Fegyveres konfliktus Thaiföld és Kambodzsa között: százezreket evakuáltak
Több mint százezer civilt evakuáltak Thaiföldön a Kambodzsával fennálló fegyveres konfliktus miatt – közölte pénteken az ország belügyminisztériuma.A közlés szerint négy határ menti tartományból százezer civilt mintegy háromszáz befogadóközpontba szállítottak.
Az egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy a kambodzsai tüzérségi támadások halálos áldozatainak száma 15-re emelkedett.
A két ország nyolcszáz kilométer hosszú határa mentén csütörtök óta tűzpárbaj folyik lőfegyverekkel, gránát- és rakétavetőkkel – közölte a thaiföldi hadsereg.
Bangkok csütörtökön bevetett hat F-16-os vadászrepülőt is két kambodzsai katonai célpont ellen – közölte Ritcsa Szukszuvanon, a fegyveres erők helyettes szóvivője.
Kambodzsa eddig nem közölt semmilyen információt saját veszteségeiről még kérésre sem.
Bangkok szerint nyolc thaiföldi civil az északkeleti Sziszaket tartományban halt meg, mert rakétatámadás ért egy benzinkút melletti kisboltot. Életét vesztette egy nyolcéves gyerek is a szintén északkeleti Szurin tartományban, és gránáttámadás ért egy harmincágyas kórházat Phanom Dong Rakban, a határhoz közeli Szurin tartományban, ami az épület tetejének részleges beomlását okozta.
A két ország konfliktusát egy khmer katona halálával járó május végi tűzpárbaj váltotta ki. De Bangkok és Phnompen között mindig feszült volt a viszony közös határuk vonala miatt, amelyet még a francia fennhatóságú Indokína idején húztak meg. Ilyen súlyú erőszakos összecsapások azonban már csaknem tizenöt éve nem voltak közöttük. A konfliktus középpontjában a Prasat Preah Vihear templom áll, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján, és amelyet mindkét ország magáénak tart. Jelentések szerint a templom megrongálódott a mostani harcokban: A tüzérségi és légitámadások súlyos károkat okoztak a szent helynél, amely hatalmas kulturális, történelmi és spirituális jelentőséggel bír a kambodzsai nép számára – közölte a phnompeni kulturális minisztérium.
Szerdán Bangkok visszahívta nagykövetét Phnompenből, és kiutasította a kambodzsai nagykövetet, mert egy thaiföldi katona aknarobbanásban elveszítette a lábát. A thaiföldi hadsereg megállapította, hogy Kambodzsa új aknákat helyezett el a határon. Utóbbi visszautasította ezt a vádat, és kijelentette, hogy a határ menti területek továbbra is tele vannak a múlt háborúiból megmaradt élő aknákkal.
Az Egyesült Államok, Franciaország, az Európai Unió és Kína mind párbeszédre és a konfliktus leállítására szólította fel a két országot. Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök, aki most soros elnöke a Kambodzsát és Thaiföldet is magába foglaló Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN), csütörtök este közölte, hogy tárgyalt thaiföldi és kambodzsai kollégáival, azonnali tűzszünetet és a feszültségek békés megoldását követelte tőlük, de Facebook-üzenetében üdvözölte is a kedvező jeleket hajlandóságukra, hogy ezeket megszívleljék.
Thaiföld mindazonáltal elutasította más országok közvetítési kísérleteit, és ragaszkodik ahhoz, hogy Phnompen szüntesse be elsőként támadásait, valamint hogy a helyzetet kizárólag kétoldalú tárgyalások útján oldják meg – közölte pénteken a thaiföldi külügyminisztérium.
Hun Manet kambodzsai miniszterelnök még csütörtökön felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy sürgősen üljön össze az általa provokálatlan, szándékos és célzott támadásnak nevezett konfliktus miatt. A BT várhatóan pénteken összeül a kérdés megvitatására.
