Fehér házi szóvivő: „a héten” véget érhet a háború
Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtószóvivője szombaton kijelentette: az amerikai elnök bízik abban, hogy sikerül egyezséget kötnie Oroszországgal az ukrajnai konfliktus lezárása érdekében, és utalt arra is, hogy a három éve tartó háború akár már a héten véget érhet.„Az elnök és csapata arra összpontosít, hogy folytatódjanak a tárgyalások a konfliktus befejezése érdekében a két háborús féllel, és az elnök nagyon bízik abban, hogy ez még ezen a héten sikerülhet” – mondta Leavitt a Fehér Ház kertjében újságíróknak, miután visszatért a CPAC-ről.
Trump elnök nem sokkal korábban azt állította, Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek „nem osztottak lapot”, és nem szükséges megjelennie a nemzetközi vezetők részvételével zajló, a béketárgyalásokat érintő megbeszéléseken.
Karoline Leavitt azt is megemlítette, hogy Matt Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó „éjt nappallá téve” dolgozik a hétvégén egy megállapodáson, és elárulta, hogy Scott Bessent pénzügyminiszter részt vett egy, a nyersanyagok hasznosításáról szóló megállapodás-javaslattal kapcsolatos, ukrán képviselőkkel folytatott megbeszélésen.

„A létfontosságú ásványi kincsek kérdése fontos az elnök számára. Azért nagyon fontos, mert így az amerikai adódollárokat fogja visszaszerezni” – jelentette ki Leavitt. – „Ez ráadásul egy nagyszerű gazdasági partnerség lesz az Amerikai Egyesült Államok és az ukrán nép számára is, miközben ők ezt a kegyetlen háborút követően újjáépíthetik hazájukat.”
Marco Rubio külügyminiszter kijelentette, hogy ez a projekt 200 millió dollárnyi pluszforrást eredményezne. A tárcavezető szerint az Egyesült Államok a háború kezdete óta immár 65,9 milliárd dollár értékű katonai támogatást nyújtott Ukrajnának.
