nem lehet véletlen, hogy a temerini rendőrbiztos Horváth édesapjának csak annyit mondott: „miért pont ezt kellett megverni?”
A fiúk ügyének kivizsgálása a jelek szerint előre megírt forgatókönyv szerint készült: ügyvéd jelenléte nélkül vettek részt a kihallgatáson, vallomásaikat veréssel csikarták ki, majd az újvidéki börtönbe szállították őket, ahol magánzárkába tették és súlyosan bántalmazták a fiúkat. A börtönben már várták őket, mert elterjedt a hír, hogy jönnek a magyar fiúk akik úgymond „megöltek egy szerbet…” A többit képzelje el az olvasó. Ha képes rá…
2005 áprilisában, a 11 hónapos vizsgálati fogságot követően, Újvidéken került sor az elsőfokú tárgyalásra Zdenka Sztakics bírónő vezetésével. Az egyik tárgyalási napon különös incidens történt. Petrovics anyja őrjöngeni kezdett és azt kiabálta: „minden magyar gyilkos!” A felfordulás miatt a bírónő kiüríttette a termet, s innentől zárt tárgyalást tartottak, amelynek kimenetelét csak az újságokból ismerhették meg a szülők. Mint mondják, arra készültek, hogy legrosszabb esetben összesen tíz évet kapnak a fiúk, ezért megdöbbentette őket a kegyetlen ítélet: a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossági kísérlet vádjával a 22 éves Máriás Istvánt 15, a 19 éves Horváth Árpádot 10, a 25 éves Szakáll Zoltánt 11 év 6 hónap, a 29 éves Uracs Józsefet 11 év 6 hónap, a 26 éves Illés Zsoltot 13 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
Az újvidéki börtönben pszichikai és fizikai nyomás alatt tartották a temerini fiúkat.
– A verekedés utáni ötödik napon láthattam először őket – meséli Máriás István édesanyja. Hangja elcsuklik. – Láttam, próbálták rendbe szedni őket, hogy ne látszódjanak a verés nyomai, de úgy meg volt dagadva a Pista feje, hogy nem ismertem rá.
Az újvidéki börtön igazgatója elismerte, hogy túlkapást követtek el az alkalmazottai, amikor bántalmazták a fiúkat, de mint mondta, szankció alá helyezte őket…
– Étel, ital és vécépapír nélkül hagyták őket napokig – meséli megrendülten Horváth Árpád nagyapja, majd hozzáteszi, a fiúk állapota az újvidéki börtönévek alatt rohamosan romlott.
Unokája az egyik szemére egyáltalán nem, a másikra már csak 75 százalékban lát. Az első hét után gerincfájdalmakra panaszkodott, a mai napig nehezen jár.
A szülők az újvidéki látogatási idő alatt nem beszélhettek a fiúkkal magyarul, mert mint mondták az őrök: „Ez Szerbia”. Ha mégis az anyanyelvükön folyt volna a szó, a foglár megfenyegette a szülőket, ha nem beszélnek szerbül, elvezetik a gyerekeket.
A belgrádi másodfokú tárgyalás 2005 szeptemberében zajlott le, ahol Hrubenak Joakim újvidéki főügyész minősíthetetlen jelzőkkel illette az öt magyar vádlottat és további súlyosbítást kért. A védőügyvédek és a szülők ez alkalommal a per újratárgyalását kérték, a gyilkossági kísérlet testi sértéssé minősítését, továbbá az elfogult Zdenka Sztakics bírónő leváltását kezdeményezték. A bíróság elutasította az újratárgyalási kérelmet.
A magyar fiúkat közel egy éve Újvidékről átszállították a bosnyák határhoz közeli mitrovicai börtönbe, ma is ott vannak. Most nyolcvanan tartózkodnak egy helyiségben, de legalább beszélhetnek a szüleikkel magyarul.
Dr. Bozóki Antal újvidéki ügyvéd szerint minden nemzetiségi vagy egyéb alapokon megtörtént verekedés mélységesen elítélendő. Hozzáteszi, ha a legszigorúbban nézzük, és gyilkossági kísérlet a vád, akkor sem reális a fejenként tíz-tizenöt év fegyház.
– Mindenkit megdöbbentett az elsőfokú ítélet – mondta az ügyvéd.
A szerb sajtó kapva kapott az alkalmon, hogy a „szerbverést” meglovagolja. Jovan Pejin szerb történész a médiumokban úgy nyilatkozott, hogy ugyanolyan véres nacionalista cselekedetnek tartja a fiúk tettét, mint a magyar csendőrök újvidéki bevonulásakor kivégzett szerbek megölését, és szeretné, ha fejenként legalább negyven év börtönt kapnának a magyarok. A bulvársajtó gyilkosoknak, hóhéroknak és elvetemült állatoknak nevezte a magyar fiatalokat.
Bár Zorán Petrovics is azt vallotta, nem nemzetiségi alapon történt a verekedés, mégis megkerülhetetlen a szerb-magyar vonatkozás megvilágítása. A szerb sajtó ugyanis elhallgatta, hogy Zoran Petrovics a Vajdasági Szociáldemokrata Liga temerini titkára volt. Arról sem szólt, hogy az eset egy felfokozott politikai hangulatban, a Borisz Tadics-Tomiszlav Nikolics szerb elnöki posztért folyó párharc napján történt. A radikálisok köreiben gyorsan elterjedt az az álhír, hogy Zoran Petrovics meghalt a kórházban. A hírre Seselj vajda követői vérszemet kaptak. Újvidéken ezerötszázan összegyűltek, és megindultak Temerin felé, hogy elégtételt vegyenek a magyar lakosságon. A szerb titkosszolgálat és a rendőrség azonban résen volt, és megakadályozta a radikálisok tervét.
Csorba Béla, a VMDP alelnöke elmondta, nem kétséges, hogy Petrovics megveretése sokak számára kapóra jött, mintha megrendelésre történt volna, hiszen ellensúlyozni kellett az akkor már-már európai botránnyá dagadó délvidéki sorozatos „magyarveréseket”.
Hiába a politikai színezet: a magyarországi kormánypártok nem emelték fel szavukat a temerini magyar fiúk ügyében, sőt a délvidéki magyar pártok is óvatosan fogalmaztak. A temerini fiúk ügyét már-már mesébe illő, heroikus küzdelemmel a délvidéki Emberjogi Központ két lelkes aktivistája, Kiss Rudolf és Nádi Karolina viszi évek óta fáradhatatlanul. A szülők és az aktivisták összefogásának köszönhetően jutott el a temerini történet Becsey Zsolt európai parlamenti képviselőhöz és a Helsinki Emberjogi Bizottsághoz.
Néhány hete Dusán Petrovics szerb igazságügy-miniszter eljárást indított több újvidéki bíró leváltására, gondatlan munkavégzés miatt. Menesztettek több bírót Ilarion pravoszláv szerzetes ügye kapcsán, aki kiskorúakon elkövetett fajtalankodás vádjával került annak idején a bíróság elé, ám a bírák addig húzták az időt, amíg bűncselekménye elévült. A tárcavezető többek között felmentette a temerini ügyben elhíresült Zdenka Sztakics bírónőt is. A szülők most bizakodnak, újabb tárgyalást, perújrafelvételt kérnek. Hisznek abban, ha mind több helyre eljut fiaik története, valahonnan valamikor megjön a segítség. Félszeg mosollyal jegyzik meg: „mindig úgy válunk el, hogy legközelebb kint találkozunk.”
Usztics Anna